Véget érhet a fogyatékosokkal való játszadozás

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának 2011-es felmérése szerint ma 19 741 fogyatékos ember él tartósan olyan bentlakásos intézményben, mely az ellátásukra szakosodott. Ezeknek az embereknek a többsége nem beteg, csak a mindennapi élet bizonyos területein nehezebben boldogul, mint az átlagemberek. Ezért joggal gondolhatnánk azt, hogy őket is megilleti a magánélethez, az egyéni boldoguláshoz való jog – még ha ebben több segítségre is van szükségük, mint másoknak. Azonban ennek a csaknem 20 000 főnek a 91,5 százaléka, 16 095 ember nem a mi mindennapjainkban megszokott kisebb közösségekben, hanem átlagosan 100-130 főt ellátó nagy intézetekben lakik – gyakran eredeti lakóhelyétől több száz kilométernyire. Mert hiába írunk 2012-őt, a legtöbb helyen még mindig az a gyakorlat érvényesül, hogy a „nem normálisakat” nem szabad a „normális” emberek között hagyni, jobb őket az isten háta mögött emelt intézetekben, elkülönítve tartani.

Papíron maradt esélyegyenlőség

Pedig a fogyatékos személyek jog- és esélyegyenlőségét megfogalmazó 1998. évi XXVI. törvény egyértelműen kimondja, hogy "a fogyatékos személynek joga van a fogyatékosságának, személyes körülményeinek megfelelő - családi, lakóotthoni, intézményi - lakhatási forma megválasztásához”. A választás joga – a törvény számtalan más alapelvével egyetemben – azonban csak papíron érvényesül, sőt, az egykori Szociális- és Családügyi Minisztérium által 2008-ban készített felmérés adatai azt mutatják, hogy az ellátórendszer a legalapvetőbb emberi jogokat és szükségleteket sem tudja megfelelően biztosítani. Csak így lehet értelmezni ugyanis az olyan megdöbbentő adatokat, miszerint az intézményekben átlagosan 41 ápoltra jut egy nappali helyiség, vagy hogy átlagosan 14-en osztoznak egy fürdőszobán is. Nem véletlen, hogy az összesített otthonossági skálán a magyar intézmények a lehetséges öt pontból mindössze felet kaptak.

Tény, hogy a pszichiátriai intézetek lakóinak többsége valóban rászorul valamifajta segítségre, de a pszichiátriai szakma véleménye szinte egyöntetű abban a kérdésben, hogy ez az igény jobban kielégíthető egyéni vagy kiscsoportos szinten, mint nagy tömegintézményekben. Ez a felismerés vált uralkodóvá az uniós szakpolitikában is, az Európai Fogyatékosságügyi Stratégia, valamint az Európai Bizottság szakértői jelentése egyaránt az intézetek maradéktalan megszüntetését, és az ott lakók kiscsoportos, netán egyéni lakhatásának kialakítását írja elő. A fogyatékosok társadalmi re-integrációjának intézményi oldalát nevezi a szakma kitagolásnak.

A kitagolás előnyeit a magyar szakemberek is elismerik, sőt, már a fentebb idézett 1998-as törvény is előírta, hogy 2010-ig a fogyatékosoknak tartós bentlakást biztosító intézményeket lehetőség szerint ki kell váltani lakóotthonokkal – azaz kisebb létszámú, netán egyedi lakhatással. De a NEFMI felmérése szerint ez a folyamat idehaza csigalassúsággal halad, 2011-ben, azaz egy évvel a törvényben szabott határidő letelte után is csak 1372 ember, azaz az összes ápolt 8,5 százaléka élt kitagolva. Ráadásul a kitagoltak mintegy hatvan százaléka csak papíron él kislétszámú lakóotthonban, a valóságban a korábbi intézetről leválasztott részben lakik – azaz a kitagolás nem érte el valódi célját, nem sokat oldott az érintettek külvilágtól való elzártságán.

Se az uniós tanácsból, se a pénzből nem kértünk

Az Orbán-kormány hatalomra kerülése után nem sokkal új fogyatékos-ügyi stratégiát (pdf) rakott le az asztalra, amiben harmincéves határidőt szabott önmagának a nagy intézmények felszámolására. Ez a gáláns hosszabbítás kiváltotta a jogvédő szervezetek rosszallását, mondván, nehezen vehető komolyan egy ilyen határidő. A stratégia ezen kívül kétértelműen nyilatkozott magáról a kitagolásról is, mert fenntartotta az ötven fősnél nagyobb – tehát lakóotthonoknak semmiképpen nem minősíthető – intézmények fejlesztésének lehetőségét is. De ahogy azt Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) szakértői elmondták nekünk, ez a kétértelműség részben az 1998-as törvény öröksége, ezért is készült a Nemzetiről idén Emberire keresztelt Erőforrás Minisztériumban egy olyan törvénytervezet, ami felülvizsgálja a másfél évtizedes törvényt, és egyértelműbben fogalmaz majd a kitagolás tekintetében. Beszélgetésünk óta ez a törvénytervezet tényleg nyilvánosságra került, de a humanista frázisok ellenére is szemet szúr, hogy törvényben rögzítené a szakma által kritizált 50 fős lakóegyüttesek létesítésének lehetőségét.

