Van egy régi mániám

A rendezvény a Zugló a nemzetért című sorozat epizódja, ennek főalakja, védnöke és szülőatyja pedig nem más, mint Papcsák Ferenc. A jóvágású polgármester alighanem úgy érzi, hogy ennél is többre hivatott, és ennek az önépítésnek a kulisszája ez az egész, amúgy megmagyarázhatatlan esemény. Természetesen az önkormányzat pénzén, a HM épületében, hiszen nyilvánvaló közérdek, hogy négyszáz embernek elmondjuk, Trianon szemétség volt, és egyre több a cigány. Felnőttoktatás. Papcsák itt képviselni igyekszik valamit, amiről úgy tudja, hogy népszerű. Ez pedig a Demokrata és a Jobbik határvidékén tenyésző indulatmagyarság. Amikor azt még nem ordítjuk, hogy tankkal átmenni Románián, de csak azért nem, mert azt két sörrel később fogjuk ordítani. Most még csak azt fejtegetjük, hogy hány és milyen tankra volna szükség, ha úgy adódna.

Az ankétnak a Honvéd Kulturális Központ adott helyet, szép nagy revíziós plakáttal a homlokzatán. Hivatalos volt ide Hende Csaba is, de úgy tűnik, kimentette magát, és jól tette.

Papcsák lendületesen kezd, azzal dicsekszik, hogy ő mindennap beszél Trianonról a gyerekeinek. Ami egyrészt komoly generációs konfliktust vetít előre, másrészt arra emlékeztet, amikor Schmitt Pál magára borította a nemzeti butikot, és hirtelen tárogatózni kezdett az énekeskönyvből, bocskaiban. A polgármester stratégiai távlatba helyezi a nemzetféltést, tudniillik ha így megy tovább, akkor 2050-ben roma testvéreink adják majd az ország egyharmadát, szóval talpra kell állnunk. Mondjuk ebből a szempontból Trianon nem is jött rosszul, mert egy csomó cigány a románoknak jutott. Sőt, lássuk be, egy csomó román is.

Mármost 1920 után Papcsák szerint sikerült talpraállni, egy nagyon sikeres kormányzás követte a diktátumot, és ehhez az is kellett, hogy az emberek higgyenek. Sajnos a felszólalók nem vezetik le, hogyan vezetett a nagyon sikeres kormányzás előbb szőnyegbombázáshoz, aztán negyven év ruszki megszálláshoz, de gondolom, mi így szállunk le a bicikliről.

A kormányzati siker fokmérője amúgy sem a bombázás, hanem a sport. Papcsák elidőzik az 1936-os olimpián elért eredményeinknél, igazán kár, hogy ezt az elméletet, az úgynevezett Papcsák-sejtést nem bontja ki. Igazán érdekelne a kompozíció, amelyben az Aranycsapat pajzsra emeli Rákosi Mátyást.

Papcsák végre átadja a szót a nap sztárjának, a közismert irredenta Raffay Ernőnek. Ernő bácsi úgy érzi, annyi nélkülözés után végre megfogta az isten lábát, és most vadul masszírozza. Időnként teljesen szervetlenül, helyből olyanokat nyal be Papcsáknak és általában a Fidesznek, hogy az RTL kitenné a tizennyolcas karikát. Ő nemcsak előad, hanem műsort is vezet, kezdésnek mindjárt felkéri szegény Balázs Péter színművészt, hogy szavalja el Horváth Pál dandártábornok Trianon című versét.

„De soha nem voltunk bűnös nemzet
És mégis minket büntettek.
Maradtunk árván
De mindig a vártán.
Üldözött vadként Európa közepén élünk és meghalunk,
De ha Isten akarja, megmaradunk.”

Én készséggel elhiszem, hogy Horváth tábornok kiváló katona, de ha Varró Dániel vagy Peer Krisztián be akarna menni a lőtérre tarackágyúzni egyet, akkor azt, gondolom, nem engednék még akkor se, ha létezne magyar tüzérség. Illene ezt megfontolnia minden tisztnek, mielőtt verselésre adná a fejét, pláne arra, hogy a nyilvánosság elé lépjen a zsengéivel. Balázs Péter egyébként kihozta a maximumot ebből az anyagból. Egyszer sem röhögött, határozottan, földre szegezett tekintettel hagyta el a színpadot. Ilyesmi érzés lehetett Zelk Zoltánnak és Eörsinek megírni Sztálin köszöntését.

