Júlia, Rita
12 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Emelik a speciális iskolák támogatását

2011.09.21. 12:56

Átlagosan havi 40 ezer forintra emelte a súlyos tanulási és magatartási nehézséggel küzdő diákok támogatását a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Csomós Miklós oktatásért felelős főpolgármester-helyettes a 2011-es költségvetési rendelet módosításához nyújtott be erre vonatkozó javaslatot, miután a főváros oktatási bizottsága előző nap kezdeményezte az összeg korábbi szintre történő visszaállítását.

A városvezető elmondta: szeptemberben és októberben még átlagosan 25 ezer forintot kapnak az érintett gyerekeket nevelő nonprofit szervezetek a diákok után, novemberben és decemberben pedig 40 ezer forintra emelkedik az összeg. Jelezte: az intézményektől további adatokat kér be a főváros, hogy a 2012-es költségvetést "pontosan és igazságosan" tudják tervezni.

Tüttő Kata, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta: pártja támogatja a javaslatot, ugyanakkor a költségvetés-módosítást nem tudják elfogadni, mert az eredeti költségvetéssel sem értettek egyet.

A képviselők 18 igen, 8 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett fogadták el a határozatot.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!