Akik a pokolra kívánhatják a 4-es metrót

2014.03.28. 10:55
Vannak, akiknek az építés évei tettek keresztbe, másoknak csak most, az átadással jön majd a feketeleves. Összeszedtük a 4-es metró legnagyobb veszteseit.

A 4-es metró honlapján az Információs központ és a Tenderek, pályázatok, eredmények között külön menüpontot tettek ki a kárbejelentésről. Aki ide kattint, megtudja, hogy a kárbejelentéseket a BKV Zrt. megbízottja, az Aon Magyarország Biztosítási Alkusz Kft. részére kell elküldeni, itt van a cím, egy ügyfélszolgálati telefonszám, a letölthető kárbejelentő nyomtatvány és egy ígéret, hogy „minden bejelentést szakszerűen és a törvényi előírásoknak megfelelően” vizsgálnak ki.



Még 2009 februárjában a Független Hírügynökség arról számolt be, hogy az építés eleje óta 145 lakossági kárbejelentés érkezett a DBR Metró Projekt Igazgatósághoz, ezek közül 54-et lezártak, a cég jogosnak ítélte meg a panaszt. Akkor az addigi legmagasabb biztosítási összeg 422 ezer forint volt, de a károk többsége 70 és 100 ezer forint között mozgott.

"4 hónappal ezelőtt, mikor lezárták az Őrmezőről-Kelenföldre vezető kisutat, megértettem és türelmes voltam. A mai napig!! Felháborítónak tartom, hogy napok óta bokáig érő sárban kell végig menni az építkezés mellett, kikerülve a munkagépeket, majd piszkosan, koszosan bemenni munkahelyre, óvodába. Elhiszem, hogy le kell zárni utakat ahhoz, hogy a munka folytatódhasson, de ne várják már el tőlünk gyalogosoktól, hogy szinte napi rutinná váljon a reggel-este való sárpucolás! Halkan jegyzem meg, hogy múlt héten anyósom eltörte a bokáját." (Újbuda önkormányzatának honlapja, 4-es metró - Metró Újbudán fórumtopik, 2014. február 6.)



Hétfő óta hiába várunk rá, hogy a DBR Metró Projekt Igazgatóság válaszoljon arra:

  • Hány kárbejelentés érkezett mostanáig?
  • Hány panasz ügye zárult már le, hány elbírálása van még folyamatban?
  • Eddig hány esetben ítélték jogosnak a panaszt?
  • Jellemzően milyen típusú károkról van szó?
  • Mekkora volt az eddigi legmagasabb kifizetett összeg?
  • Milyen összeghatárok között szokott mozogni a kár?

Ha számokat a DBR válasza nélkül nem is tudunk mondani, azt összeszedtük, kik érezhetik magukat a 4-es metró károsultjainak.

Az elsuvasztott boltok

A metróépítés miatt évekre elbarikádozott boltok, palánk mögött rekedt újságosok, pékek és társaik a 4-es metró nagy vesztesei. A Keleti pályaudvarnál vagy például a Móricz Zsigmond körtér környékén tucatszám lehettek ilyenek. Szerdán végigsétáltunk a Keletinél ott, ahol a paraván állt. Ezen a nem túl hosszú szakaszon öt lehangoló kirakatot számoltunk össze: láttunk két üres, most épp bérbevevőre váró helyiséget, a bezárt, hajdani Keleti pékséget, mellette a gyrosos-pizzázót, és végül megtaláltuk az egyik bank ATM-jének hűlt helyét is. Itt még megvolt az átlátszó műanyag mögé dugott szomorú értesítés a fiókhálózat hatékonyságát növelő programról, aminek az itteni fiók áldozatul esett.

A panaszos a beadványában azt kifogásolta, hogy a 4-es metró Keleti pályaudvari állomása építésének kezdetétől, azaz 2008 februárja óta a kialakuló zajhatások változatlanul, folyamatosan sértik lakásuk használhatóságát. Az építkezés házuk homlokzatától 10-15 méterre folyik, az építési területet egy vékony pozdorja falból álló kerítés veszi körül. A gépek zaja elviselhetetlen, hétvégén is kora reggeltől késő estig folynak a munkálatok, a sorozatos kérések ellenére azonban semmilyen intézkedés nem történt. (a Jövő nemzedékek országgyűlési biztosának állásfoglalásából, 2011. augusztus, részlet)

Akiknek mostantól a mozgólépcső duruzsol

„A mozgólépcső meglehetősen erősen zakatol, ezért éjjel-nappal úgy érezzük, mintha egy gyár működő géptermének a belsejében lennénk” – értesítették február 13-án szorult helyzetükről Vitézy Dávidot a Népszínház utca 28/a lakói. Ez a ház 20-25 méterre van a levél szerint a II. János Pál pápa téri metróállomástól, ahol a mozgólépcsők közvetlenül a térről indulnak, nincs előtér vagy csarnok, ami a hangjukat szigetelné. A BKK vezérigazgatójának címzett panaszlevelet megkapta a Metróért Egyesület is, akik február 20-án délután ötkor méréseket végeztek a helyszínen. A mozgólépcsők ekkor üzemeltek. A ház két lakásában 40-45 DB közötti értéket mértek, és arra jutottak, hogy nem a zaj mértéke, hanem  „annak monotóniája lehet zavaró” késő este, amikor egyébként már elcsendesedik a környék.

A Műegyetem

Fél év alatt 5-6 centiméter süllyedt a Műegyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának Ch épülete a metróépítés miatt, közölte 2008 októberében Pokol György, a kar dékánja. Az épületben repedések keletkeztek, a csempék leváltak a falról, feljött a burkolat, elmozdult pár helyen az erkélykorlát. Évekkel később, 2011 nyarára sikerült elérni, hogy a Műegyetem 70 millió forint kárelőleget kapjon a 4-es metró által okozott problémák miatt.

Akik az őrmezői lakótelepen laknak

És kocsijuk van. Vagy csak szeretnek levegőt venni. A kocsitulajdonosok például  – legalábbis amíg meg nem épülnek az ígért P+R parkolók – azzal számolhatnak, hogy állandó, keserves parkolóhely-vadászatra lesznek kárhoztatva azok miatt, akik ezentúl csak a metróig autóznának. De a megnövő forgalommal járó balesetveszély, légszennyezés és zaj is rajta van a lakók panaszlistáján.

"A Fehérvári út xxx-ban lakom pont a lezárt területtel szemben. Ahol egy leadó nyíláson egy ősrégi ADK 125-ös darus autóval adogatják le az anyagot. A hangzavar és a munkazaj már megszokott lenne (meg lehet szokni?), de a darus autó által kiokádott füst az megszokhatatlan. Minden reggel 7 órakor (hétvégén is) elárasztja az egész házat a diesel korom szaga és a 3. emeleti lakásunk is megtelik ezzel a káros anyaggal." (Újbuda önkormányzatának honlapja, 4-es metró - Metró Újbudán fórumtopik, 2010. február)

Az Erkel Színház és közönsége

Az Erkel Színházat felújító építész, Zoboki Gábor már az építés alatt szóvá tette, hogy a 4-es metró árt a színháznak, mert ellehetetleníti a hosszú távú fejlesztést, azt, hogy hátrafelé kibővítsék az Erkel híresen apró színpadát. Tavaly novemberben, a felújított színház megnyitásakor a Heti Válasznak adott interjúban Zoboki úgy fogalmazott: „Egy egészséges operaház esetében a hátsó színpad nélkülözhetetlen, de ez most rálógna a metrómélyépítményekre. Hiányoltam és most is hiányolom a hosszú távú fővárosi fejlesztési elképzeléseket.”