Egymilliót keres Orbán személyi titkára

2012.08.29. 08:38 Módosítva: 2012.08.29. 08:39
A vezető beosztású kormánytisztviselői után az összes dolgozójának nevét, munkakörét és illetményét közzétette a kormany.hu-n a Miniszterelnökség.

A kedden megjelent közleményből – amely szerint közérdekből nyilvános jelleggel tették elérhetővé az adatokat az oldalon – kiderül, hogy a Lázár János államtitkár vezette Miniszterelnökség júniusi átalakítását követően a szervezetnél legfeljebb 275-en dolgozhatnak, ebből jelenleg 225 státusz van betöltve.

A közzétett táblázat szerint egymillió forint feletti illetmény csak Orbán Viktor miniszterelnöknek és helyettesének, Semjén Zsoltnak jár. Éppen egymillió forintot keres Nagy János politikai főtanácsadó, a kormányfő személyi titkára, a legkevesebbet, 108 ezer forintot pedig egy iktató keres a Miniszterelnökségen.

A múlt héten még csak a vezetők fizetési listáját tették közzé. Ebből kiderült, hogy Orbán Viktor illetménye havi bruttó 1 millió 507 ezer 400 forint. A kormányfő után a legtöbbet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes keresi, 1 millió 101 ezer 900 forintot.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkárként havi bruttó 997 ezer 200 forintot kapott Varga Mihály, majd pedig Lázár János is. Ugyanennyit keresett mindkét posztján Szijjártó Péter, valamint Győri Tibor, a jogi ügyekért felelős államtitkár, Giró-Szász András kormányszóvivő, Nyitrai Zsolt, a kormányzati konzultációkért felelős miniszterelnöki biztos, Halasi Tibor, a kormányzati döntések végrehajtásának ellenőrzéséért felelős miniszterelnöki biztos.