A 2. Trianon tette tönkre a hűséges falvakat

"Minket nem Trianon tett tönkre, hanem a határsáv kijelölése, majd a téeszesítés, amikor a szőlőhegyet felszántották. Mi ezt nevezzük második Trianonnak" - mondja Hergovich Vince a 106 lakosú Ólmod polgármestere. Ólmod az egyik olyan Vas megyei falu a tíz közül, amely Trianon után osztrák fennhatóság alá került, de 1923-ban visszatérhetett Magyarországhoz. Az egyezség értelmében Ólmod és Szentpéterfa újra magyar lett, a többségében németek lakta Rendeket (Liebing) és Rőtfalvát (Rattersdorf) Magyarország átadta Ausztriának.

Azért keltünk útra a kis határmenti magyar és osztrák falvakba, hogy a saját szemünkkel lássuk, milyen különbséget eredményezett a határ önkényes meghúzása az egykor szomszédos falvak között. Meg akartuk kérdezni azt is a helyiektől, vajon jó döntés volt-e, hogy Magyarországhoz akartak tartozni.

Zsákfalu

Ólmod klasszikus zsáktelepülés. Egy szűk, dombokkal övezett festői út vezet be Horvátzsidány felől az egykori határsávon a településre. Nagyrészt felújított, szinte osztrákosan rendezett házakat találunk a főutcán. "Az utca olyan, mint az egyre ritkuló bajusz. A régi házakat lebontják és csak az üres telkek maradnak" - mondja a polgármester.

Ólmod mindig horvát többségű falu volt, 106 lakosának 60 százaléka most is horvát. A faluban 17 iskoláskorú gyermek él, 70-en dolgoznak és 23 nyugdíjas van, mondja a polgármester, aki maga is horvát származású. A faluban 1968-ig volt alsó- és felsőtagozat, a gyerekek ma a szomszédos Horvátzsidányba járnak iskolába.  A kis falu lakosainak száma a rendszerváltás után emelkedett. Ebben szerepe van annak is, hogy az ide költöző fiataloknak nem kell fizetni a közműcsatlakozásért és 500 ezer forint támogatást is kapnak.

A faluban van egy kisbolt, de a kocsma átmenetileg bezárt, mert nincs, aki üzemeltesse. "A vasárnapi mise után a polgármesteri hivatal egyik helyiségében leülünk, beszélgetünk és megiszunk egy pohár bort" - mondja a polgármester. A szépen felújított polgármesteri hivatalban könyvtár is működik, ahol egy részmunkaidős, nyugdíjas pedagógus dolgozik. Van orvosi rendelő, ahova heti 1-2 alkalommal jön az orvos. A faluban munkalehetőség nincs, mindenki Kőszegre vagy távolabb jár dolgozni. A busz naponta hatszor megy be a településre.

500 méter út hiányzik

"Minket is hűséges falunak neveznek, de a falu ezért semmilyen előnyt vagy kedvezményt nem kapott az elmúlt nyolcvan évben".  A polgármester szerint az elzártság és a téeszesítés súlyos következményeit ötven év múltán kezdi kiheverni Ólmod. Összesen 500 méter út hiányzik ahhoz, hogy ne legyünk zsákfalu, mondja. Az az út vezet majd át az osztrák oldalon Klostermarienberghez. Azt ugyanakkor Ólmod visszautasította, hogy a környező dombokon vezessenek el egy osztrák autópályát. Ebből nekünk semmi jó nem származott volna, elveszett volna a csend és a nyugalom..

Jobb lett volna, ha Ausztriánál maradnak? - teszem fel a kérdést Hergovich Vincének. "Persze sokat mondták itt az emberek régen, főleg az ötvenes évek után, hogy miért nem maradtunk osztrák oldalon. A rendszerváltás után mindenki látta, mennyit fejlődtek a túloldalon, a gazdák milyen jó traktorokkal járnak. Mi most az ő régi traktorjaikat használjuk. Ötven évvel előbbre tartanak, de az utóbbi húsz évben talán egy kicsit sikerült megközelíteni őket."

Frissen festett sportszertár

Ólmodtól alig húsz kilométert kell autózni, hogy átjussunk Rattersdorfba és Liebingbe, amelyeket Ólmodért és Szentpéterfáért cserébe adtak oda Ausztriának. A két falu ma három másik településsel együtt Mannersdorf an der Rabnitz járáshoz tartozik. A teljesen elhagyott, kísértetiesen kinéző kőszegi határátkelőt elhagyva azonnal érezni, hogy Ausztriába értünk. Az út ugyan láthatóan régi, de a 400 lakosú Rattersdorf osztrákosan rendezett falu, a házak egytől-egyig felújítva.

Nagyobb térképre váltás

Egy kisebb bevásárlóközpontnál lekanyarodunk és megállunk. Rattersdorf egy dologban nem különbözik Ómodtól: itt sem látni egy lelket sem az utcán. A díszkövezett, díszfákkal szegélyezett főutcán két vendéglőt, egy iskolát (Volksschule) és egy tűzoltóságot találunk, ami szinte minden osztrák faluban van.

A falu szélén teniszpálya áll, mellette ápolt füvű focipálya, ahol még a sportszertár falát is frissen festették. Tribün nincs, csak egy széles eresszel fedett terasz, talponálló asztalokkal. Fontos közösségi események zajlanak itt: az emberek sörözés közben drukkolhatnak az SC Rattersdorf/Liebingnek. A belépő a meccsekre négy euró, de aki támogatja a helyi csapatot, az ingyenjegyet kap a meccsekre, olvasható a pénztár falára kifüggesztett táblán.

Nekünk Ausztriában van a helyünk

A bevásárlóközpont felől egy idős asszony közeledik. "Mennyit fejlődött a falu az elmúlt ötven évben?" - kérdezem tőle. "Én pont ötven éve költöztem ide, akkor nem volt se csatorna, se rendes út" - mondja az idős osztrák asszony, aki jól ismeri Rattersdorf múltját . "Mi lett volna, ha Magyarországon marad a falu?" - kérdezem tőle. "Nézze, én katolikus vagyok, nem örültem volna, ha a kommunisták nem engednek templomba járni"  - válaszolja az idős asszony. Próbálunk még az utcán megszólítani két másik embert is, de amikor megtudják, hogy újságírók vagyunk Magyarországról, azonnal visszamenekülnek az udvarukat. Pedig a Trianon szót még kis sem mondtuk.

A Rattersdorf tábla után rögtön a 250 lelkes Liebing kezdődik kínos rendbe rakott farakással, szép kerítésekkel és színes, frissen festett falú osztrák típusú házakkal. Egy idősebb úr melósruhában áll biciklijével az egyik kereszteződésnél. "Gyermekkoromban a második világháború után nagyon nehezen éltünk, de a szüleim, a falubeliek, majd később én is nagyon sokat dolgoztam, hogy Liebinget minél szebbé tegyük" - válaszolja arra a kérdésre, minek köszönhető, hogy ilyen szép a falu. A hatvanas-hetvenes években nagyon sok határőr volt itt, mutat fel a hegyoldalba épített laktanyára. "A határőrök mindig idegesek voltak, mert nagyon kellett figyelniük, mi történik a magyar határon".