Fantomszavazókkal duzzasztotta fel a választókerületét Kocsis Máté apja

2013.06.17. 13:56
A 2010-es önkormányzati választások előtti két hétben 30 százalékkal növekedett az Abaújlakra bejelentett választókorú lakosok száma. Az ügyészség szerint szervezett keretek között történt a szavazóimport, melyben részt vett a Fidesz kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté édesapja is. Az elkövetőket közokirat-hamisítás miatt részesítették megrovásban.

A Miskolctól északra fekvő Abaújlakon az önkormányzati választások előtti két hétben (szeptember 22-e és október 3-a között) 81-ről 121-re emelkedett a választói névjegyzékbe felvettek száma. Az utolsó hetekben felvett 30 ember azonban sosem élt Abaújlakon – állapította meg 2012-ben a szikszói ügyészség egy határozata, melyet a mai napon talált meg az átlátszó.hu.

Az egyik elkövető Kocsis Sándor, Abaújlak akkori alpolgármestere volt, aki a józsefvárosi polgármester, országgyűlési képviselő és fideszes kommunikációs igazgató Kocsis Máté édesapja.  A Völgy utca 16. alatti ház, melybe 5 új lakót jelentettek be a választások előtt, 2009-ig Kocsis Máté tulajdonában állt. 2009 után a ház Kocsis Máté testvéréé lett, édesapjuk pedig haszonélvezeti jogot kapott az épületre. Az újraválasztott polgármester, Pollák István szintén részt vett az akcióban, saját lakására 3 embert jelentett be.

Abaújlak a Google utcatérképén
Abaújlak a Google utcatérképén
Fotó: Google Streetview

Kocsis Máté hivatala cáfol

A józsefvárosi önkormányzat kommunikációs osztálya közleményben vette védelmébe Kocsis Sándort, melynek megfogalmazása szerint a férfi nem állt bíróság előtt büntetőügyben. Ez annyiban igaz, hogy a büntetőeljárás valóban nem jutott bírói szakba: Kocsis Sándort az ügyészség rótta meg. Az átlátszó.hu közzétette azt PDF fájlt, melynek 7. oldalán a Kocsis Sándort név szerint említő határozat olvasható.

A nyomozás 2012-ben lezárult, a gyanúsítottak, köztük Kocsi Sándor beismerték a közokirat-hamisítást. Az ügyészség viszont csak megrovásokat osztott ki, ugyanis az ítélet szerint "csekély volt" a tettük társadalomra való veszélyessége.

Az újraválasztott polgármester, Pollák István 2006-ban 93-ből 63, 2010-ben 112-ből 76 szavazatot kapott: a feltételezhetően máshonnan importált szavazatok nélkül tehát majdnem 20-szal kevesebbet. Az egyébként függetlenként induló Kocsis Sándor az új ciklusban nem vállalt tisztséget, viszont a Horthy Miklós Társaság alelnöki pozícióját megőrizte.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
Alvásproblémáit akarta kannabisszal megoldani, eljárást indított ellene a rendőrség

Alvásproblémáit akarta kannabisszal megoldani, eljárást indított ellene a rendőrség

Egyúttal üzentek a szülőknek: legyenek résen, ha gyerekük raszta hajat csináltat.

37 perce

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

3 órája

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.

március 17., 12:58

  • Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.

55 perce

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Címlapon
Az egyik államtitkár inkább nem várná meg, míg kötelezővé válik a Pride

Az egyik államtitkár inkább nem várná meg, míg kötelezővé válik a Pride

Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak is beszóltak a parlamentben.

1 órája

  • Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.

március 17., 14:21

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Belföld
Bűzlik a Duna

Bűzlik a Duna

A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.

március 17., 09:23

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Címlapon
Eltemették Bényi Ildikót

Eltemették Bényi Ildikót

A szertartást a család, a kollégák, az ismerősei és a helyi lakosok jelenlétében rendezték meg.

2 órája

  • Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.

március 17., 07:43

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Négyen sérültek meg a balesetben.

március 17., 12:36

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

4 órája

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52

  • Címlapon
Hrutka János: Minden válogatottunk kiesett – mégis vb-döntőről álmodunk

Hrutka János: Minden válogatottunk kiesett – mégis vb-döntőről álmodunk

Március közepe fekete tintával íródik a magyar futball történelemkönyvébe.

2 órája

  • Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Kettős halálos gázolás történt.

március 17., 11:58

  • Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal

Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal

A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.

március 17., 05:58

  • Belföld
Életet követelt egy pécsi lakástűz

Életet követelt egy pécsi lakástűz

Egy ember meghalt, egy ember megsérült.

március 17., 08:46