Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Nekik semmit nem jelent az iskolakezdés

2011.09.01. 18:02
Több száz olyan gyerek él Magyarországon, akik nem indulnak szeptember 1-jén iskolába. Nem rajtuk múlik, hogy otthon maradnak. A súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek tankötelesek, tavaly óta joguk is van iskolába járni, csak éppen az iskoláknak nem kötelező felvenni őket. Esélyeik jórészt a szerencsén múlnak, azon, hogy hova születtek és akad-e a közelben őket is befogadó iskola.

Fekete Klári október 23-án lesz 18 éves. Születése után azt mondták az édesanyjának, adja intézetbe, „mert akkor kikísérletezik, mi a baja”. „Az én gyerekem nem kísérleti nyúl, dehogy adom” – döntött akkor Vidéki Antalné. Hiába mondanak bármit, az asszony szerint az orvosok valójában máig nem tudják a pontos választ. A lány mozgáskorlátozott, értelmi fogyatékos, súlyos epilepsziában és még jó néhány járulékos betegségben szenved, „nem beszél, nem jár, ő csak van”. Néhány szót ki tud mondani: na, hagyjál, szia, jaj.

Klári apja a kislány egyéves korában öngyilkos lett. Az asszony most kettesben él súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekével egy XVII. kerületi, tízemeletes panelház földszinti gondnoki lakásában. A lány ideje nagy részét a takarókkal borított franciaágyon fekve tölti. Nem szereti, ha felültetik. Bár van egy, a kerekesszéket félig-meddig pótló babakocsi-félesége, az utcán nem volt három hónapja. Az asszonynak elege lett abból, hogy megbámulják őket az emberek, bántó megjegyzéseket tesznek a lányára, „nem eldugni akarja, hanem megvédeni”.

“Unatkozik, az is biztos”

Klárihoz hetente kétszer jár gyógypedagógus. Ezt a jog otthoni ápolás keretében nyújtott egyéni fejlesztő felkészítésnek nevezi. A gyógypedagógus felülteti az ágyon, a lábát masszírozza, nagy labdát visz neki, hangot adó játékot ad a kezébe, énekel. „A mostani egy aranyos, kedves, de idősödő hölgy, aki nem biztos,hogy úgy bánik Klárival, ahogy kéne” – jegyzi meg az anya.

A látogatások túl hosszúak egyszerre a kislánynak, aki ugyan “kibír egy-másfél órát, de visítva”. Jobb lenne, ha a gyógypedagógus minden nap jönne, rövidebb időre. „Még örüljek, hogy ő is van”- mondja az anya, mert volt már sokkal rosszabb is. Klári körül jó néhány gyógypedagógus megfordult. Volt, akit nagyon szerettek, de ő elment szülni, és volt olyan is, akinek hosszú műkörme volt, megsértette Klári hátát, „persze, hogy nem tornázott vele”. „Most fájdalmai nincsenek, de hogy unatkozik, az is biztos” – néz a lányára.

Klárihoz hetente kétszer jár gyógypedagógus
Klárihoz hetente kétszer jár gyógypedagógus

Szeptember elseje, az iskolakezdés napja nekik nem jelent semmit, Klári soha nem volt iskolás. Észrevétlenül ment el mellettük a 2010/2011-es tanév is, az első, amelyben a törvény már garantálta a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek jogát arra, hogy iskolába járhassanak, azaz úgynevezett fejlesztő iskolai oktatást vegyenek igénybe. Klárin kívül azonban még több száz – hozzá hasonló - gyerek van, akinek az életében nem hozott ez semmilyen változást.

A képezhetetlenségtől a tankötelezettségig

Azoknak az éveknek a nagy részét, amikor a velük egykorúak iskolába jártak, Klári és a hozzá hasonló gyerekek „képzési kötelezettként” töltötték el. Ezt a kategóriát 1993-ban, az Antal-kormány idején vezették be a tankötelezettség analógiájára, de az azzal járó számon kérhető oktatási jogok kihagyásával. Ez is előrelépés volt ahhoz képest, hogy a rendszerváltás előtt a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek hivatalosan is képezhetetlennek számítottak. A gyerekek 1993-tól már némi gyógypedagógiai foglalkozásban részesültek, de az iskolarendszeren kívül.

2006-ig kellett várni az újabb változásra: az országgyűlés módosította a közoktatási törvényt, elismerte a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek tankötelezettségét, és megteremtette az elvi lehetőséget arra, hogy igénybe vegyenek egy új közoktatási szolgáltatást: a fejlesztő iskolai oktatást. A folyamat következő lépcsőjéhez tavaly értünk el: 2010 szeptember 1-jétől már kötelező megszervezni a fejlesztő iskolai oktatást.

A fejlesztő iskolai oktatásból kimaradó gyerekek olyan esélytől, lehetőségtől esnek el, amit másképpen aligha lehet pótolni. A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek túlnyomó többsége fejlesztő iskolában sem tanul meg írni-olvasni, történelmi évszámokat sorolni vagy matematikai egyenleteket megoldani. Az életminőségük, képességeik azonban számottevően javulnak, ha hozzáértők foglalkoznak velük napi rendszerességgel, közösségben lehetnek, és nem utolsósorban kivehetik a részüket azokból a mindennapi élményekből – kirándulásokból, ünnepségekből - , amelyeket ép társaik esetében természetesnek vesz mindenki.

