Bukott fideszesek Pest megyében
További Önkormányzati választás 2010 cikkek
A közgyűlésben most a Fidesz 26, az MSZP tíz, a Jobbik hét mandátumot szerzett, és az egyetlen megyei jogú városban, Érden is kiemelkedő volt a Fidesz győzelme, ami nem is csoda, hiszen a megye hagyományosan jobboldali (még Orbán Viktor is innen szerezte a mandátumát). Pest megyei szinten tehát sikeresnek mondható a kormányzó párt, ugyanakkor a megye több településén erőtlen polgármester-jelöltet indítottak, akik csúnyán alul maradtak.
Nehéz a jobboldali sorsa
Vácon például csak harmadik lett Pető Tibor fideszes jelölt, aki korábban már kampányszövegében is azon szomorkodott, hogy milyen nehéz jobboldalinak lenni a településen: „Nem könnyű Vácott jobboldalinak lenni. Nehéz, sikertelenségtől terhes örökség nyomja a vállunkat. Gondolhatunk itt 1998-ra, 2002-re, vagy 2006-ra. Gondolhatunk rá, én mégis inkább azt javaslom, gondolkodjunk el és lépjünk túl rajta. Ma erős és egységes jobboldalra lenne szükségünk” – fogalmazott szeptember végén, ám az októberi szavazáson nem járt sikerrel. A függetlenként induló, ám a KDNP támogatását is élvező Fördős Attila lett végül a váci polgármester, őt követi az előző ciklus polgármestere, az MSZP-s Bóth János és csak harmadikként végzett a fideszes Pető.
Csupán huszonnyolc szavazattal előzte meg őt a szocialista jelölt, ezért azt fontolgatta, hogy újraszámoltatja a szavazatokat, de végül a szocialista Bóth megelőzte, és hétfőn újraszámolást kért. "127 szavazat van közöttünk, és 202 érvénytelen szavazat van, ezért kértem újraszámolást" - mondta.
Szupercivil
Csömörön a megválasztott civil polgármester, Fábri István kétszer több szavazatot szerzett, mint az MDF-esből lett fideszes Vella Nándor György. A Fábri Istvánt jelölő Csömöri Civil Egyesület négy éve, az előző önkormányzati választásra alakult olyan helyiekből, akik beleuntak Bátovszki György független, változó jobboldali pártok által támogatott polgármester már 16 éves uralkodásába. Az azóta eltelt négy évben a sajtót igen ügyesen kezelő CSCE országosan is ismert polgári érdekvédelmi szervezetté és állandó médiaszereplővé vált. Ügyesen tiltakoztak a település körüli kellemetlen ügyekben, amelyekben az önkormányzat nem tett érdemi lépéseket. Sikerrel aktívkodtak, övék lett a település, sőt, még a testületbe se jutott kormánypárti politikus.
Sződligeten Juhász Béla Róbert nyert, aki eredetileg MDF-es, de a Tiszta Forrás nevű szövetség nevezte, és ő is második helyre taszította fideszes Bábinét. Szegény Bábiné ezek szerint még a szimpatizánsoknak szánt lejárt (vagy friss) banán osztogatásával sem lehetett sikeres. Ám az eredmények ismeretében az Indexnek azt mondta, nem érzi rosszul magát. Szerinte az MSZP-sek tisztátalan kampányolása okozta a vesztét. „Az MSZP választókerületi elnöke felszólította az embereket, hogy a Tiszta Forrásra szavazzanak. Ennyit a tiszta politizálásról. De nem érzem rosszul magam. Eddig nem volt időm tovább képezni magam, úgyhogy tanulni fogok” – mondta a térség országgyűlési képviselője.
Kerepesen Franka Pál Tibor, egykor ismert újságíró, az Összefogás Kerepesért Egyesület jelöltje lett a polgármester, a szavazatok 69 százalékának megszerzésével. Mögötte a legnagyobb kormánypárti Simoncsik László csak 12 százalékot kapott. Franka 2006 tavaszán még a MIÉP-Jobbik Nógrád megyei listáját vezette, de az őszi önkormányzati választáson már független volt. A Fidesz kerepesi elnöke augusztus elején azt mondta a Népszabadságnak, pártjuk támogatja Franka Tibort az önkormányzati választáson, ennek ellenére független indulóként jegyezték be, és indítottak ellene fideszes jelöltet.
Sikeres szalámi és a kirobbanthatatlanok
Bár most úgy tűnt, hogy akár meg is szorongathatják, Veresegyházon végül ismét a független Pásztor Béla nyert, ahogy 45 éve mindig. Mögötte a fideszes Horváth Ernő fele annyi szavazatot sem kapott.
Pásztor Béla sikere többek között azzal is magyarázható, hogy évekkel ezelőtt megkezdte a helyi Fidesz tagjainak maga mellé állítását. A karizmatikus vezető apránként haladt, az egyik ilyen húzás volt, hogy megtette főállású, fizetett alpolgármesternek Nemecz Lajost, a Fidesz helyi erős emberét. A helyzet 2009-re odáig fajult, hogy fel kellett oszlatni és az alapoktól kellett újjászervezni a helyi Fidesz-szervezetet. Úgy tűnik, egy év nem volt elég a talpra állásra, most ismét a 72 éves Pásztor lett az első.
Visegrád is elesett
Pest megyében egy szimbolikusan fontos város, Visegrád is elbukott, ahol a körzet tizenhat éve regnáló országgyűlési képviselője és helyi polgármestere, erős embere, Hadházy Sándor bukott csúnyán, a független Abonyi Géza verte meg. Ráckevén is kiütötték az eddigi fideszes polgármestert, Dr. Dácid Lászlót. Csupán 107 szavazattal, de a szintén jobboldali, de függetlenként induló Szadai József lett a nyertes.
Pilisvörösváron is beletört a bicskája a legnagyobb kormánypártnak a sváb kisebbség által erősen támogatott független jelöltbe, Gromon Istvánba. Pilisvörösvári érdekesség, hogy Gromon korábban helyi fideszes volt, de nemrég kizárták a pártból (állítólag tagdíjhátralékra hivatkozva). Most függetlenként indult és győzött Dr Lovas András (Fidesz) előtt.
Gödöllő és Budaörs sem lett a Fideszé, igaz, Veresegyházhoz hasonlóan ott is kirobbanthatatlanok a polgármesterek. A gödöllői lokálpatrióta Gémesi György elsöprő, 73 százalékos győzelmet aratott a másodikként végző fideszes Liptákné előtt, és Budaörsön a korábban SZDSZ-es Wittinghof Tamás egy civil egyesület jelöltjeként megtartotta pozícióját, 60,27 százalékával fölényesen verte a fideszesként már másodszorra próbálkozó Ritter Imrét.