Árok Kornél a politikát választotta

2012. február 19., vasárnap 20:10

Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) küldöttgyűlésén lemondott a szervezet elnöke- Árok Kornél. Közlése szerint július 6-án jár le a hivatásos állományból való felmentési ideje, és azt követően a két évvel ezelőtt alakult Szövetség az Egységes Magyarországért nevű pártban, amelynek alapító tagja, kíván politizálni és tisztséget vállalni.

A Kónya Péterrel, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége éléről tavaly december elején lemondott, a honvédségtől is leszerelt elnökével közösen alapított szolidaritás mozgalomnak továbbra is társelnöke marad – tette hozzá. Árok Kornél szerint a párt és a mozgalom hasonló értékeket képvisel, így nem kizárt, hogy – akár más civilekkel is összefogva – közösen indulnának a 2014-es európai parlamenti, országgyűlési és önkormányzati választásokon.

A volt tűzoltó szakszervezeti vezető több más rendvédelmi szakszervezettel közösen az elmúlt másfél évben több demonstrációt is szervezett a munka törvénykönyvének a tűzoltókat és más hivatásos állományú tagokat hátrányosan érintő módosítása és a nyugdíjrendszer átalakítása ellen. A szakszervezeti vezető a Hivatásunk védelmében elnevezésű sztrájkbizottság elnöki tisztségét is betöltötte, arról a demonstráció-sorozat ideje alatt lemondott.

Árok Kornél a tavaly megalapított Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke, idén januárban pedig úgy döntött, megválik egyenruhájától, miután nem fogadta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által ajánlott új szolgálati helyet.

Árok 2009. augusztus 1-e óta a HTFSZ elnöke, és függetlenített státuszban, teljes munkaidőben látta el feladatát. Az év elején életbe lépett új katasztrófavédelmi törvény értelmében az érdekképviseleti vezetők a megbízatásukkal járó feladataikkal ezentúl csak munkaidejük 10 százalékában foglalkozhatnak, így megszűnt függetlenített státuszuk.

A szakszervezeti elnöknek az átszervezésre hivatkozással a kaposvári szolgálati helye helyett egy pécsi vonulós tűzoltói beosztást ajánlottak fel, amit nem fogadott el, és január elején kérvényezte szolgálati viszonyának megszüntetését.

A HTFSZ küldöttgyűlésén lemondott elnöki posztjáról Árok Kornél -helyére a Salamon Lajost, az Országos Választmány addigi elnökét választották meg a szervezet élére.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Árok Kornélt felmentették a szolgálat alól - 2012.01.06.
A szakszervezeti vezető nem fogadta el az átszervezéssel felkínált pécsi tűzoltói beosztást.
Lesz-e kétharmados Occupy Párt? - 2011.12.08.
Fegyveres forradalom helyett a parlament felé menne a Szolidaritás, ahol lehet, hogy csak vért és könnyeket fognak ígérni.
Kitört a Facebookról Orbán új ellenzéke - 2011.11.01.
Tízezreket mozgatnak az utcán, párttá alakulnak, és szűrik soraikból a beépülő ügynököket. Vannak, akik máris párttá alakulnak, közben a szakszervezetek is erősítenek, és most jönnek a diákok. Felüllövés volt az egymillió?

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés