377 ezret követeltek három sör után
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Bilincs és rabruha volt a Szilágyi Erzsébet fasori Caligula night club egykori üzletvezetőjén, amikor két női bv-őr bekísérte hétfő reggel a Kúria tárgyalótermébe. T. Anna Máriát több rendbeli emberrablásért jogerősen 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla tavaly szeptemberben. Sem ő, sem az ügy másodrendű vádlottja, a klub biztonsági őre nem nyugodott bele a kiszabott büntetésbe, így került az ügy a felülvizsgálati indítványuk miatt a Kúriára.
A büntetőügyben két konkrét esetről volt szó, mindkettő 2007 júliusában történt, egymás utáni napokon. Ebben az időben a Caligula klubban az árlap szerint 4 cl whiskey 1200, az összes többi rövid 2000 forintba került, fél liter 3 puttonyos tokaji aszúért 48 ezer forintot kértek.
Július 22-én este két holland turista került itt bajba, amikor 179 ezer forintos számlával szembesültek. Nem tudták kifizetni, erre az egyiküket elvitték egy Széna téri bankautomatához pénzt kivenni. Ezalatt társa nem hagyhatta el a bárt. Az egyikük vitatkozni próbált az összegen, amivel azt érte el, hogy kapott pár ütést, gyomron vágták, megrúgták a térdhajlatát. Felső két metszőfogáról letört a zománc, horzsolásokat szerzett, sérülései összességében nyolc napon belül gyógyultak, de a bíróság azt is figyelembe vette, hogy az ütések alapján volt esély ennél súlyosabb sérülésekre is.
A következő napon két mexikói és egy amerikai állampolgár érkezett a klubba. Összesen három üveg sört ittak. Azt asztalukhoz ment három táncoslány, akik meg akarták hívatni magukat italokra, de a külföldi vendégek nemet mondtak. A lányok mégis kihozattak maguknak három üveg három puttonyos tokaji aszút. A vendégek végül 377 ezer forintról szóló számlát kaptak, amit nem akartak kifizetni. Végül abba belementek, hogy átadják a náluk lévő 300 eurót, de ez nem volt elég.
A bárban átkutatták őket, egyikükkel még a márkásnak tűnő karóráját is le akarták vetetni, amíg be nem vallotta, hogy hamisítvány. A pénz behajtása hasonlóan zajlott, mint előző nap. Hol egyik, hol másik turistát vitték el pénzt szerezni, a társait pedig addig a klubban tartották. A klubosokkal összejátszó taxis volt, hogy kést tartott az egyik turista nyakához, máskor cigarettával közelített felé fenyegetően. Végül összesen 500 ezer forintnál is többet vettek el a turistáktól.
Korábban a bíróság elé állították a történtek miatt az üzletvezetőn és a biztonsági őrön kívül a taxisofőrt és két felszolgálót is. Az ő szerepüket azonban a Kúria már nem vizsgálta, mert ők nem támadták meg a jogerős ítéletet. A biztonsági őr és T. Anna Mária a felülvizsgálati kérelemben arra hivatkozott, hogy szerintük valójában nem emberrablás történt, hanem csak valamilyen enyhébb bűncselekmény, esetleg önbíráskodás, amiért enyhébb büntetés lenne igazságos.
A biztonsági őr, akit felfüggesztett börtönre ítéltek, nem jött el személyesen a hétfői tárgyalásra. A T. Anna Máriát képviselő ügyvéd azzal próbálta jobb színben feltüntetni védencét, hogy 27 éven át dolgozott a vendéglátásban üzletvezetőként, patinás szállodákban is, és máshol nem volt vele probléma. Hiába.
Az ügyész szerint helyes volt emberrablásnak minősíteni a történteket, de egyébként a kiszabott büntetés még akkor sem lenne túl súlyos, akkor is beleférne a törvényes keretek közé, ha csak önbíráskodásban találták volna őket bűnösnek.
A Kúria neki adott igazat. Rövid tanácskozás után fenntartotta a jogerős ítéletet. A bíró szerint a történtek jogi minősítése, azaz emberrablásként kezelése törvényes volt. Valóban nem tipikus emberrablás, de emberrablás történt, jelentette ki.