Orbán nem lesz kedves Szlovákiával

2009.10.02. 11:10
Orbán három év után először ment el az MTV reggeli műsorába. Kiállt a családi adózás és a sydneyi konzulátus mellett, új költségvetést és új Szlovákiával kapcsolatos poltikát ígért, és kijelentette: vállalja a munka dandárját.

Orbán Viktor az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közül az utóbbi pártján áll. A Fidesz elnöke ezt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában mondta pénteken, ahol azt is közölte: ha most bezárják a sydneyi főkonzulátust, akkor a Fidesznek - kormányra kerülése esetén - azt meg kell nyitnia.

orban

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke három év után először ment el a Magyar Televízió reggeli műsorába. Orbán a Ma reggel vendégeként elmondta: bár a Fideszben egyelőre az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közötti vita még nem dőlt el, ő az utóbbit támogatja. "Az egy tarthatatlan helyzet, hogy az adórendszer nem veszi figyelembe azt, hogy valaki a keresményéből egymaga él meg, vagy esetleg eltart belőle két-három gyermeket" - ismertette álláspontját Orbán, hozzátéve, hogy a Fideszben. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, volt pénzügyminiszter korábban azt mondta: a kormány adóintézkedéseinek irányát és a módszereket helyesnek tartja, csak éppen az intézkedések mértékét kevesli. Ugyanakkor az MTI-nek adott közelmúltbeli interjújában közölte: ő el tud képzelni olyan megoldást, amely egyszerre érvényesíti a demográfiai és az adózási szempontokat.

Orbán arra a kérdésre, hogy mikor jelentik be hivatalosan, Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, a pártelnök úgy válaszolt: azzal, hogy vállalta a pártelnökséget, vállalta azt is, hogy "ha úgy adódik, akkor irányítom a következő kormányt". Hozzátette: úgy készül, hogy a következő években a politikusokra váró nehéz munka dandárját neki kell elvégeznie.

Szerinte az emberek azt várják, mondják meg, kit terhel a felelősség azért, hogy az ország odajutott, ahol most van. "Az emberek jó helyen kapizsgálnak, (...) amikor azt mondják, hogy az ország vezetői tehetnek erről" - fogalmazott. A jövő évi költségvetési javaslattal kapcsolatban megismételte: megpróbálják megakadályozni a büdzsé elfogadását. Ha azonban ez mégis megtörténik, akkor a Fidesz - ha vezetésével kormányra kerül -, visszavonja a költségvetést és újat alkot.

Orbán Viktor az államfő azon kijelentésével kapcsolatban, hogy mindenképp újra kinyitják a sydneyi magyar főkonzulátust, ha a Fidesz hatalomra kerül, azt mondta: ugyan valóban ráfér a karcsúsítás a külügyi intézményhálózatra, ahol van magyar közösség, ott nem fognak bezárni konzulátust. Orbán Viktor elismerte, beszélt Sólyom László köztársasági elnökkel a konzulátusok ügyéről.

Orbán újra bírálta a kormány Szlovákiával kapcsolatos politikáját. "Az nem megy, hogy a szlovákok a mi sérelmünkre elkövetnek (...) az európai kultúrával össze nem egyeztethető tetteket, mi pedig utána kedvesen találkozunk velük, kezet rázunk, megállapodunk, az unió megdicsér minket, és kész". Ez a szemléletmód nem fogadható el - közölte.