Kelet felé nyitna a Jobbik
További Választás cikkek
A Jobbik kormányra kerülése esetén zéró toleranciát hirdet a jogalkotásban és jogalkalmazásban. Ennek részeként visszaállítaná a halálbüntetést, továbbá a rendőrség mellett, "viszonylag kis szolgálati területen" működő, a "helyieket jól ismerő" csendőrséget állítana fel.
A program szerint fontos szerep hárulna a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagjaira is, akik akár a csendőrségben, akár a tartalékos haderőben, akár egyéb civil szerveződések területén válhatnának bevethetővé.
Jellemző bűnelkövetési formák
"Vissza a cigányútról" címmel külön fejezet foglalkozik a romákkal. A Jobbik szerint a magyar társadalom talán legsúlyosabb, akár polgárháborúhoz is vezető problémája a magyar-cigány együttélés kérdése. A legsürgetőbb feladatnak a "cigánybűnözés kemény fellépéssel" történő felszámolását tartják, mivel szerintük létezik egy, az erre a kisebbségre speciálisan jellemző bűnelkövetési forma, amilyen például az uzsorázás, a késelés, vagy a tömegverekedés és a színesfémtolvajlás.
A Jobbik nagy hangsúlyt fektet a honvédség megerősítésére, mint fogalmaznak, újra vonzóvá tennék a katonai életpályát a fiatalok számára. Ennek részeként a GDP 2 százalékára dupláznák a honvédelemre költött költségvetési forrásokat, felállítanák a tartalékos erőként működő Magyar Nemzeti Gárdát, amely a hadsereg támogatása mellett a "hátország fontos objektumainak védelmét" is ellátná.
Pongrátz Gergely neve fémjelezné az elszámoltatást
A program egyik legfontosabb központi eleme az elszámoltatás, amely szinte valamennyi állami szervezetre, illetve az elmúlt húsz év privatizációjára is kiterjedne. "Sem a szegfűs, sem a narancsos, sem egyéb politikusbűnözés nem maradhat igazságtétel nélkül", amiről a "Pongrátz Gergely Nemzeti Igazságtételi Központ" lenne hivatott gondoskodni.
A tervezet számos alkotmányügyi változtatást tartalmaz, köztük az "államfő jogkörének jelentős kiterjesztését", egy kétkamarás parlament létrehozását, valamint egy, az alaptörvény elfogadására és megváltoztatására, illetve az országgyűlés feloszlatására is jogosult népszavazást.
A Jobbik gazdaságpolitikai kiindulópontja szerint mára az egész világon megbukott a "multinacionális tőke szabad mozgására épülő globális kapitalizmus", ezért "ökoszociális nemzetgazdaságra", vagyis az "emberhez méltó környezet, az emberhez méltó élet és a magyarság érdekében" korlátozott gazdaságra van szükség.
"Válaszd a hazait!"
Gazdasági kitörési pontként a mezőgazdaságot, illetve az arra épülő élelmiszeripart, az infokommunikációs technológiákat, a kutatás-fejlesztést és innovációt, valamint az építő- és logisztikai ipart, továbbá a gyógyturizmust jelöli meg a párt.
A programban ígéretet tesznek egy "magyar elkötelezettségű" bankrendszer kialakítására, amelynek részeként egyebek mellett kötelezővé tennék, hogy minden 3 évnél hosszabb futamidejű hitel esetében legalább egyszer, feltételek és szankciók nélkül 6-12 hónapra felfüggeszthető legyen a hitel törlesztése.
A magyar áruk és szolgáltatások támogatása érdekében „Válaszd a hazait!” jelmondattal országos mozgalmat kezdeményeznek, ezzel egy időben pedig újragondolnák a multinacionális vállalatok magyarországi jelenlétének szabályozását. A Jobbik szerint ugyanis a magyar vállalkozások hónapokon belül betölthetnék az országból esetleg kivonuló multinacionális vállalatok helyét.
Trianon Múzeum nyílna
"Segély helyett munkát: aki nem akar dolgozni, ne is egyék!" - olvasható a párt szociálpolitikai alapvetése, e szerint minden munkaképes személy kizárólag munkavégzés ellenében válhat jogosulttá a segélyre.
A "főváros elkorcsosult kulturális életének gyökeres megváltoztatására" is kitér a tervezet, "hogy a nemzetünket ért tragédiát soha és senki ne tudja elfeledtetni velünk, megnyitjuk a Trianon Múzeumot" - fűzik hozzá.
"A Jobbik legfontosabb feladatának tekinti a huszadik század során igazságtalanul szétszakított magyar nemzet újraegyesítését", ezért a párt "következetes küzdelmet" ígér a "Kárpát-medencei magyarság kollektív jogaiért, a területi, gazdasági, kulturális önrendelkezés érvényesítéséért" - fejtik ki nemzetpolitikai elképzeléseiket.
A külpolitikai fejezetek a fentieken kívül szorosabb kapcsolatokat helyeznek kilátásba a "kulturális szempontból és származás szerinti rokon népekkel". A Jobbik "határozott, gyors lépésekkel" a "kívánatos szintre" emelné a kapcsolatokat a Közel-Kelettel, továbbá elemi érdeknek nevezi a "növekvő befolyással bíró Oroszországgal" való jó kapcsolat kialakítását és fenntartását.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat
Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.
42 perce
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
25 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
1 órája
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
2 órája
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
55 perce
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
6 órája
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
38 perce
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
16 órája
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
2 órája
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
8 órája
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
2 órája