Sajnálatos módon a kitagolás feladatát egyetlen számottevő politikai erő vette – és veszi – komolyan: az Európai Unió. Az EU által kitagolásra folyósított pénzek azonban a fogyatékosok helyzetét vizsgáló European Coalition for Community Living 2010-es jelentése szerint Magyarországon – és szinte egész Közép- és Kelet Európában – tendenciaszerűen a meglévő intézmények fenntartására és korszerűsítésére mentek el. A szervezet szerint ez azt jelenti, hogy a „humanizálás” és „korszerűsítés” jelszavaival takarózó kormányzatok tudatosan fenntartják a fogyatékkal élő emberek szegregációját, és ez az indokolatlan elzárás fenntartása az emberi jogok megsértését jelenti. Tehát az a paradox helyzet áll fenn, hogy az uniós pénzeket az unió egyértelműen megfogalmazott irányelveivel ellentétes célokra használják fel.

A jogvédő szervezetek korábban jelentős várakozással tekintettek a 2007-2013-as fejlesztési ciklus kitagolást célzó projektjeire, de az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kihirdetett 2009-es pályázat lehűtötte a várakozásokat. A pontok között szerepelt ugyanis, hogy akár 150 fős intézmény építésére is elnyerhető támogatás – azaz a fennálló intézmények lényegében a felszámolás helyett a felújításukra kaphattak volna uniós pénzt. Ez az elem az érdekvédő szervezetek között óriási felzúdulást váltott ki, és 23 szervezet nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz. Ezután a pályázatot visszavonták, és az uniós pénzből való kitagolás ügye a kormányváltásig – sőt azután még hosszú hónapokra – megrekedt. Forrásaink szerint az Unió közvetlenebb eszközökkel is szerette volna előremozdítani a kitagolás ügyét, de a 2010 decemberében Budapestre küldött szakértői csoportja dolgavégezetlenül tért haza a kormány képviselőivel való – az általunk olvasott tanulmányokban elszórt információk szerint nem is nagyon dokumentált –tárgyalásról.

Kitagolás reloaded

2010 és 2011 után a NEFMI és a fogyatékos érdekvédelmi szervezetek között szinte folyamatos volt a vita a kitagolás ügyében, ezért igen rossz szakmai légkörben jelent meg végül újra 2012 januárjában az Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében a pályázati felhívás. A kormányzat a 3.4.1-es jelzésű pályázatban tíz nagy intézmény kitagolására mintegy hétmilliárd forintot irányzott elő – a teljes egészében az Unió által biztosított összegre önrész nélkül lehet pályázni. A pályázattal a kormány 2013. december 31-éig legalább 1500 fő fogyatékos és pszichiátriai beteg személynek ellátást nyújtó intézményi férőhely kiváltását célozza meg. Mivel az Indexnek nyilatkozó szakértők szerint egy kiváltott intézményi férőhely – lakhatással, ellátással és ápolási lehetőségekkel – nagyjából öt millió forintba kerül, a hétmilliárdos keret reálisnak tűnik. A kitagolást vállaló nagy intézmények idén június 29-ig adhatnak le megvalósítási tervet, magát a pályázatot pedig október 1-ig kell benyújtaniuk.

Azonban a sarokszámokkal a jogvédő szervezeteknek megint problémájuk van, a pályázati kiírásban szereplő, 150-ről 50-re csökkentett maximális intézményi létszámot még mindig soknak tartják, mert - ahogy a Társaság a Szabadságjogokért szakértője, Verdes Tamás fogalmazott - „az ötven fős lakócentrumok totális intézetek, ezek pedig szinte minden mérhető mutatóban rosszabbul teljesítenek a személyre szabott szolgáltatásoknál.” A minősítést azonban a kormányzati fenntartású FSZK vezetője az Indexnek visszautasította. Szauer Csilla szerint az 50 fő nagyságrendileg nem különbözik sokban az Európai Bizottság által ajánlott 30 fős limittől. Ráadásul a felállítandó intézmények Szauer szerint már lakásszerűek lesznek, a lakóknak nem kell kórházjelleggel közös vécét és nappalit használniuk. Wisinger János, a Kitagolás Testület és egyben a pályázatbíráló bizottság tagja az Indexnek kérdésére egyenesen meddőnek nevezte a létszámokról való elvi vitázást, szerinte ugyanis nem az ideológia a lényeg, hanem a szükségletek. Wisinger szerint ugyanis a kitagolás csak akkor válik működő rendszerré, ha gazdaságilag fenntartható, ezt pedig szerinte csak a nagyobb csoportoknál lehetséges, hiszen az alapellátást mindenhol biztosítani kell.

