![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Elhalasztották az új Szabadság téri emlékmű felállítását
Május végére módosította a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű megvalósításának határidejét a kormány, jelenti az MTI.
Az erről szóló kormányhatározat szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben.
A most megjelent, új címet viselő - Magyarország német megszállása áldozatainak emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításával összefüggő egyes kérdésekről szóló - kormányhatározat szerint az emlékmű megvalósítására irányuló beruházást május 31-ei határidővel írták elő a Miniszterelnökségnek.
Az eredeti határidő március 19 volt.
Korábban többen - történészek, a német nagykövetség és zsidó szervezetek - is bírálták a kormányt az emlékmű terve miatt, mert szerintük ez téves önfelmentést adna Magyarország II. világháborús szerepére. A zsidó szervezeteket tömörítő Mazsihisz az emlékmű terve miatt is döntött arról, hogy kivonulnak a Holokauszt emlékmű kormányzati programjaiból.