A tiltás ellenére is gyülekeznek a diákok

2011.06.16. 11:12 Módosítva: 2011.06.16. 11:17

Bár a Corvinus Egyetem tegnap váratlanul betiltotta, ma este 8 órától mégis megtartják - az egyetem épületén kívül - a Hallgatói Hálózat fórumát a felsőoktatást érintő kormányzati tervekről.

Az esemény a Fővám téren kezdődik beszédekkel, majd egy közeli helyszínen megtartják a korábban a Közgáz aulájába tervezett programot. Három beszélgetés lesz Radó Péter oktatáspolitikai szakértő, Tamás Gáspár Miklós filozófus, és Gagyi Ágnes, a Balpop műhely szervezőjének részvételével, majd az esemény egy "plenáris üléssel" zárul, ahol megvitatják, hogyan tovább. A részletes program fent van a szervezet Facebook-oldalán.

A szervezet tegnap este állásfoglalást adott ki. Ebben érthetetlennek nevezik az egyetem döntését a fórum betiltásáról, egyrészt mivel pont azok ellen a kormányzati tervek ellen tiltakoznak, amelyek a Corvinust is hátrányosan érintik, másrészt, mint írják, a szervezet "a vitafórummal egy öntudatos, autonóm szerveződés kereteit kívánta megteremteni, egy olyan szerveződését, ami igyekszik növelni a szolidaritást a felsőoktatásban érintettek között és aminek a tagjai hajlandóak kiállni saját érdekeik, illetve az alapvető demokratikus és szociális értékek mellett."

"Úgy gondoljuk, a felsőoktatás legfontosabb feladata is ez lenne: olyan öntudatos, gondolkodó fiatalok nevelése, akik képesek reflektálni az őket és a társadalmat érintő kérdésekre. Bármilyen hallgatói önszerveződés, de főleg egy ilyen kezdeményezés elutasítása azt jelenti tehát, hogy az egyetem vezetősége saját szerepével sincs tisztában" - olvasható az állásfoglalásban.

A Hallgatói Hálózat idén tavasszal alakult az új felsőoktatási törvénnyel és a Corvinus Egyetem esetleges megszüntetésével kapcsolatos hírekre reakcióként, tagjai különböző egyetemek diákjai.

Mészáros Tamás a Corvinus rektora szerdán az Indexnek azt mondta: azért nem engedélyezték a rendezvényt, mert a szervezők nem tudták kifizetni a biztosítás költségeit, másrészt az egyetem vezetése nem járult hozzá ahhoz, hogy politikai jellegű rendezvényt tartsanak az intézményben.