Vége a nők ingyenbulijának

2013.11.21. 23:56 Módosítva: 2013.11.22. 07:48
Tavasszal eljárást indított a Doboz nevű szórakozóhely ellen a HaHa egyik aktivistája, mert a nők ingyen mehettek be, a férfiaknak pedig 1000 forintot kellett fizetniük. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság most igazat adott neki. Ha a Doboz nem megy bíróságra, 30 napon belül meg kell szüntetniük a kedvezményt. Nem az zavarta, hogy fizetnie kell a belépésért, hanem az, ahogyan a budapesti klubok a nőkről gondolkodnak. A Doboz azzal védekezett, hogy ha a nők is sorban állnának, fellöknék őket a férfiak.

Megszületett az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozata a Doboz és Teczár Szilárd ügyében. Teczár azért indított eljárást a Doboz ellen, mert szerinte diszkriminatív, hogy a nők ingyen mehetnek be, a férfiaknak pedig fizetniük kell. Ő nyert, a Doboznak 30 napja van vagy bírósághoz fordulni, vagy olyan rendszert kialakítani, amiben ugyanannyit fizetnek a férfiak és a nők.

Kicsit abszurd az ügy, mert a jogi érvelés elsősorban arról szól, hogy diszkriminálják a férfiakat. Teczár viszont azt mondja,

sokkal jobban zavarta, hogy a szórakozóhelyek azt üzenik a nőknek, hogy passzív nyeremények, akiket a cselekvő és fizetőképes férfiaknak meg kell szerezniük.

Merthogy valójában nyilván az történik, hogy a férfiak fizetik ki a nők jegyét is. Ráadásul ha az emberek megszokják, hogy a férfiak dolga a nőkről gondoskodni, akkor az valószínűleg például a politikában sem tesz jót a női jelenlétnek.

Teczár kifejezetten örül, hogy nem kapott a Doboz pénzbüntetést. Sőt, ezt pont ő kérte, mert nem konkrétan ezzel a hellyel volt baja, hanem azzal a gyakorlattal, ami egész Budapesten elterjedt. Viszont a hatóság elé csak konkrét ügyet lehetett vinni.

Ha a Doboz nem megy bíróságra, akkor ezentúl valószínűleg egész Magyarországon ugyanannyit kell majd fizetni a nőknek és a férfiaknak a szórakozóhelyeken, mert mostantól bárki a hatóság elé viheti őket, és akkor már ott lesz precedensnek a mostani döntés. És persze akkor már bírságot is kaphatnak, mert innentől mindenkinek nyilvánvaló lesz, hogy ilyesmit nem szabad – mondta Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság programvezetője.

A Doboznál az Indextől hallottak először a határozatról. Végül csak azt a júliusban kiadott nyilatkozatot küldték el nekünk, amit nyáron még az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is eljuttattak, de nem árulták el, hogy bírósághoz fordulnak-e. Korábban azt mondták, eszükbe sem jutott, hogy a nők ingyenes belépője diszkrimináció.

Jogi szempontból

Az Index látta a határozatot, amiben hivatalosan csak a férfiak diszkriminációjáról szóló érvvel foglalkozott a hatóság. Semmilyen ténykérdést nem vitatott senki, úgyhogy csak azt kellett eldönteni, lehet-e valakitől több pénzt kérni egy nyilvános helyre való belépéskor csak a neme miatt.

A törvényi háttér szerint

  • a nem egy védett tulajdonság, ami azt jelenti, hogy ez alapján tilos diszkriminálni,
  • illetve csak akkor lehet, ha valamilyen nagyon alapos ok ezt mégis indokolja.

A Doboz képviselői azzal védekeztek, hogy az ő esetükben ez a nagyon alapos ok az volt, hogy 

Amíg ugyanannyit kértek a férfiaktól és a nőktől, a sorban álló férfiak folyamatosan félrelökték a nőket. A biztonságiak viszont az utcán nem tudtak közbeavatkozni, úgyhogy az egyetlen megoldás az volt, hogy a nőket kiszedték a sorból.

A hatóság erre azt válaszolta, hogy az egész nagyon életszerűtlenül hangzik, például mert ilyenkor valószínűleg a gyengébb testalkatú férfiak járnak a legrosszabbul. Egyébként pedig a Doboz bevezethet egy külön sort a nőknek. Vagy beállíthatnak több pénztárt. 

Az volt a Doboz másik érve, hogy amit csinálnak, az pozitív diszkrimináció. A hatóság szerint viszont a pozitív diszkrimináció egyáltalán nem erről szól, azt nevezik így, amikor egy marginalizált csoportot próbálunk kicsit egyenlőbb helyzetbe hozni. Bár a nők tényleg kevesebbet keresnek, mint a férfiak, a diákok között ilyen különbség nincs, mert még nincs munkájuk. És egyébként sem az olcsóbb romkocsma a megoldás erre a társadalmi problémára.

Harmadik érvként előjött, hogy Európában és Amerikában is sok helyen olcsóbb a nők belépője, erre a hatóság azt mondta, hogy nálunk akkor sem kéne diszkriminálni, ha ez így lenne. Ráadásul Európában és Amerikában sem gondolják, hogy ez rendben van, Írországban a helyi EBH már büntetett is ilyenért. Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság programvezetője a döntés után szintén azt mondta az Indexnek, hogy az EBH határozata összhangban van az EU-s irányelvekkel.

És ezzel a Doboz vesztett is.

Valójában

persze valószínűleg inkább arról volt szó, hogy a Doboz üzletének jót tett, hogy a sok ott lévő nő miatt bejöttek a férfiak. Tóth Balázs szerint ilyenkor az erkölcsi kérdés az, hogy helyes-e engedni a diszkriminációt csak azért, hogy valakinek gazdasági haszna legyen. A mostani törvények írói és az EU-s jog készítői is úgy gondolták, hogy nem.

Erkölcsileg viszont

a diszkrimináció ebben az egész ügyben tényleg eléggé elhanyagolható mértékű. Az, hogy a férfiak 1000 forinttal drágábban mehettek be, nyilván egyáltalán nem annyira durva, mintha például a romáknak vagy a zsidóknak kellett volna 10 ezer forinttal többet fizetni, vagy ha egyenesen kitiltották volna őket. Ezért is van, hogy végül nem kapott bírságot a Doboz.

Viszont Teczárt nem is a diszkrimináció zavarta. Inkább csak arra használta fel a törvényt, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire ott van a magyar közgondolkodásban, hogy a nőkre sokszor úgy gondolunk, hogy ők a jutalom a férfiak számára.

Azt mondja, nem is szeretné ezzel senkire rákényszeríteni a saját gondolkodását, mert a nők persze ezután is dönthetnek úgy, hogy elfogadják, ha a barátjuk felajánlja, hogy kifizeti a jegyüket.

Ezután viszont legalább nem a Doboz dönt erről, hanem mindenki saját maga.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

3 órája

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

9 órája

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Címlapon
Még sosem éltek át ehhez hasonlót Mianmarban, pánikról és hatalmas ijedtségről számoltak be az érintettek

Még sosem éltek át ehhez hasonlót Mianmarban, pánikról és hatalmas ijedtségről számoltak be az érintettek

Voltak, akiknek a 28. emeletről kellett lemenekülni, miközben rengett a föld.

26 perce

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe

Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe

A rendőrség nyomozást indított, a Magyar Honvédség már szervezi a visszaszállítást.

8 órája

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Címlapon
A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés

A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés

Több régióban is rendkívüli állapotot hirdettek.

28 perce

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20