Tőkés László halaszthatatlan családi esemény miatt lemondta a szereplést, remélem, nem megint a titkárnőjével kapták rajta. Küldött viszont egy másfél oldalas levelet, amely Raffay szerint óriási mondanivalót tartalmaz. Érdekes, hogy a püspök legfőbb mondanivalója éppen az, hogy vessünk véget a köldöknéző önsajnálatnak, ám ennek ellenére Raffay pontosan ennek lát neki.

A rossz tanuló felel

Előbb azon siránkozik, hogy a világ nem tud eleget Trianonról, és mesél a buta külföldi újságírókról, akik ezt illusztrálják. Hozzáteszi, hogy a franciák „tudvalevően” semmiféle nyelvet nem beszélnek. Ez is bizonyítja a fölényünket: mi tudjuk róluk, hogy mind ilyen tufák, ők meg Trianonról semmit se.

Trianon egyik súlyos következménye, mondja a történész, hogy tönkretette a közép-kelet-európai kapcsolatokat. Amelyek előtte nagyjából rendben voltak. Nem is értem, miért mentek bele ebbe a szlovákok meg a románok, miért nem tetszett nekik, hogy a Szent Korona alá tartozhatnak. Ismét előadja unortodox teóriáját, miszerint a jugoszláv háborúban egészen a NATO-bombázásokig lett volna lehetőség a revízióra, akár katonai erővel is. Mégpedig annak ellenére, hogy a NATO éppen a fegyveres területszerzés ellen lépett fel. Ül a pódiumon egy szépen dekorált ezredes is, figyelem erősen, mit szól, de csak mered maga elé, mint Balázs Péter.

Megoldás persze még mindig van, mármint Trianonra. Először is erős gazdaság kell, abból lesz az erős hadsereg és az erős magyar lélek. Szaporodás. Teleszülés. A többit nem mondja, de érti, akiben magyar szív dobog. Bárcsak háború lenne már.

Ezután az említett ezredes – Kovács Vilmos a Hadtörténeti Intézettől – prezentálja az első világháborús és a Trianon utáni magyar hadiipar és hadseregszervezés eredményeit. Ez volt az egyetlen értékelhető előadás az egész rendezvényen, egyben megnyugtatóan demonstrálta, hogy az egyenruhás állomány jóval higgadtabban áll hozzá a kérdéshez, mint a többi szereplő. Raffay utána megjegyzi, milyen csudajól hangzik az, hogy Turul osztályú torpedóromboló. Sajnos a királyi haditengerészet teljesítménye már nem ilyen lelkesítő, például a franciák meg az olaszok nem nagyon értették meg, hogy a turultól vagy Szent Istvántól be illik szarni, ezért szarrá lőtték az egész flottát.

Ezt követően Kalmár Ferenc KDNP-alelnök elmondja édesapja életútját, közmegelégedésre. Csatlakozik Raffay pánikrohamához, amit az vált ki, hogy a határon túli magyarok nem átallnak vegyes házasságokat kötni, sőt még a gyereküket is többségi iskolába íratják. Ahelyett, hogy Turul osztályú torpedórombolót építtetnének vele. Kalmár már nemhogy egyharmadnyi, de többségi cigányságról prófétál, ám felveti, hogy a Szűzanya és a Jóisten segíteni fog rajtunk, például Csíksomlyó nagyon ígéretes jel.

Ekkor már elfogy a türelem, a közönség ritkul, szedelőzködik. A hatalmas előadóterem egyébként megtelt, de a közönségből sajnos egy Volkssturm-szakaszt sem lehetne kiállítani; magasabb volt az átlagéletkor, mint egy hajdúszoboszlói termékbemutatón, vagy egy Munkáspárt-gyűlésen, amitől amúgy sem állt ez távol. A fiataloknak vagy van jobb dolguk, mint Trianonon ajvékolni – például vegyes házasságot kötni egy csinos román lánnyal –, vagy már rég a Jobbiknál csattogtatják a Turul osztályú falepkét.

A rendezvény legfőbb tanulsága, hogy a Trianon-emléknap és a kettős állampolgárság végre megkezdte a szörnyű diktátum gyógyítását. De az eredmények nem merülnek ki ennyiben. Papcsák zárszavából kiderül, hogy Károlyi egy hazaáruló volt, hogy még idén szobrot állítanak Tisza Istvánnak, és hogy lesz Zuglóban hiánypótló Wass Albert tér, mert az is kell a tárogató meg a cifraszűr mellé. Ki ne felejtsem, Zugló már rovásírással is köszönti a látogatókat. Valami hihetetlen felemelkedésnek vagyunk tanúi. És ennek egyik bizonyítéka, hogy egy önkormányzat ilyen volumenű konferenciát tud rendezni, amilyen ez is volt.