Polgármestereket és megyei elnököt is leváltott Orbán
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
A Fidesz elnöke szerdán éjszaka áttekintette a párt jelenlegi helyzetét. A hétvégi szigetszentmiklósi időközi választás fényében – ahol a fideszes jelölt súlyos vereséget szenvedett az MSZP-Együtt-DK közös jelöltjétől – beszélt arról is, hogy a 106 választókerületből öt helyen nem megfelelő az eddig elvégzett munka.
Az Index információi szerint legalább két megyei közgyűlési elnök és egy nagyváros polgármestere kerülhet bele a menesztettek csapatába. Ez azt jelenti, hogy az érintettek nem indulhatnak majd a 2014-es parlamenti választáson.
Úgy tudjuk, hogy a pártelnök leváltotta választókerületi elnöki posztjáról a Vas megyei Kovács Ferencet, aki 2006-ban, majd 2010-ben a megyei közgyűlés elnöki pozícióját is megkapta a Fidesz színeiben. Kovács eddig a vasi 4-es választókerületben, Sárváron és környékén indult az országgyűlési választásokon. A képviselő a jelenlegi ciklusban 16-szor szólalt fel, főleg költségvetési kérdésekről beszélt.
Orbán menesztette a frakció másik Kovács Ferencét is. A nyíregyházi képviselő 2010-ben a megyeszékhely polgármestere lett. Kovács 2010 óta parlamenti képviselő, többnyire más kormánypárti képviselőkkel közösen nyújtott be indítványokat, a parlamentben mindössze három alkalommal szólalt fel, főként a Felvidékről kitelepítettekről beszélt.
Nem irányíthatja tovább a kampány-előkészületeket a kapuvári Fidesz vezetője sem. Ivanics Ferenc korábban betöltötte a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöki és alelnöki posztját is. Ivanics 1998 óta ül az Országgyűlésben, az aktívabb képviselők közé tartozik, ebben a ciklusban hatvanszor szólalt fel, és 48 módosító javaslathoz adta a nevét.
Úgy tudjuk, rajta van a Orbán feketelistáján Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is. Szalay 2006 óta polgármester, 2002 óta parlamenti képviselő.
Ha valaki gyenge teljesítményt nyújt, ott érdemesebb váltani – így reagált csütörtökön reggel Kósa Lajos a Hvg.hu által kiszivárogtatott információira, mely szerint Orbán Viktor öt fideszes választókerületi elnököt fosztott meg pozíciójától. A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a párt választókerületi elnöki posztjain nem lehet elfogadni a rossz teljesítményt.
Rogán Antal frakcióvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a visegrádi frakcióülésen személyi kérdésekről nem volt szó, így az erről megjelent információk találgatások. Rogán szerint a frakcióülés témái közé nem tartoznak személyi kérdések, ilyen ügyekkel a Fidesz elnöksége szokott foglalkozni.
Szerdától Visegrádon a Fidesz-KDNP háromnapos, zárt ajtók mögötti tanácskozást tart, amellyel a hétfőn kezdődő parlamenti szezonra készül fel. Orbán Viktor kormányfő szerda esti helyzetértékelésében arról beszélt, hogy hiába vezeti a Fidesz a közvélemény-kutatásokat, a közelgő választások előtt nem lehet hátradőlni, mindenkinek keményen kell dolgoznia.