Kormányzati szinten összeszámolták a Közgép üzleteit
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
Az Index információi szerint a Közgép Zrt.-re fókuszáló ellenzéki akciók, főként az „oligarcha” vizsgálóbizottság felállításáról szóló kezdeményezés miatt a kormányzat is megvizsgálta a Közgép üzleteit. A kabinet összesítést készíttetett arról, hogy az építőipari beruházásokból mekkora rész jutott a részvénytársaságnak. A kormány elé került statisztikában azt mutatták ki, hogy a Simicska Lajoshoz köthető cég 17,2 százalékot nyert el az összes jelenleg zajló NFÜ-s építőipari beruházásból.
Az NFÜ is vizsgálódott
Németh Lászlóné fejlesztési miniszter május elején Varju Lászlónak, a Demokratikus Koalíció képviselőjének adott írásbeli válaszában fel is használta az eddig egyáltalán nem publikus eredményeket. Azt a miniszter is elismerte: az uniós támogatásokból finanszírozott beruházások szerződésállományát figyelembe véve a legerősebb magyar piaci szereplő a Közgép. De 13,6 százalékos részesedésével a Strabag-csoport sincs sokkal lemaradva tőle.
A miniszter válaszában azt írta, hogy az uniós források elosztását koordináló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az Európai Bizottság kérésére megvizsgálta, hogy az építőipari beruházásokat milyen arányban nyerték el az egyes cégek. A vizsgálatban a miniszer szerint szerepe volt annak is, hogy tisztázzanak a Közgéppel kapcsolatban megjelent több újságcikket. Az úgynevezett koncentráció vizsgálat során az NFÜ 2004-től az uniós forrásokból támogatott közlekedési (KÖZOP) és energetikai (KEOP) beruházásokat vizsgálta át.
A miniszter szerint a vizsgálatból az derült ki, hogy a 157 milliárdos KEOP és a 283 milliárdos KÖZOP programok 54 százalékát hat nagy cég valósította meg. A beruházások 60 százalékát külföldi tulajdonú cégek valósították meg, a projektek 40 százalékában pedig magyar szereplők vettek részt. A miniszteri válaszhoz csatolt táblázatok alapján az NFÜ-s alapokból a Közgép és a vele együttműködő partnercégek összesen mintegy 75 milliárd forintos megrendelést nyertek el. Közülük a legnagyobb összegű a Szajol-Püspökladány közti vasútvonal felújítása, ami közel 34 milliárd forint támogatásból valósul meg.
Arról is ír válaszában Némethné, hogy a Közgép a 2010-es kormányváltás előtt is nyert több tenderen. A kormányváltás utáni időszakról azt írja a miniszter, hogy az ellenőrzést végző NFM még fokozottabban ügyel a közbeszerzési szabályok betartására. Kitér a válasz a Közgépnek megítélt 34 milliárdos MFB-hitelre is. Erről azt írja, hogy a hitellel az MFB nem a Közgépnek biztosít forrást, hanem a cég által végzett infrastrukturális beruházások pénzügyi hátterét biztosítja.
Az valószínűsíthető, hogy a kimutatással a kormány megpróbálja majd alátámasztani azt, hogy a „hazai tulajdonú vállalkozás” győzelmeit az ellenzék nagyítja fel, mert részesedése az összes beruházásból jóval kisebb, mint az előző szocialista kormányok bizonyos időszakaiban az akkori sztárcégnek, a „külföldi tulajdonú Strabagnak".
Légiforgalmi irányító, víztározó
A közbeszerzések nyilvántartási rendszere miatt nehezen összesíthető, hogy az üzleti szereplők mekkora részt tudnak megszerezni az állami vagy önkormányzati megrendelésekből. A Közgéppel, illetve a közgépes konzorciumokkal kapcsolatban a Magyar Narancs januárban tette közzé a saját számításait, eszerint a 2010-es kormányváltástól a múlt év végéig mintegy 200 milliárdos értékben nyertek a hazai tendereken.
A cég az elmúlt egy hétben is több megrendelést könyvelhetett el. A szerdai Közbeszerzési Értesítő szerint 85 millió forinttal kibővítik azt a szerződést, amelynek értelmében a Swietelsky és a Közgép alkotta konzorcium légiforgalmi irányító központot épít a HungaroControl Zrt. számára. A HungaroControl feladata a légiforgalmi szolgáltatások nyújtása, többek között a HungaroControl látja el a légiforgalmi szolgálat a Liszt Ferenc repülőtéren is. A 3,5 milliárd forintos beruházásról még tavaly márciusban kötöttek szerződést a konzorciummal.
Múlt hétfőn derült ki, hogy a Közgép egy kozorcium részeként több mint 11 milliárd forintért építheti meg a Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározót. A beruházás a Tisza szabályzásáról szóló Vásárhelyi-terv része. A program keretében eddig két tározó készült, kettő építése jelenleg is zajlik. Egy további tározó megépítésére pedig még nem írták ki a közbeszerzési eljárást.
Vizsgálóbizottságot akar az ellenzék
Az utóbbi hetekben meg is indultak a politikai támadások a Közgép sorozatos győzelmei miatt. Karácsony Gergely LMP-s képviselő múlt hétfőn a Közgépre és Simicska Lajosra utalva az oligarchákról kérdezte a parlamentben Orbán Viktor kormányfőt. A Jobbik pedig múlt héten jelentette be, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a Fidesz-kormány mögött álló cégbirodalom, többek között a Közgép állami megrendelései miatt. Mivel a Jobbik kezdeményezését támogatta az LMP és az MSZP is, az ellenzéki pártok most először tudtak közösen összegyűjteni egy vizsgálóbizottsági kezdeményezéshez szükséges 78 képviselői aláírást.
Hétfőn az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) munkatársai helyszíni ellenőrzést végeztek Közgép Zrt. budapesti székházában. A cég szerint az OLAF nem a Közgépet, hanem egy magyarországi város városközpont-felújítását vizsgálja. Az uniós hivatal megerősítette az ellenőrzés tényét, és közölték azt is, hogy egy, a Strukturális Alapokat érintő projekt kapcsán folytattak vizsgálatot. Hogy pontosan melyik városról van szó, sem az európai szervezet, sem a cég nem közölte.