További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Várkertbazár (volt Budai Ifjúsági Park), Budapest
A 19. század második felében elkészült építmény a világörökség része, de 1984 óta zárva van, a gaz veri fel a hatvanas-hetvenes években virágzó egykori Ifiparkot. Medgyessy Péter kormányfő 2004-ben jelentette be, hogy 2006 után helyreállítják. Végül is tartotta magát a szavához, most is 2006 után vagyunk, még van idő. Az eredeti elképzelések szerint magántőke bevonásával akarták helyrehozni a területet, de az Orbán-kormány ezen a koncepción is változtatott: szeretné köztulajdonban tartani a Várbazárt és budavári királyi kerteket. 2011 óta Zumbok Ferenc miniszteri majd kormánybiztos koordinálja a munkát. Decemberben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánították a 10 milliárdosra tervezett fejlesztést, idén márciusban pedig arról döntöttek, hogy az engedélyeket gyorsított eljárásban adják ki. A tervezésre kiírt közbeszerzési pályázat nyertese a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. lett. Az ütemterv szerint júniusra meglesznek a jogerős építési engedélyek, ősszel elkezdik az építést, és 2014-ben átadják az épületegyüttest, ahol lesz rockmúzeum kiskocsmával, elegáns és fapados étterem, mélygarázs, föld alatti rendezvénytér és kisboltok is. Idén márciusban az egykor a területbe befektetni akaró cég, a Foundation Kft. elmaradt haszon és annak kamatai jogcímen 8 milliárd forintot követelt az államtól, miután végleges szerződést soha nem kötöttek vele. A perben közel akkora összeget bukhat az állam, amennyiből meg lehetne valósítani a beruházást.
Előrelépés 2006 óta: 10 %
Kass Szálló, Szeged
Az 1897-ben épített Kass szállodát 1977-ben zárták be. A szálló homlokzatát a kilencvenes évek elején felújították, de belül semmit sem csináltak, néhol újra mállik már a külső vakolat. Az épületnek sok tulajdonosa volt , de 1994 óta a külső felújítást is végző Quaestor Rt.-hez tartozik. Még 2006-ban a Quaestor vezetője azt mondta, mégiscsak szállodaként üzemeltetnék és ehhez pályázati pénzekre várnak. 2010-ben 600 millió forintos uniós támogatást nyert a cégcsoporthoz tartozó Régi Hungária Kft., amely az építkezés 2 milliárd forintos költségvetésének fennmaradó részét részben saját erejéből akarta finanszírozni. A beruházás mégis elmaradt. A cég most inkább szabadulna az épülettől, többféle hasznosítási módot tartva lehetségesnek. Annyi tudható, hogy 2010-ben vámpírbált tartottak az üres bálteremben.
Előrelépés 2006 óta: 0 %
Nádor Szálló, Pécs
A rendszerváltás előtt életveszélyessé vált, ezért bezárták a Pécs főterén álló, 1902-ben épült szállót. Az épület korábbi tulajdonosa, a Danubius-csoporthoz tartozó Hungária Szálloda-Ingatlankezelő Rt. szállodát és konferenciaközpontot akart csinálni az épületből, de ez nem sikerült. A homlokzatot 2005-re felújították és egy mélygarázs is épült alá, de a belső tér rekonstrukciója elmaradt. Nagy reményeket fűztek a 2010-es pécsi kulturális főváros projekthez,már csak azért is, mert a városba várt külföldiek elhelyezésére kevés volt a szállodai hely. Ehelyett az történt, hogy új hotel is épült, de a Nádorba nem költözött vissza az élet. Egyedül a földszinten nyílt meg egy romgaléria.
Előrelépés 2006 óta: 5%
Pécsi Magasház
Közép-Európa legmagasabb toronyházát 1976-ban adták át, de a jugoszláv
technológiával készült épületszerkezet összetartó acélkötelei a hézagok kitöltésére használt pasztától erős korróziónak indultak, és az épület elveszítette statikai biztonságát. Az életveszélyessé nyilvánított épületből 1989-ben kiköltöztették a lakókat. Az önkormányzat 1993-ban eladta a szellemházat, de a befektető nem erősítette meg a szerkezetet, így az ismét a városé lett. A város 360 millió forintból 2003 őszére elvégezte a statikai megerősítést, hogy lakóházként, kollégiumként, idősek otthonaként, vagy irodaépületként hasznosítsa. Ezután többször is értékesítették az épületet, de a mai napig nem sikerült hasznosítani. Egy 2011-ben készült szakértői vélemény szerint nincs más megoldás, mint a bontás, mert a rekonstrukció, hasznosítás és a fenntartás biztos többe kerülne. A bontás költségeit így is 1 milliárd forintra becsülik, mert a közelében álló panelházak miatt robbantani nem lehet. A pécsi közgyűlés 2011. május 26-án döntött arról, hogy az önkormányzat külső vállalkozókkal szerződik, amelyek a "magasház" lebontása után irodaépületet és egy szolgáltatóházat építenének.
Előrelépés 2006 óta: 30 %
Frigyes laktanya, Győr
A Monarchiában épült kaszárnya Győr közepén áll, a rendszerváltásig szovjet csapatok állomásoztak ott. A kilencvenes években a hatalmas épületegyüttes üresen állt és pusztult. A kaszárnyába először egyetemet álmodtak, erre azonban nem volt pénz. Az erre létrejött alapítvány eladta a laktanyát, az szépen pusztult tovább, de a műemléki védettség miatt a befektetők nem mertek nagyot álmodni. A területet 2005-ben az osztrák Leier cégcsoport vásárolta meg. 2006-ban felújították a laktanya tiszti épületét, ahová az építőanyag-gyártó cégcsoport központja költözött. 2010-re 19 lakásos bér-apartmanházat alakítottak ki, az egykori legénységi körletet iroda- és üzletközponttá alakították. Idén januárban kellett volna átadni a következő fázist, amelyben 3600 négyzetméteren irodák, üzletek, 1700 négyzetméteren pedig exkluzív bérlakások készültek. Még két lépcsője lesz a nagyberuházásnak: az egykori lőportár épületét újítják fel, valamint mindeddig be nem épített területek kapnak új funkciót.
Előrelépés 2006 óta: 80 %