Akik együtt buliztak Orbán Viktorral
További Belföld cikkek
-
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A háború miatt újjá kell építeni a hadiipart
- Nagy a káosz a Nyugatinál, késések és vonatkimaradások várhatók
- Meghalt Dunavölgyi Erzsébet, Karsai Dániel ALS-ben szenvedő sorstársa
- „Most akkor összeveszünk” – paprikás hangulat Tusnádfürdőn, pedig Orbán Viktorra még várni kell
- Ilyen hasonlatot még egy miniszter sem használt a magyar kormány tevékenységére
Amikor április 25-én biztossá vált a Fidesz kétharmados győzelme, Orbán Viktor egy szabadtéri színpadon köszöntötte a párt szimpatizánsait a fővárosi Vörösmarty téren. Előtte a teret uraló új üvegpalotában együtt ünnepelt a párt vezérkara háromszáz vendéggel. A vendégek is meg akarták hallgatni Orbán nyilvános beszédét, így egyszerre özönlöttek ki az épületből, és keveredtek bele az éljenző tömegbe. Az Index operatőre megörökítette érkezésüket. Akiket felismertük, annak kiírtuk a nevét:
Művészek, sportolók és politikusok egyaránt voltak a VIP-vendégek között. Néhányan az előző, mások a mostani Orbán-kormányban kaptak fontos tisztséget, többen közülük pedig már korábban is nevüket adták a párt kampányaihoz (például Reviczky Gábor vagy Czene Attila, akik a párt kampányzáró buliján videóüzenetben buzdítottak szavazásra).
Sajnos nem ismertünk fel mindenkit. Ezért közöljük azt a vágatlan felvételt is, amin alaposan is megnézhetők a távozó fontos személyek. Kommentáljon, ha felismer valakit, és ne felejtse el odaírni, hogy hány perc hány másodpercnél fedezte fel az illetőt.