Jobbikos elnöke lesz a nemzetbiztonsági bizottságnak

2010.05.11. 17:09
Többszöri nekifutás után kedd délután az ellenzéki pártok megegyeztek a parlamenti bizottsági tisztségek felosztásáról. A vitás pontok úgy dőltek el, hogy a Jobbik a nemzetbiztonsági, az MSZP a költségvetési bizottság elnöki tisztét töltheti be. Vitatkoztak még Vona Gábor árpádsávos mellényén, a jobbikosok korona melletti eskütételén és a Duna-parti irodákon.

Megszületett a megegyezés az ellenzéki pártok között a parlamenti bizottságok felosztásáról, miután a kedd délutáni egyeztetésre az MSZP kompromisszumos megoldási javaslattal érkezett. A délelőtti egyeztetésen még úgy tűnt, befagytak az álláspontok, de végül a szocialisták beadták a derekukat, és lemondtak a Jobbik javára a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjáról a költségvetésiért cserébe.

Fotó: Huszti István
Fotó: Huszti István

A megállapodás értelmében tehát a Jobbik delegálhat elnököt a nemzetbiztonsági, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságba, a szocialisták pedig a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki, a foglalkoztatási és munkaügyi, illetve a fogyasztóvédelmi bizottságba.

Vona Gábor szerint az, hogy a Jobbik vezetheti a nemzetbiztonsági bizottság munkáját, politikai áttörésnek számít. A lehetőséget arra akarják felhasználni, hogy a közélet demokratizálódhasson és a titkosszolgálatok depolitizáltak legyenek.

Az LMP a délelőtti megállapodásnak megfelelően a fenntartható fejlődés bizottság elnöki tisztségét töltheti be. A posztra a párt Jávor Benedeket jelölte. Az MSZP és a Jobbik személyi kérdésekről még nem nyilatkozott, a pártoknak legkésőbb csütörtök délutánig kell megnevezniük a bizottsági elnököket, alelnököket és a tagokat.

06

Az ellenzéki frakciók el tudták végül osztani egymás között a számukra kijelölt 14 bizottsági alelnöki posztot is, a szocialistáké lesz a gazdasági, a külügyi, a honvédelmi és rendészeti, a fenntartható fejlődés, illetve a mentelmi bizottság egy-egy alelnöki tisztsége. A Jobbik az alkotmányügyi, a gazdasági, az önkormányzati, az egészségügyi, a külügyi és a sport bizottságba delegálhat alelnököt, az LMP pedig az emberi jogi, az európai ügyek, az oktatási és a kulturális bizottságban kapott alelnöki posztokat.

Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetésen Lendvai Ildikó a Jobbiknak szegezte a kérdést, hogy Vona Gábor milyen öltözetben jelenik meg a pénteki ülésen, azt mondta, tart attól, hogy a közvélemény szemében nem lesz méltóságteljes a parlament megalakulása, amennyiben a Jobbik elnökének ruházatával nem mindenki ért egyet.

Vona Gábor megköszönte az aggodalmat és kifejtette, hogy fehér ing és fekete mellény lesz rajta, amit Árpád-sávos pajzs díszit elől, hátul pedig egy hímzett oroszlán, amivel korábbi ígéretét betartva szolidaritást vállal a betiltott Magyar Gárdával.

A kérdés apropóján Balczó Zoltán azt is elmondta tájékoztatásul, hogy a Jobbik-frakció a parlamentben elmondott esküjét a koronánál megismétli majd. Mesterházy Attila szerint ez nem méltó a köztársaság eszméjéhez, az LMP viszont tiszteletben tartja a Jobbik akaratát.

08

Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezető azt várja a fideszes házelnöktől, hogy tegye szóvá, ha a Jobbik képviselői valóban gárdaegyenruhában jelennek meg a parlamentben. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált, hogy az alakuló ülést a köztársasági elnök hívta össze, ő nyitja meg, a Fidesz pedig a történelmi hagyományokhoz méltó viselkedést vár el mindenkitől. Harrach Péter annyit tett hozzá a vitához, hogy a KDNP-s képviselők öltönyben és nyakkendőben lesznek.

Szóba került még a tárgyaláson az irodák elosztása, hiszen az MSZP-nek át kell adni a mandátumok arányának megfelelő négyzetmétert a többi pártnak. A Duna-parti irodák kérdésében kisebb vita alakult ki, a Fidesz és a Jobbik 3-4 szobán alkudozott. A Jobbik nem akart elhamarkodott döntést hozni, így összehívtak egy újabb, kisebb körű egyeztetést ennek rendezésére.