Fideszes képviselők akartak lenni a gipszjakabosok
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
"Dr. Pethő Annamária, a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület elnöke úgy nyilatkozom, hogy a szervezet alelnökének, Dunst Eszternek 2013. május 16-án a Polgár Portálon megjelent Kedves Merkel Asszony! címet viselő blogja nem egyesületünk álláspontja, a blogszerző magánvéleményét hozta nyilvánosságra és tárta a közvélemény elé" – írták ki a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület honlapjára kiemelt helyre, még az üdvözlő üzenet fölé.
Ez az az egyesület, amely 20 millió forintot nyert el a Nemzeti Együttműködési Alapból, és amely a bíróságnak benyújtott éves elszámolásában formai hibát vétve Gipsz Jakabot, Iksz Ipszilont, Piros Aranyt és Hát Izsákot szerepelteti költségtérítésre jogosult tisztségviselőiként. Valószínűleg benne felejtették a fiktív nevekből álló sablont.
A „Kedves Merkel asszony!″ című, a PolgárPortálon megjelent kormányvédő publicisztika az egyesület elnöke szerint tehát hangsúlyozottan a magánvéleménye Dunst Eszternek. Az alelnök kötődése a Fideszhez ugyanakkor nem merül ki publicisztikák írásában.
A 2010-es önkormányzati választáson mind ő, mind a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület kincstárnoka, Válint Julianna elindult a képviselőségért a Fidesz-KDNP jelöltjeként Győrságon, a Pannonhalmi Főapátság lábánál fekvő 1500 lelkes községben. A 6 fős győrsági képviselői testületbe egyiküknek sem sikerült bejutnia. Dunst 145, Válint 215 érvényes szavazatot gyűjtött.
Pénteken a hvg.hu arról írt, hogy egy ingyenes tartalomkezelő rendszerre épül, és legfeljebb 150 dollárért, vagyis alig több mint 30 ezer forintért megvásárolható dizájnsablonnal testre szabható az a honlap, amelyre 10 millió forintos támogatást kapott a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület.
Dunst már 2006-ban is elindult, akkor még függetlenként, de akkor sem tudott elég szavazatot szerezni a képviselőséghez. Válintnak sikeresebb volt a politikai karrierje, ő függetlenként 2002-ben és 2006-ban is be tudott jutni a győrsági képviselőtestületbe.
A cégadatbázisban található adatok alapján mindketten Győrságon is élnek. Érdekesség, hogy az egyesület elnöke, Pethő Annamária is kötődik ehhez a községhez. Hacsak nem véletlen névazonosságról van szó, az érdekleltségéhez köthető cégeknél megadott adatokból úgy tűnik, hogy a szülei Győrságon élnek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Győrsági Csoportjának a vezetőjét Pethő Annamáriának hívják. Sőt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Női Tagozatának Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének is volt egy győri illetőségű Dr. Pethő Annamária nevű alelnöke.
Pethő Annamária maga most már Budapesten él. 2010-ben az önkormányzati választások előtt Dr. Pethő Annamária volt a II. kerületi helyi választási bizottságnak a Fidesz-KDNP által delegált tagja. Ahogy megírtuk, az országgyűlési dokumentum köszönetnyilvánítása alapján segítséget nyújtott Balsai Istvánnak a 2006. október 23-i rendőri atrocitásokról készített, tendenciózus megállapításokat is tartalmazó jelentés megírásában.
Ügyvédi irodája és ő maga is ugyanarra az V. kerületi címre van bejelentve, mint ami a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület székhelye. Ugyanebbe a lakásba van egyébként még bejelentve a Controll-Security Land Biztonsági Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság is, amelynek tulajdonosa a győri Pannon-Víz Zrt. egykori vezérigazgatója, Sipőcz Ernő. Pethő és Sipőcz nemcsak a lakáson osztoznak, más közös is van bennük: mindketten tagjai a Győri Lövész klubnak.
Dunst Eszter, aki egyébként a győrsági PolgárSág Civil Egyesület képviselője, a Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal kormánymegbízotti kabinetjében dolgozik.