Bayer Zsolt mostohafia is tulajdonos a cégben.
Egy jelentés hat szerződést talált gyanúsnak. Papcsák szerint politikai támadást indítottak ellene.
A 24.hu információi szerint nem Papcsák lesz a párt zuglói választókerületi elnöke.
Új szabályt hoztak, Papcsáknak kellett egy A6-os havi félmillióért.
A jelentés készítője szerint is van mit pótolni április 15-ig.
2016.02.29. 18:34 Módosítva: 2016-04-26 15:31:25
Amíg az ország Oscar-díjat ünnepelt és az iskolás tiltakozással foglalkozott, egy rendkívüli törvénymódosítással titkosítanák, mire költenek a jegybank alapítványai. Az ellenzék szerint ez alaptörvényellenes, a fideszeseknek pedig fogalmuk sincs, miről van szó. Kedden szavaznak.
Bácskai János 2,5 milliót kapott 98 napért, Szita Károly inkább lemondott 6 millió forintról.
Megválasztották az MNB felügyelőbizottságát. Jobbikos taggal, MSZP-s és LMP-s tagok nélkül.
2015.07.02. 08:05 Módosítva: 2016-11-23 11:17:52
A közétkeztetésnél feltűnően jól járt egy cég Papcsák polgármestersége idején. A Hungast most 100 milliókat engedett. Karácsony Gergely Papcsák feljelentésén gondolkodik.
Mert hogy egy év után úgy döntöttek, mégis csak kellene ellenőrző bizottság a jegybankba.
A HVG úgy tudja, Baji Csabának emailben mondtak fel.
A PM-es polgármester ezután kétszer is meggondolja, ha a zuglói hivatal parkolójáról posztol.
Például lehetnének magasabbak a tiszteletdíjak. Várnai László szerint a nagy pártok felosztották egymás között az önkormányzati cégeket.
2014 augusztus 11., 17:30
A párt szerint Rozgonyi Zoltán tudja mit kell tenni a zuglóiakért. Meg fog lepődni, hogy mi az.
A kiutalást előbb megszavazták, majd öt perc múlva visszavonták, és titkosítani akarták.
Ha így alakul a hasznosítás, 740 év alatt jön be a spórolás címén vett erdélyi vendégház ára.
A vesztes fideszes már csak Vörös Félholdnak hívja Pest kormányváltókat favorizáló kerületeit.
2014.03.14. 07:47 Módosítva: 2014-03-14 16:17:27
Zuglóban szennylap lőtt Papcsákra, ellenszenylap sározta válaszul baloldali ellenfelét, Tóth Csabát. A rendőrség szerint az MSZP-s közszereplő, így csak a fideszes feljelentésből lett nyomozás.
Simon Gábor rokonai vagyonnyilatkozatát megvizsgálta a mentelmi bizottság, Szijjártó pedig bankszámlákat mutatott.
Befejeződött a nyomozás a feljelentett, de vagyonkezelő főnöki poszton hagyott régi barát ellen.
Jogtalanul bontotta el a zuglói önkormányzat a hajléktalanok kunyhóit, ezért pert indítottak. Első fokon ötszázezer forint kártérítést kaphatnak.
Papcsák "húsvét előtt" fejenként négyezer forinttal kedveskedik a nyugdíjasoknak és az özvegyeknek .
2014.02.24. 08:04 Módosítva: 2014-11-14 09:12:11
Pedig saját ügyvédi irodájáról van szó. 2013-ban Papcsák Ferenc keresett legtöbbet a képviselők közül, Gyurcsányt is lenyomta. A siker titkát kerestük, perrel fenyegettek meg.
A társasházak fizetési meghagyást küldtek, a Papcsák vezette kerület az előző ciklusra hivatkozik.
Németh Szilárd bemutatta a rezsifórumok etalonját, másfél órás beszéddel és sok Gyurcsányozással.
A XIV. kerületben a leggazdagabb öt képviselőből kettő feszül egymásnak. De mijük van pontosan?
Rogán havi 70-100 ezer forintot, Bajnai stábja pár százezret, Mesterházy titkolózik.
