Választás 2010
Parlamenti mandátumok Feldolgozottság: 100%
  • Fidesz 263(68,14%)
  • MSZP 59(15,28%)
  • Jobbik 47(12,18%)
  • LMP 16(4,15%)
A 176 egyéni körzetből Fidesz: 173 MSZP: 2 Független: 1

Szili: Gyurcsány ne kerteljen

2010. március 1., hétfő 20:03 |

Szili Katalin szerint ha Gurcsány Ferenc tudja hogy áruló szivárogtatta ki az őszödi beszéd felvételét, legyen bátorsága megnevezni az illetőt és feltárni az ügy hátterét.

Szili Katalin szerint ha valaki árulóról beszél, annak legyen bátorsága kimondani, kire gondol. A szocialista politikus erről a TV2 Tények című műsorának beszélt azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő nemrég egy fórumon az őszödi beszéd kiszivárogtatása kapcsán azt mondta: valakik elárulták őt.

A televízió esti hírműsorában bemutatott felvétel szerint Szili Katalin úgy fogalmazott: "ha valaki azt mondja, hogy áruló követte el, akkor legyen bátorságunk azt is kimondani, hogy ki volt az, mikor és miért tette". A szocialista politikus a közelmúltban kezdeményezte, hogy hozzák nyilvánosságra az elhíresült őszödi beszédről szóló nemzetbiztonsági jelentést.

A 2006 májusában, zárt körben elhangzott beszédet szeptemberben szivárogtatták ki ismeretlenek. Budapesten ezt követően kezdődtek a kormány, illetve Gyurcsány Ferenc távozását követelő tüntetések. A Nemzetbiztonsági Hivatal tavaly december végén zárta le a vizsgálatot, ám a jelentést nem hozták nyilvánosságra. A TV2 szerint a vizsgálat azt állapította meg, hogy a felvétel "bentről jutott ki".

Gyurcsány Ferenc a múlt héten a belvárosi szabadegyetem előadásán azt mondta az őszödi beszédről: egy baj volt vele, hogy nem volt elég bátor. A beszéd kiszivárogtatásáról pedig azt mondta: valakik elárulták. Hozzátette: ha tudná kik, elmondaná.

Szili Katalin feltehetőleg erre utalva kérte a TV2-nek adott interjúban a volt kormányfőtől, nevezze meg, kikre gondol. Mint fogalmazott: "a gyanúsítgatás ott lebeg, ami egyáltalán nem használ nekünk, ennél (...) még egy tiszta helyzet is sokkal hasznosabb lenne".

A televíziónak nyilatkozott Simicskó István, az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke is, aki látta az NBH-jelentést. Simicskó arra a kérdésre, leszűkíthető-e a jelentésből néhány emberre azoknak a köre, akik szóba jöhetnek kiszivárogtatóként, azt mondta: szerinte igen.

Az MTI információi szerint a volt házelnök két hónapja írt levelet Lendvai Ildikó pártelnöknek. A levél már téma volt az elnökség egyik ülésén, de hivatalosan nem döntöttek róla.

Szili Katalin azt is kezdeményezte, hogy a frakcióvezető fontolja meg, hogy jogi lépéseket tegyenek a felderítés érdekében, és a párt vezető testületei tárgyalják meg a kialakult helyzetet, valamint hozzanak állásfoglalást az őszödi beszéddel és annak kiszivárogtatásával kapcsolatban. A volt házelnök a levélben azt is megfogalmazta, hogy az őszödi beszéd és annak kiszivárogtatása "a szocialista párt történelmi és katasztrofális mértékű elhiteltelenedéséhez" vezetett, és emlékeztetett arra, a frakció zárt ülésén elhangzottak titokgazdája a képviselőcsoport vezetője, aki eddig nem tett jogi lépéseket ez ügyben.

Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek vasárnap az üggyel kapcsolatban azt mondta: tavaly decemberben Szili Katalin valóban levélben fordult ebben az ügyben az elnökséghez. Nyakó István leszögezte: "amit nyilvánosságra lehetett hozni, az ebben az ügyben nyilvánosságra került; ma ez a kérdés okafogyott". Mint kiemelte: az MSZP egyetlen politikusa sem érintett az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügyében.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Szili nem nyugszik bele az őszödi beszéd kiszivárgásába - 2010.02.28.
Kezdeményezte az NBH-vizsgálat nyilvánosságra hozatalát, hogy megszűnjön a ködösítés.
Belső ember szivárogtatta ki az őszödi beszédet - 2009.12.21.
Lezárult a nemzetbiztonsági vizsgálat, de azt nem árulják el, hogy ki és kinek a megrendelésére készített hangfelvételt.
Tízmilliókat kértek az öszödi beszédért? - 2006.10.04.
Állítólag közvetlenül a mikrofon volt bekábelezve. A felvételt profik készítették.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés