Koronavírus adatok

2022. jan. 17.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Piroska
-3 °C
5 °C

Ennyit keresnek Orbán Viktor emberei

2012.09.11. 06:50

A miniszterelnök honlapjának üzemeltetésére évi 3,7 millió forintot, míg Orbán Viktor Facebook-oldalának "vizuális adminisztrátori" feladataira mintegy 2,2 milliót fizet ki a Miniszterelnökség. A kormányzati honlapon közzétett, augusztus végén aktualizált szerződéslistából (pdf) az is kiderül, hogy a kormányfő tanácsadói bruttó 7 és 12 millió forint között keresnek évente.

Hegedűs Zsuzsanna szociológus 12 millió, Balogh Gábor öttusa-világbajnok 9 millió, Tellér Gyula korábbi fideszes képviselő több mint 7 millió forintot kap a kormányfőnek adott tanácsaiért, az összegek nem változtak a tavalyihoz képest.

Hegedűs Zsuzsanna, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kuratóriumi elnöke a társadalmi felzárkóztatás segítésére, a társadalmi konfliktusok kezelésére és megoldására szolgáló stratégiák kidolgozására, a rendszerváltás után az SZDSZ, az előző ciklusban a Fidesz képviselőjeként dolgozó Tellér Gyula a kormánypolitika társadalomelméleti háttérének tanulmányozására, politikai elemzések készítésére és tanácsadásra szerződött, Balogh Gábor pedig sportügyekben ad tanácsokat Orbán Viktornak.

Félegyházy-Megyesy Jenő korábbi denveri tiszteletbeli konzul 12 millió forintért segíti a nyugati magyarsággal, valamint a civil és jótékonysági szervezetekkel való kapcsolattartásban a kormányfőt. Pindroch Szilárd évi 6,9 millió forintos megbízási díjért kíséri figyelemmel a helyi fejlesztéseket, és tanácsokkal működik közre a területi koordináció erősítésében.

A szerződéslistából az is kiderül, hogy évi 3,7 millió forintért üzemelteti a miniszterelnök weboldalát a Vármegye Média Kiadó és Szolgáltató Kft., a Mega Film Kiadó Kft. pedig idén mintegy 2,2 millió forintot kap azért, hogy ellátja a kormányfő közösségi oldalának "vizuális adminisztrátori" feladatait.

Többekkel is szerződést kötött a Miniszterelnökség beszédírásra. A Szépirodalmi Könyvkiadó Kft. idén június és jövő március között 4,5 millió forintért vesz részt beszédírásában, szöveg-előkészítésben és fordításban, a Qualiton Alkotó, Művészetszolgáltató Kft. pedig a kormányfő beszédeinek előkészítéséért és rendezéséért kap 8,2 millió forintot. A miniszterelnök "személyes, illetőleg különös szakértelmet igénylő beszédeinek" előkészítésében és ellenőrzésében vesz részt Kránicz Gábor, akit ezért idén július és jövő június között összesen 2,2 millió forinttal díjaznak.

A Calpe Műfordító és Szolgáltató Bt. évi 8,2 millió forintért működik közre a kormányfő levelezésében, kezeli az Orbán Viktor feleségéhez, Lévai Anikóhoz intézett megkereséseket, valamint tanácsokat ad protokollkérdésekben.

A szerződési adatok szerint Burger Barna cége, a Fókusz-Pókusz Kft. továbbra is évi 9 millió forintért készít fotódokumentációt a miniszterelnök részvételével zajló eseményekről.

A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-nek pénzszállításra idén 1,4 millió forintot fizet a Miniszterelnökség. Megbízási szerződésben áll a Miniszterelnökség Futó Barnabás ügyvéddel is, aki 800 ezer forintot kap peres képviselet ellátására.

Böröcz László szakértői tanácsokat ad és jogalkotással, törvénykezéssel kapcsolatos elemzéseket, javaslatokat és állásfoglalásokat készít évi 4,1 millió forintért. A nyugati magyarsággal való kapcsolattartás ügyében Félegyházy-Megyesy Jenő József ad tanácsot Orbánnak, 12 millióért.

Temesi Norbertnek 3,4 millió forintot ad fél évre a Miniszterelnökség azért, hogy közreműködjön a kormányétkezések és más miniszterelnökségi programok, rendezvények szervezésében és lebonyolításában.

A legnagyobb értékű, 630 millió forintos vállalkozási szerződést az I.M.G. Inter Media Group Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel kötötte a Miniszterelnökség, a cégnek idén március és jövő június között különféle médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, reklámügynökségi, telemarketing- és online kommunikációs feladatokat kell elvégeznie. Ugyanerre az időtartamra szerződött a szervezet a Young and Partners Kft.-vel 315 millió forint értékben rendezvényszervezésre és az ahhoz kapcsolódó PR-, valamint tájékoztatási feladatokra.

Protokollszolgáltatásokra február végétől december 31-ig 44 milliót fizetnek ki a Medúza Event Kft.-nek és a Waldorf Catering Kft.-nek.

A kormányétkezések, és a miniszterelnök részvételével vagy anélkül zajló miniszterelnökségi rendezvények szervezését és lebonyolítását Temesi Norbert vállalta, 3,4 millióért.

A Metal Art Zrt. tíz darab Corvin láncot, annak kicsinyített mását és hozzá tartozó díszdobozt készített 3,5 millióért, Granasztói György pedig 2,4 millióért vállalta a Magyar Corvin-lánc adományozásával, és a jogosultságokkal, kötelezettségekkel kapcsolatos feladtok ellátását.

A miniszterelnökség augusztus végén tette közzé összes dolgozója nevét, beosztását és illetményét. Nagy János politikai főtanácsadó, Orbán Viktor személyi titkára havi egymillió forintot keres.



  • Vennék
  • Hírek