Romamenet indult Jászladányból Budapestre
Gyalog indult Budapestre Jászladányból Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke, hogy így demonstráljon a magyarországi cigányság kirekesztése ellen. Kállait a szervezet néhány tucat aktivistája és pár szimpatizánsa kíséri.
Tervei szerint a menethez az ország minden részéből csatlakoznak majd a romák, így október 11-én, jövő vasárnap több ezer demonstráló élén vonulhat be a Hősök terére. Onnan a Sándor-palotához vonulnak, hogy átadják petíciójukat Sólyom László köztársasági elnöknek.
Kállai szerint a petícióban elsősorban a köztoktatásban tapasztalható szegregáció felszámolását sürgetik, de szót emelnek az igazságszolgáltatásban, az egészségügyben, a médiában és számos egyéb területen érzékelhető kirekesztés ellen is.
Kállai három éve járja az országot, ez idő alatt hetvenöt iskolában járt. "A látottak lesújtóak. Az önkormányzatok fittyet hánynak a törvényekre. Tetveseknek, büdöseknek koszosaknak bélyegzik gyermekeinket. Mocskos szájú polgármesterek szidják és rágalmazzák az édesanyákat. Ezt pedig nem tűrjük tovább, nem vagyunk mi állatok" - mondta.
Kállai reményei szerint menete a a rendszerváltás óta a legjelentősebb roma megmozdulás lesz Magyarországon. Ami pedig a hatását illeti, már azt is eredménynek értékelik, ha az államfő átveszi petíciójukat, és szorgalmazza a benne foglaltak megvalósítását.