Az 1941-ben épült Bosnyák téri templomnak most lett toronysisakja. A Halászbástyából is látható lesz majd.
Azeri lapnak nem nyilatkozott, viszont ő válaszolt a Fidesz nevében egy civil szervezet kérdéseire.
Ingyen mozijegy, pénzutalvány a nyugdíjasoknak Zuglóban, a költségeket pedig átminősítéssel az állam fedezi.
A zuglói polgármester szerint badarság az azeri hír, hogy Hegyi-Karabahról nyilatkozott volna.
Folytatódik az év végi nagy osztogatás Zuglóban.
Papcsákék megdöbbentek Várnai László ügyén.
nono
Háromezer forintos Erzsébet-utalványt kap minden zuglói nyugdíjas, akár szereti Papcsákot, akár nem.
Nem áll jól a kerület, de 100 milliót elosztogatnak, 25 ezer nyugdíjas Erzsébetet kap karácsonyra. Megkérdeztük őket, mit gondolnak az ajándékról.
nononono
A zuglói polgámester párttársa helyett a baloldali csoportok nyakába varrja a titkos hangfelvételt.
Hatvanhat kifizetetlen alvállalkozó nevében tüntettek Zuglóban. A polgármestert múlt héten gyanúsították meg korrupcióval egy hangfelvétel alapján.
A Jobbik szerint a kormánybiztosról is beszélnek a zuglói titkos felvételen, és van is valóságalapja az ottani állításoknak.
2013.10.01. 10:41 Módosítva: 2013-10-01 15:19:25
Az MSZP aknamunkájának tekintik, hogy fideszes alpolgármestere botrányba keverte a politikust. Fel sem merül, hogy bármit vizsgálni kellene, egyébként is bárkiről készíthető ilyen típusú hangfelvétel.
2013 szeptember 30., 12:00
A Legfőbb Ügyészség továbbítja a törvény szerint illetékes ügyészi szervhez.
2013 szeptember 26., 18:35
A vesztegetéssel vádolt polgármester azért tesz feljelentést, mert nem jelentették őt fel.
2013 szeptember 25., 21:15
Az alpolgármester visszavágott a korrupciós ügybe került zuglói polgármesternek.
2013 szeptember 25., 13:12
A zuglói polgármester szerint egykori helyettese a baloldallal kokettál és megrendezett beszélgetéssel akarta bemártani a 100 milliós kenőpénzzel.
2013 szeptember 24., 23:07
Egy nyilvánosságra került hangfelvételen belsőkörös beszélgetésben szidják a polgármestert állítólagos kenőpénzek miatt.
2013 szeptember 12., 15:15
A kerület megszavazták Papcsák szimpátia-vásárló projektjét, pedig likviditási gondokkal küzdenek.
2013 szeptember 3., 15:25
A nevével írt levelekben Hitlert és a nácizmust dicsőítik. Szerinte a baloldal áll a háttérben.
2013 augusztus 15., 16:32
Folytatódik a Tarlós-Papcsák-meccs. Legalizálják az illegális bolhapiacot, Zugló hiába tiltakozik.
Jaczkovics László ügyvédnek nagyon sok milliót.
A jegyző elutasította a Vastagbőr kérését. Szerinte nem luxusról van szó, csak felújításról.
A zuglói alpolgármester bőrborítású irodai ajtaján jól látszanak az erőszakos behatolás nyomai.
Zugló polgármesterének nincs jó napja: előbb a parkoló, most ez. A helyi ellenzék lenne a ludas?
Mégsem kell a Mercedeséhez busznyi parkolóhely.
Papcsák megbukott, mert elvesztette a többséget a közgyűlésben, vélik a szocialisták.
A zuglói polgármester fideszes ellenzéke nem nyomott gombot, a fizetésük negyede ugorhat.
Átverte a képviselőkön a BVSC-ingatlan átvételét, pár nappal később előkerültek a valódi tervek.
A helyi fideszesekkel is összerugta a port a BVSC miatt, most aláírásgyűjtésbe kezdett.
Minden egyeztetés nélkül megvonta helyettese jogköreit, amiért megfúrták a BVSC átvételét.