17 találat az Indexről, és a környékéről.
A szovjet emlékmű és a dörzsölt rendőrök címmel. Főszereplő: Pongrátz András, 56-os hős.
Az MSZP-s Steiner Pál elment az Alkotmánybíróságig, de így se tudta kiharcolni a dolgot.
2014. augusztus 7., 11:43
Több lap találgatta már a költségeket, az ORFK a Liberálisok kérdésére adta ki a számokat.
2014. augusztus 4., 22:13
A német megszállási emlékműnél hónapok óta először nem volt kordon az esti tüntetés alatt.
Elfogytak a jogorvoslati lehetőségek a szobor ellen, polgári engedetlenséget ígér az MSZP.
Már csak Gábriel arkangyalt és a birodalmi sast kell a helyére emelni.
A pénznél fontosabb volt az elv, de egyelőre bukóban vannak a kormánytámogatásról az emlékműbalhé miatt lemondó szervezetek.
A miniszterelnök a Mazsihisz vezetőivel tárgyalt, többek között a Szabadság téri emlékműről.
Kocsmai vitához hasonlítja a vitát, és szerinte nem vállalhatunk felelősséget mások bűnéért.
Szerinte a szobor szellemisége ellentétes azzal, amit a köztársasági elnök Auschwitzban mondott.
A követség közleménye szerint a kormánynak azokkal is beszélnie kéne, akik nem értenek vele egyet.
Az új határidő: május 31.
Lázár János megígérte, de a levél nem bír megérkezni. Emlékmű nem lesz, vagy Holokauszt Emlékév?
Holokauszttúlélő és a baloldali összefogás is tüntetett a német megszállás emlékműve ellen. Vadai szerint mégis jobb itt, mint Auschwitzban.
Őszintétlennek tartják a kormány holokauszt-álláspontját, lemondtak a 1,5 milliós támogatásról.
Engedtessék meg, hogy ezt ne fogadjuk el. Nem elég lelkesek a bíróságok rendőritúlkapás-ügyben.
Mert az amerikai professzor szerint Magyarországon megpróbálják tisztára mosni a Horthy-rendszert.