Orbán állítólag megígérte, hogy megváltoztatják a médiatörvényt
2011. január 19., szerda 10:10
A HVG értesülései szerint Orbán Viktor Strasbourgba érkezése óta négyszemközti találkozóin azt mondja az EP-frakcióvezetőinek, hogy mindenképpen megváltoztatják a nagy vitákat kavaró médiatörvényt. Orbánt az ügyben már saját uniós frakciótársai sem támogatják, ezért kénytelen kompromisszumot kötni.
A HVG értesülései szerint Orbán Viktor kedd délutáni strasbourgi érkezése óta a médiatörvény megváltoztatásának ígéretével járta körbe az EP-frakcióvezetőket.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke tegnap újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy az Európai Bizottság még ezen a héten levelet küld a magyar kormánynak, és abban újra kifejti a médiatörvénnyel kapcsolatos ellenvetéseit.
A saját frakciótársai is
Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője nyilatkozatban üdvözölte, hogy az Európai Bizottság gyorsan fellépett a magyar médiatörvény ügyében. Ráadásul német néppárti források tudni vélik, hogy Orbán azért is kénytelen a médiatörvény kapcsán kompromisszumot kötni, mert saját EP-s párttársai sem álltak ki mellette az ügyben.
Különösen problematikus, hogy az új médiahatóság kizárólag olyan tagokból áll, akiket a kormány támogat. Az Európai Bizottság levélben fordul a magyar kormányhoz.
A törvényen a szervezet sajtószabadság-képviselője szerint még a használata előtt változtatni kell.
Több ezren tüntettek békésen a médiatörvény ellen a Kossuth téren. Énekeltek, érveltek, de ennél a legtöbben valami ütősebbre számítottak.
A köztársasági elnök Madridban azt állította, az unió más országaiban ezt kell tenni, ha tetszik, ha nem.
Budapesten és Bécsben is demonstrálnak, mert szerintük a korlátozás már túlmegy azon, amit a nemzetközi emberi jogi normák megengednek.
Orbán Viktor lázas süllyedésbe kezdett, majd adott egy biztató elemeket tartalmazó interjút. Az őszödi beszéd vajon mi? – kérdezi heti elemzésében a DeDi.
Az amerikai külügyi államtitkár-helyettes szerint az Egyesült Államokban nagyon pozitív a kép Magyarországról.
A nemzetközi jogvédő szervezet szerint perspektívájában inkább szűkíti a szólás és a média szabadságát, mintsem szélesíti azt.
A Facebookon többen szeretik a sajtószabadságot, mint a miniszterelnököt.