Szilárda
0 °C
6 °C

Nem lesz regisztráció, döntött a Fidesz

2013.02.06. 12:17
Végleg ejtette a választási regisztráció tervét a Fidesz parlamenti frakciója. Az Alkotmánybíróságon fennakadt választási szabályért végül senki sem kardoskodott a gyulai kihelyezett frakcióülésen. Nagy vitát, sőt veszekedést okozott viszont a szemétdíjat is érintő rezsicsökkentési javaslat.

Szerdán a rázósabb szakpolitikai kérdésekkel folytatódik a Fidesz-frakció gyulai kihelyezett ülése. Délelőtt a földügyek körüli problémákat vitatták meg, délután pedig Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter felvezetésével az oktatás kérdéseiről tárgyalnak. Sok polgármester, egyéni képviselő úgy érkezett ide, hogy tisztázni szeretné a városa, körzete oktatási intézményeit érintő kérdéseket, információkat akar gyűjteni arról, hogy az utóbbi hetek problémáit hogyan akarják megoldani.

Az Index információi szerint délelőtt több fontos kérdésben is döntés született. Végleg, és simán ejtette a párt a regisztráció ügyét. A választások előtti feliratkozásról szóló törvényt az Alkotmánybíróság megsemmisítette, így a Fidesznek dönteni kellett, hogy visszahozza-e a javaslatot és ha igen, milyen formában. Gyulán kiderült, hogy a sok kritikát kiváltó szabályhoz ma már igazán nem ragaszkodik senki.

Komolyabb nézeteltérést okozott ki a képviselők között a rezsicsökkentés ügye. Kósa Lajos Fidesz-alelnök meg is erősítette, hogy a díjcsökkentéssel kapcsolatban alapvetően egyetértés alakult ki, de a szemétdíj körül szinte veszekedésig fajult a csökkentés mértékéről folyó vita. „Ez egyrészt abból fakad, hogy vannak olyan cégek, például az önkormányzati vízszolgáltatók, amelyek nem tudják kigazdálkodni a rezsicsökkentést” – mondta Kósa, utalva arra, hogy a kormány most a víz- és csatornadíjakat, illetve a szemétszállítás díját is kötelezően csökkentené. Ennek fejében viszont a nagyobb közműcégeket tulajdonló önkormányzatok vezetői kompenzációt szeretnének kapni. A rezsiügyben a folyosón is továbbgyűrűző viták ellenére délutánra szintén döntést ígértek.

Kedden este Orbán Viktor négy órás értékelőt tartott a frakciónak, ahol az elmúlt időszak eredményeit és kormányzati politikai hibáit is szóba hozta. Egyik neuralgikus pontként éppen a szerdán részletezendő oktatásügyet említette. A miniszterelnöki értékelő azonban nem tért ki olyan alapvető gazdasági vonatkozású kérdésekre, mint például az IMF-tárgyalások folyama és néhány nappal ezelőtti befejezése, valamint forrásaink szerint nem vette elő az MNB-elnöki poszt kérdését sem a kormányfő.

Kósa szerint az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit több pontját megsemmisítő alkotmánybírósági határozat is téma volt. Erről azt mondta, már a jövő héten beterjeszthetik az alaptörvényt módosító indítványukat. „Egyszerű a dolog, az Alkotmánybíróság azt mondta, nem fogadja el azt a konstrukciót, hogy van az alaptörvény és vannak hozzá az úgynevezet átmeneti rendelkezések. Tehát a kettőt egybe kell szerkeszteni. Ez nem nagy ügy” – mondta.

Fő csapásirány volt még a miniszterelnök és a frakció beszélgetésében az, hogy milyen politikai feladatok várnak a pártra a 2014-es választások előkészítése érdekében. Forrásaink megerősítették a sajtóértesüléseket, miszerint csapatépítő jellegű hangulata volt a kedd esti miniszterelnöki értékelésnek.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft