Okos iskolaépület lett 2010 legjobbja

2010.11.17. 19:04 Módosítva: 2010.11.17. 19:10
A hatodszor rendezett Média Építészeti Díj közönségdíjasa a Mozgásjavító Iskola lett. A médiazsűrit a Hungária fürdő felújítása hozta lázba. Egy ipari kikötőbe tervezett koncertterem lett a legjobb terv.

Olvasóink építészeti ízlése évről évre szofisztikáltabb, amit bizonyít, hogy idén nem egy szerethető családi házat, vagy műemléki épület felújítását választották a legjobbnak, hanem egy közintézményt, aminek értékeléséhez több kell, mint az ide beköltöznék vágya, vagy a régen minden jobb volt attitűdje. A mozgásjavító iskola épülete megérdemelten kapta a szavazatokat. Úgy illeszkedik a régi és szigorú téglaépület mögötti térbe, hogy sem görcsösséget, sem kompromisszumokat nem érezni. Gunther Zsolt, Csillag Katalin és Anthony Gall könnyed, világos és okos épületet, belső tereket tervezett.

Mozgásjavító Ifjúsági Központ

A kedd esti szavazáson, ahol a média építészeti és művészeti újságírói szavaztak, a Hungária fürdő épülete nyert. Az eredményt beárnyékolja, hogy az építészek trükköztek a prezentációjukkal. Ahogy írtuk is, a fürdő felújítása pedáns, amitől azonban a mellé épült szállodarész stílusában és megoldásaiban is elmarad. A gálán az építészek csak a felújított épületrészt prezentálták, maximális pontot szerezve. Lapunk delegáltja feszegette a kérdést a helyszínen, hogy mivel a nevezési anyagban a szállodaépület is szerepel, vajon az előkészítésnél történt tévedés, vagy a helyszínen nem ismertették a teljes projektet. A tervet képviselő építész kitérő választ adott, a szervezők széttárták kezüket, így végül az épület egyharmadát kitevő részt pontozta a zsűri.

A szavazás után az építészekből álló szakmai zsűri szokatlan módon nem fűzött kommentárt az épülethez, jelezve, hogy nem tartja indokoltnak az épület egy részének kiemelését, és annak zsűrizését. A dokumentumok áttanulmányozása után kiderült, hogy valóban a teljes épület volt a szavazás tárgya. A szavazás megismétlését a négyórás esemény végén azonban már senki nem forszírozta.

Hungária fürdő és Hotel Zara

Konfliktusok nélkül választotta a legjobbnak a zsűri Tirbus Ferenc tervét, a norvégiai dokkok közé tervezett koncerttermet. A légies, minimalista dizájnt a szakmai zsűri finoman kritizálta, mondván, kapcsolata a tengerrel csak látszólagos.

A szakmai zsűri és e sorok írója egyébként a Tamási általános iskola lenyűgözően egyszerű és mégis elegáns épületéért lelkesedett még, amelyet ráadásul fiatal építészek, Sebestyén Péter, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Kádár Mihály terveztek.