Március 15-én is lesz Békemenet

2012.03.06. 12:56 Módosítva: 2012.03.06. 14:24

Március 15-én újabb Békemenet indul a Kossuth térre – jelentette be Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet Magyarországért Egyesület egyik alapítója. Bayer Zsolt hozzátette: azokat hívják, akik január 21-én részt vettek az első Békemeneten, és azt kérte, hogy "hozzanak magukkal még egy embert".

A menet tagjai a Magyar Tudományos Akadémia elől indulnak, és a Parlament előtt tartandó központi rendezvényre vonulnak át. Itt mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök az állami ünnepségsorozat részeként.

Bayer közölte. hogy több ezren érkeznek Lengyelországból a március 15-i ünnepségekre. A budai Várból induló lengyel szimpatizánsokat a Széchenyi téren megvárják, és együtt vonulnak majd a Kossuth térre, hogy meghallgassák Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét.

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, az újabb Békemenet másik szervezője úgy fogalmazott, hogy egy "körül nem írható gazdasági, pénzügyi hatalom" próbálja megnyirbálni Magyarország szabadságjogait. A lengyel szimpatizánsokra utalva hozzátette: reményei szerint a Békemenet szellemisége "kilép a Kárpát-medencéből, és európai üggyé válik".

Bayer Zsolt a keddi sajtótájékoztatón reagált a Jobbik elnökének vasárnapi nyílt levelére, amelyben a politikus arra kérte a Békemenet szervezőit, hogy álljanak az europaktumról tervezett népszavazás ügye mögé. Bayer Zsolt szerint Vona Gábor "mesterségesen próbál hisztériát gerjeszteni az egész dolog körül".

Mint fogalmazott: az europaktum aláírásával a magyar kormány elhárított egy felesleges konfliktust, és ennek semmilyen következménye nincs Magyarországra nézve, mert nem tagja az eurózónának. Bayer Zsolt szerint a Jobbik elnöke a nyílt levéllel próbálja "megnyerni a választókat az eszement EU-ellenességre".

Az első Békemenetet január 21-én tartották Budapesten, a tömeg a Hősök teréről vonult a Kossuth térre, hogy támogatásáról biztosítsa az Orbán-kormányt. A Belügyminisztérium akkori közleménye szerint a rendezvényen csaknem négyszázezren vettek részt.

Orbán Viktor videóüzenetben köszönte meg demonstráció résztvevőinek, hogy kiálltak az ország mellett.