Toll, zászló, Nemzeti dal

A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek sokfélék. A közös bennük az, hogy minimum két területen súlyos zavart mutattak ki náluk. A károsodott terület lehet a kommunikáció, a beszéd, a mozgás, az értelem vagy az érzékelés-észlelés. A kettő egyike legtöbbször az értelem, de vannak súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek, akik például kerekesszékhez kötve, némán élnek, de értelmük ép. A fejlesztésben egyénenként mások a célkitűzések, mást jelent a sikerélmény. Találkoztunk olyan kislánnyal, aki alig tudja mozdítani a kezét, hangképzésre nem képes, de jó esélye van arra, hogy betűkből szavakat tudjon majd kirakni. Másoknál az a reális várakozás, hogy képekre – például ételek fotóira vagy a sétálást jelképező cipő rajzára – mutatva ki tudják fejezni, mit szeretnének.

A világot és magukat az érzékszerveken, tapasztalatokon keresztül ismertetik meg a gyerekekkel, a legtöbbször ünnepkörökhöz, évszakokhoz igazodva. Ősszel faleveleket, terméseket visznek nekik, tavasszal madárcsicsergést hallgatnak, virágot locsolgatnak, Márton-napon tollat tapintanak, ludas énekeket hallgatnak, megnézik filmen a Ludas Matyit, március 15-én zászlót festenek, és volt olyan tanuló is, aki megtanulta a Nemzeti dal első versszakát, sorolták a példákat a fejlesztő iskolai csoportokban dolgozó szakemberek. A lényeg, hogy az adott témát nagyon sokfelé szétboncolgatják: elmondják, láttatják, megérintetik.

Ha nevet, ő is nevet

A fejlesztő iskolai oktatást nem különálló, csak erre a célra létrehozott külön intézményekben végzik. Ezt inkább szolgáltatásként érdemes felfogni, amit már meglévő intézményekben lehet megszervezni, legfeljebb hatfős csoportokban, heti húsz órában.

„Fejlődik a szociális kapcsolatteremtő képességük, a figyelmük. Kapcsolatba próbálnak lépni egymással. A közös játék náluk nem olyan, mint ép vagy kevésbé sérült társaiknál, sok esetben azt is sikernek éljük meg, ha csupán csak észreveszik egymást, figyelemmel kísérik társuk mozdulatait, hangadását. Amikor beteges időszak volt, és csak ketten-hárman voltak jelen a csoportban, meg voltak zavarodva, kevésbé volt ingerdús a környezet” – mondja László Tímea gyógypedagógus, aki évek óta foglalkozik súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekekkel, most épp a Bártfai utcai korai fejlesztő óvodásaival. A másik gyerek sok esetben sokkal motiválóbb számukra, mint bármelyik felnőtt, folytatja. Az óvodás csoportba, amelyet most vezet, jár egy kisfiú, aki imádja az egyik kislányt. Ha nevet, ő is nevet, hangpárbeszéd, játék alakul ki köztük, szókezdeményeket tanul tőle.

Énekeljen a bohóc

Figyelj! – ezt a szót hallani legtöbbször a Budapesti Korai Fejlesztő Központ Bártfai utcai óvodás csoportban. Nincs köze rendreutasításhoz vagy rosszalló figyelmeztetéshez. Sajátos hangsúllyal mondják ki a felnőttek, leginkább úgy, ahogy bűvészek harangozzák be a közönségnek a mutatványukat, mintha valami óriási, különleges dolog készülődne, amiről nem lehet lemaradni. A csoportban ez a „figyelj” a felvezetés minden apró történéshez.

A fejlesztő iskolai oktatás egyik úttörője volt ez az intézmény, ahol már 2003 októberében létrejött egy iskola-előkészítő csoport súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekeknek. Bevált módszereikről vett példát több új, tavaly indult fejlesztő iskola.

A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek fejlesztésében rendkívül fontos az ismétlődés, az állandóság. Ez alakítja a napi-és a hetirendet is. A nap mindig köszöntőkörrel indul. A gyerekeket körbe ültetik a lecsúszást megakadályozó támasztékkal ellátott, speciális kisszékeken. Aki így is bizonytalanul ül, kirögzítik, aki nem tud ülni, fekszik. A felnőttek egyesével köszöntik őket, mindenkinek jár üdvözlő csilingelés hangvillával. A köszöntőkör fő attrakciója egy bohócbáb, a bohóc személyre szabottan énekel az összes gyereknek, ismert gyerekdalokba szövi bele a megszólított nevét. Mindenkit megkérnek, hogy teljesítsen egy apróbb feladatot, természetesen az adott gyerek képességeiből kiindulva, a bohóc énekéért: kiabáljon, fogja meg a bohócot, vagy éppen csak annyit, hogy mozdítsa meg a kezét, ha szeretné, hogy énekeljen a bohóc.

A következő programot előre jelzi, hogy megszólal a „Jaj de jó, a habos sütemény” a hangszóróból. Az evés lassan megy, falatonként, minden gyerek egy felnőtt teljes figyelmét igényli. Evés után jön a csoportfoglalkozás. A szerda az észlelés-érzékelés napja. Ott járttunkkor épp a testrészekről van szó, a nevelők vezetik az óvodások kezét, hogy meglegyen a fül, az orr, és a többi. Később előkerül egy tál eper és egy doboz fagyi, a gyerekek megszagolják, megtapintják az ételeket, meghallgatják a turmixgép zaját, megízlelik a fagyit és az epret együtt és külön-külön is. Észlelnek, érzékelnek, tapasztalnak. Tanulnak.