Kulcsár az utolsó pillanatban szólalt meg

2010.05.06. 17:03 Módosítva: 2010.05.06. 20:36
A sokéves hallgatását megtörő Kulcsár szerint a magát sértettnek feltüntető bank a biztosítási összeg reményében valótlan nyilatkozatokat tett az eljárás során, és ezzel hozzájárult a megalapozatlan első fokú ítélethez. Az ügyvédek szerint az ítélet amúgy is hemzseg a hibáktól.

Sokéves hallgatás után Kulcsár Attila érdemben megszólalt, és az egész bírósági eljárásban eddig példa nélküli, egyórás felszólalásában nekiment volt munkahelyének, a K&H Banknak és egykori ügyfeleinek is a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

A K&H a felelőssége

Kulcsár szerint a büntetőperben sértettként részt vevő bank a biztosítási összeg reményében valótlan nyilatkozatokat tett az eljárás során, és ezzel hozzájárult a megalapozatlan első fokú ítélethez. Ugyanakkor az elsőrendű vádlott azt is állította, hogy ügyfeleinek túlnyomó többsége jól járt, és nem érdekelte őket, milyen tranzakciók nyomán jutnak hozzá az ígért magas hozamokhoz.

Kulcsár elmondta, hogy mivel az ügyfelek nem bízták rá a pénzeket, és technikai jogosultsága sem volt számlatranzakciók végrehajtására, nem állt kötelmi viszonyban az ügyfelekkel, nem kezelte a pénzüket, így nem hajthatta végre a terhére rótt sikkasztás bűncselekményét.

Felszólalásában felidézte, hogy nyilatkozatában a K&H jogi képviselője is elismerte: igaz lehet, hogy a bróker jogilag nem rendelkezett a betétesek pénzével. Ezek után érthetetlennek nevezte, hogy ezt a nem épp elhanyagolható körülményt a bank miért nem jelezte korábban a bíróságnak: "gondolom nem az történt, hogy hét év elteltével észbe kaptak, hogy mégsem bízták rám a pénzt".

Nem csapott be senkit?

A bróker szerint nem csak a sikkasztás tényállása nem valósult meg, hanem a 11 milliárdos kárérték sem valós. Ez ugyanis zömében azokból a  tételekből jött össze, amiket a botrány kitörésekor  a brókercég a hozamokkal elégedetlen ügyfeleknek alapos ellenőrzés nélkül kifizetett.

Kulcsár szerint ilyen volt az az ügyfél, aki mintegy 180 milliós befektetés után végül több mint 230 milliót kasszírozott, majd a brókercég további 600 milliót fizetett ki neki. Utóbb megpróbálták visszaperelni az összeget, de nem jártak sikerrel, így azt kárként hozzácsapták a brókerügy káraihoz.

Az ügyfelek többsége Kulcsár szerint hozzájutott a pénzéhez. Mint mondta, 80-90 százalékuknak nem okozott kárt, és szemben azzal, amire az ügyész a perbeszédében utalt, nem ejtette tévedésbe őket, mert a klienseket nem érdekelte a számláikon folytatott tranzakciók, csak a hozam.

01

A számlákhoz szerinte a fiók munkatársainak és vezetőinek volt hozzáférése, ezért az ő felelősségük, valamint – miként azt a PSZÁF vizsgálata is megerősítette – a cég tulajdonosaié megkerülhetetlen. Kulcsár felszólalásban magát befektetési szakemberként írta le: szerinte arról szól az ügy, hogy volt akinél összejött az elvárt hozam, másnál meg nem.

Nem, vagyok ártatlan, de...

"Van értelme a megismételt eljárásnak. Határozott véleményem szerint ez az ügy még nincs lezárva, az elsőfokú bíróság csak 30-40 százalékban derítette fel" - hangsúlyozta Kulcsár. Mint mondta, a felderítési arány nem a bűncselekmények számára vonatkozik, hanem arra, hogy miközben a büntetőeljárás során a befektetők számláiról átvezetett összegeket alaposan feltárták, a visszavezetett, jóváírt összegekkel nem foglalkoztak.

Kulcsár Attila ugyanakkor elismerte, hogy amit tett, az nem volt helyes: Nem bűncselekmény történt, hanem brókercégen belüli szabálytalanság. Nem vagyok ártatlan, de ilyen súlyos bűncselekményeket nem követtem el."

A Kulcsár-ügyben csütörtök délelőtt hangzottak el az utolsó védőbeszédek. A védők többsége a másodfokú eljárásban az előzetes várakozásoktól eltérően perbeszédében nem a sokat bírált elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és új elsőfokú eljárást indítványozott a táblának, hanem érdemi, ügydöntő másodfokú ítéletet vár, a hét éve tartó büntetőeljárás lezárását.

05

Eljárási hibák

Több védőbeszédben is felvetődött az a gondolat, hogy Kulcsár Attila vádlottak padjára került ügyfelei, nemhogy nem követtek el bűncselekményt, de valójában inkább sértettjei, károsultjai az ügynek, mint elkövetői. Ugyanakkor a sértetti pozícióban lévő bank, illetve egyes banki dolgozók felelőssége jóval súlyosabb lehet annál, mint amit az eddigi eljárás megállapított.

A csütörtökön felszólaló védők az elsőfokú ítéletet szakmai szempontból is erős kritikával illették. A kilencedrendű vádlott, Garamszegi Gábor ügyvédje azt kifogásolta, hogy a bíróság az elkövetési összeg megállapításakor túlterjeszkedett a vádon, a kiküldött jegyzőkönyvet pedig nem írta alá a jegyzőkönyvvezető: "vajon trehányság történt, vagy nem akarta aláírni, mert a valóságnak nem megfelelő dolgok szerepelnek benne"– tette fel a szónoki kérdést az ügyvéd.

A két év börtönbüntetésre ítélt huszadrendű vádlott védőügyvédje szerint a bíróság elfelejtette megindokolni, hogy orgazdaság miatt elítélt Bende Péter miért ül a vádlottak padján, illetve miért ő ül ott. "Ő csak egy ügyfél volt, honnan kellett volna tudni, és miért pont neki, hogy a kiemelkedő hozam elfogadása orgazdaságot jelent? És honnan számít a kiemelkedő hozam bűncselekménynek" – lamentált az ügyvéd, megemlítve, hogy nem is ügyfele kapta a legnagyobb hozamot.

A 2003 nyarán kipattant brókerbotrányban az ügyészség azért emelt vádat, mert álláspontja szerint Kulcsár Attila, a K&H Equities dolgozójaként 1998 és 2003 között jogosulatlanul forgatta az ügyfelek, magánszemélyek és állami vállalatok pénzét off-shore cégeken keresztül. A Fővárosi Bíróság 2008 augusztusában hirdette ki elsőfokú ítéletét, amelyben nem jogerősen Kulcsárt nyolc év börtönnel és 230 millió forint vagyonelkobzással sújtotta, továbbá előzetes letartóztatásba helyezte. A volt brókert azóta is fogva tartják.

A 24 vádlott közül első fokon, nem jogerősen összesen heten kaptak letöltendő szabadságvesztést, míg  vagyonelkobzást nyolc vádlottra szabott ki a bíróság, összesen mintegy 1,7 milliárd forint értékben. A tanács május 27-ére tűzte ki az határozathirdetést a Kulcsár-ügyben.