Betiltotta a dékán a NAV-os fórumot az ELTE-n
Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja betiltotta a Hallgatói Hálózat által szervezett csütörtöki NAV-fórumot, melyen Horváth András, a nemrég kitálaló volt adóellenőr is részt vett volna. Horváth mellett a Transparency International és az Átlátszó.hu képviselőit is meghívták.
„Az adóhatóság a MI adóforintjainkból gazdagít dúsgazdag magánszemélyeket. Az a hatóság, aminek a feladata az adócsalások leleplezése lenne. Eközben a kisemberek, akik valaha kapcsolatba kerültek a NAV-val, tudhatják, hogy akár a legapróbb hiba miatt is milliós bírságokkal sújthatják őket. Vannak azonban azok az érinthetetlenek, akiknek bármit szabad, mert olyan gazdasági tőkével rendelkeznek, hogy "egyenlőbb" elbánás jár nekik″ – állt az esemény Facebook-meghívóján.
Az esemény végül nem valósul meg, a Hallgatói Hálózat szerint felső nyomásra nem rendezhetik meg. A hálózat a következő üzenetet tette közzé az esemény Facebook-oldalán:
Van egy kis gáz: az ELTE BTK dékánja semmibe véve a tavasszal kötött megállapodást, betiltotta az előadást. Most megoldáson vagy másik helyszínen dolgozunk, fogunk szólni, ha megvan (de felajánlások is jöhetnek.)
Addig is terjesszétek a hírt, hogy valami itt nagyon nincs rendben, ha egy egyetemen nem lehet ilyen, mindenkit érintő ügyekről előadást tartani!
A szervezet most új helyet szervez az eseményhez. Az Index interjúját Horváth Andrással itt olvashatja.