Meghalt Szentmihályi Szabó Péter

2014.10.20. 16:33 Módosítva: 2014.10.20. 17:18

Hosszan tartó, súlyos betegség után meghalt Szentmihályi Szabó Péter író, költő, műfordító - tudatta családja.

Szentmihályi Szabó három hónappal ezelőtt került a sajtó érdeklődésének a középpontjába, amikor a magyar kormány őt jelölte római nagykövetnek. A kinevezés ellen számos szervezet tiltakozott, és az olasz sajtóban is rosszallásukat fejezték ki amerikai és olasz zsidó szervezetek, ezért Szentmihályi néhány nappal később visszautasította a felkérést.

A József Attila-díjas író, költő 1979-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, később ügyvezetője, 1985-től a Galaktika című folyóirat főmunkatársa volt. Angolból fordított, emellett irodalomtörténészként a 20. századi költészettel foglalkozott.

A közíró 69. éves volt. Temetéséről később intézkednek. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport