A kommunizmus olyan, mint a szex

„Most rács mögé zárjuk a félelmet és a gyűlöletet, de nem feledjük el" - mondta Orbán Viktor pontosan tíz évvel ezelőtt, harmincezer ember előtt a Terror Háza megnyitóján. A múzeum akkor, és aztán még jó ideig inkább volt politikai viták és harcok főszereplője, mint kulturális intézmény. Az MSZP annak idején még a nevét is meg akarta változtatni, és jól jelzi a konfliktusokat az is, hogy többen nagyon rossz néven vették, Medgyessy Péter miért szerepel az intézmény reklámjában, Schmidt Mária főigazgató mégis megvédte, mert szerinte Medgyessy kiállt a Terror Házáért, még kormányával szemben is.

A Terror Háza szerepe aztán lassan átalakult, és jó ideje már nem a botrányokról hallani, hanem egy nagyjából egységesen elismert, eddig négymillió látogatót vonzó, a Lonely Planetben melegen ajánlott múzeum lett belőle. A tízéves évfordulós ünnepség ennek megfelelően nem is igazán politikai esemény volt, hanem egy kulturális intézmény megünneplése, így a beszédeket most nem harmincezren, csak néhány százan hallgatták. A múzeum viszont közben tele volt látogatókkal, az évfordulón ingyenes volt a belépés. Orbán Viktor ezúttal nem is jelent meg - napközben gyújtott mécsest a múzeumnál  - ott volt viszont helyette a nézők között Schmitt Pál és felesége, akiket taps fogadott.

Rákosi a telefonban

“A Terror Háza a megismerés iskolája, ahova nem unalmas járni” - mondta beszédében Balás-Piri László, a Történelmi Emlékbizottság elnöke. Szerinte a Terror Háza azért sikeres, mert semmit sem próbál lenyomni a látogatók torkán - ezt ugyanis a fiatalok nem szeretik, “sőt, valljuk be, mi sem”. De a Terror Háza szerinte nem csak a fiataloknak mutat újat. “Van a múzeumban egy telefon, amit ha felvesz az ember, Rákosi hangja szólal meg. Amikor először hallottam, még nekem is végigfutott a hátamon a hideg” - mondta Balás-Piri.

“Egy barátom kérdezte, elhozhatja-e a családját a múzeumba, nem túl megrázó-e. Mondtam neki, bolond vagy? Az amerikai filmet, amiben percenként lőnek, megnézi a tévében, de egy izgalmas múzeumot nem?” - mesélte Balás-Piri, aki szerint az érdem elsősorban az intézményt biztos kézzel kormányzó Schmidt Máriáé.

Okos bátorság

“A kommunizmus olyan, mint a szex” - vont meglepő párhuzamot, mert szerinte mindkettőről bármennyit lehet beszélni. “De azért mégsem olyan” - búcsúzott, majd következett a dicsért főigazgató.

Schmidt szerint a múzeum küldetése, hogy vastagon tabuként kezelt témákat restaurál, és bemutatja a tényeket. Szerinte okos bátorság kellett, és kell ma is az intézmény vezetéséhez, ahhoz, hogy “meglássuk és nevükön nevezzük a dolgokat”. “A terrorra nincs mentség, emberek megalázására és megsemmisítésére nincs mentség” - mondta Schmidt, aki szerint ezeket a XX. századi tragédiákat beszéli ki a múzeum.

Senki sem dönthet helyettünk

A beszédek eddig a pontig szinte teljesen mentesek volt az aktuálpolitikai áthallásoktól. Ekkor azonban következett Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki egyrészt párhuzamot vont a tíz évvel ezelőtti tömeg, és a Békemenet résztvevői között, amikor pedig arról beszélt, a magyarok többször egyértelművé tették, “nem kérnek az idegen hatalmak diktátumaiból és a helytartókból", illetve, hogy "senki sem dönthet rólunk helyettünk", nem volt nehéz a mostani kormány külpolitikájára asszociálni. Az egész ünnepségen ezek a mondatok kapták a legnagyobb tapsot.

Hende szerint a múzeumnak sok küzdelmen kellett keresztül mennie, mert a “terrorlegények, fiaik és szellemi örököseik nem akarták elviselni, hogy kicsusszan a kezükből a múlt monopóliuma”.

A posztkommunista gyökerek

A honvédelmi miniszter heves antikommunista fordulataihoz érdemes hozzátenni, hogy néhány nappal ezelőtt - a kormánypárti frakció döntő többségével együtt - nemmel szavazott az LMP-s törvényjavaslatra, amely nyíltan hozzáférhetővé tette volna az ügynökaktákat. Így vált különösen aktuálissá, ami Balás-Piri László mondott beszédében, még ha ő maga valószínűleg nem is erre célzott: “2010-ben sikerült legyőzni a posztkommunizmust, de a posztkommunizmus olyan, mint a tarack, hiába próbálják meg kiirtani, a gyökerei a föld alatt megmaradnak."

Az évfordulón bemutatták a 20 év alatti fiataloknak kiírt mobilfilm-pályázat győztes darabjait is. Az első helyezett Elődi Márton kisfilmjében a fontos helyszíneket végigjárva, Facebook-bejegyzéseken keresztül foglalta össze röviden az 1848-as és 1956-os forradalmakat. A bemutatott pályaművekben főleg az volt izgalmas, hogy jól látszott, lassan az a generáció is foglalkozni kezd a témával, akik már egészen más nyelven beszélnek róla. Így pedig van rá esély, hogy túlléphetnek a kommunizmus tarackgyökerein.

Más szempontból, ahogy egy olasz látogató írta a múzeum vendégkönyvébe: