Orbán: Pintér Sándor alkalmas ember

2010.04.09. 07:42 Módosítva: 2010.04.09. 08:44
Szinte biztos, hogy a Fidesz győzelme esetén Pintér Sándor feladatot kap az új Orbán-kormányban. A pártelnök ennél fontosabb kérdésnek tartja azt, hogy egyetlen napot se vesztegessenek el.

Orbán Viktor szerint ha a Fidesz nyeri a választást, akkor a parlament megalakulását követő első hónapon belül már komoly intézkedések születhetnek. Egyetlen napot sem lehet hagyni "kicsorogni az ujjaink között" - fogalmazott a Fidesz elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában pénteken, a választási kampány utolsó napján.

Orbán nem zárta ki, hogy lehet vita a két vezető erő listavezetői között, ha az első forduló után "nyitva marad a küzdelem".

A pártelnök úgy látja, kampányuk sikerességét mutatja, hogy az emberek többsége tudja, melyek lennének kormányra kerülve a Fidesz első lépései, ezért "kezdő tizenegy" helyett érdemes továbbra is általában beszélni a kérdésekről.

Az interjú során a műsorvezető felmutatott egy Orbán Viktor által írt, a választókhoz szóló levelet, amelyet ő is megkapott. Ezzel összefüggésben a pártelnök megjegyezte: a választói névjegyzéket, vagyis a választók adatait az állam a választások előtt nyilvánosságra hozza, azt meg lehet vásárolni, így az abban szereplő emberek neve, címe elérhető, lehet velük kommunikálni.

Törvényesen, őszintén

A Fidesz elnöke a műsorban kijelentette azt is, hogy pártja mindig is törvényesen, őszintén és a jogszabályokat minden tekintetben betartva kampányolt. Arra a kérdésre, hogy a választási bizottság állásfoglalásait kötelezőnek ismerik-e el magukra nézve, Orbán Viktor úgy reagált: kénytelenek, hiszen ez a törvényes rend.

A lehetséges kormánynévsorral kapcsolatban azt mondta: a külügy területén Martonyi Jánost azért kellett megnevezni, mert a következő kormánynak szembe kell néznie néhány olyan, külügyi természetű feladattal, amelynek munkáját már korábban el kellett kezdeni, nem lehetett várni vele a választásokig.

Arra a kérdésre, hogy Pintér Sándor volt belügyminiszter kaphat-e feladatot egy új kormányban, Orbán Viktor úgy válaszolt: minden alkalmas ember kaphat feladatot. "Pintér Sándor alkalmas ember?" - szólt a kérdés. "Pintér Sándor alkalmas ember" - hangzott a válasz.

Információink szerint a belügyi tárca élére egyik esélyesként számon tartott Pintér Sándorral korábban a Fidesz vezetése közölte, hogy ha miniszter akar lenni, akkor meg kell válnia gazdasági érdekeltségeitől. Ezt nemrég meg is tette: március 25-én eladta a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t a Prostasia Zrt.-nek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.

16 perce

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.

március 2., 15:51