Minden szinten bizonytalanság

Az FSZK-ban megkérdezett szakemberek - a szakmai viták ellenére - nagy várakozással néznek a pályázat elébe, szerintük 1500 fő szakszerű elhelyezése lehet az első lépés a teljes kitagolás felé, és ezt az elkötelezettséget az Emberi Erőforrás Minisztériuma részéről is megerősítették nekünk, úgy nyilatkozva, hogy a kormányzat „elkötelezett a nagy létszámú intézmények kiváltása mellett”. A jogvédők szerint azonban már évtizedek óta csak szavakban folyik a támogatás, de az eredmények kiábrándítóak – és attól lehet tartani, hogy ez az uniós pályázat lezajlása után sem lesz másként.

Verdes Tamás többször is hangsúlyozta a vele folytatott beszélgetések során, hogy a kitagolás hazai diskurzusát azért különösen nehéz megérteni, mert a felmerülő ellenállások és akadályok látens természetűek. (Ahhoz, hogy legalább a probléma dimenzióival tisztában legyünk, érdemes elolvasni Verdesnek az Esély folyóiratban megjelent átfogó tanulmányát.) A kitagolást ugyanis hiába övezi a nyilvánosságban csaknem teljes szakmai és politikai támogatás, a háttérben számtalan erő dolgozik ellene. Ilyenek például a nagy intézmények fenntartói, illetve az intézményeket jellemzően fenntartó kisközségek polgármesterei – akik a saját szempontjukból érthető módon keményen lobbiznak a munkahelyek tucatjait biztosító létesítmények bezárása ellen. De Verdes szerint maguktól az intézményektől is nehezen lehet elvárni, hogy felszámolják önmagukat, az eddigi tapasztalatok szerint félő, hogy a kitagolásra szánt összegeket inkább a falakon belül akarják majd felhasználni. Ez utóbbi aggodalmat a Kitagolás Testületet is vezető Szauer Csilla azzal árnyalta, hogy a kiírt pályázat egyértelművé teszi: részmegoldások szóba sem kerülhetnek, a jelentkező nagy intézményeknek az összes lakójukat ki kell tagolniuk, azaz vállalniuk kell a teljes önfelszámolást.

És mintha a kitagolás ellen több szálon futó lobbi nem lenne elég, az elmúlt hónapokban az intézmények fenntartói köre is bizonytalanná vált. 2012 januárjában ugyanis a tartós bentlakást biztosító szociális intézmények addigi fenntartójuktól, a megyei önkormányzatoktól átkerültek a megyei kormányhivatalokhoz, de áprilisban az 1106/2012. (IV. 11.) Kormányhatározat ezt a lépést felülvizsgálatra utalta. Az illetékes Emberi Erőforrások Minisztériumában azonban azt állították, hogy a kormányrendelet csak a központi irányítási jogkör változásáról szól, ami a pályázatokra nincsen hatással, mivel azokat a megyei intézményfenntartó központok fogják benyújtani. A minisztérium nyilatkozatát viszont Wisinger János cáfolta, amikor arról számolt be nekünk, hogy a Kitagolás Testületnek jelenleg igen kevés kapcsolata van az újonnan felállt közigazgatási szervekkel.

És természetesen óriási probléma a pénz is. Szilasy Katalin, a Polgárdi-Tekerespusztán működő intézmény vezetője elmondta nekünk, hogy bár ők régóta készülnek már a kitagolásra, a mostani pályázaton mégsem fognak indulni, mivel képtelenek előteremteni az ehhez szükséges tízmilliós nagyságrendű összeget. Mert hiába nem kell előteremteni önrészt a pályázathoz, az utófinanszírozásos rendszer miatt a pályázaton való induláshoz mégis jelentős ráfordításokra van szükség, épületeket kell vásárolni, lakóingatlanokat kell foglalózni. Szilasy szerint ennyi pénzt egész egyszerűen nem tudnak most előteremteni.

Hétmiliárd forintnyi uniós pénz van tehát az ablakban, melyet elvileg mindenki a törvényben is előírt célokra akar fordítani. A nagy intézmények tehetetlenségi ereje, a fenntartói struktúraváltások okozta bizonytalanság, illetve a krónikus forráshiány miatt azonban kérdéses a pályázat sorsa, így az is kérdéses, mi lesz azzal az 1500 emberrel, akik új otthonra várnak. Június 30-án mindenesetre beérkeznek a megvalósíthatósági tanulmányok, és a jelenleg homályos kép is tisztulni fog egy kicsit.

A cikk a Társaság a Szabadságjogokért oknyomozó programjának támogatásával készült.