Vitézy Dávid összehangolja a Volánt a MÁV-val

2014.12.22. 11:08

Most már biztos, hogy Vitézy Dávid a kormányhoz igazol, értesült kormányzati forrásból az Index. Néhány nappal ezelőtt még csak azt lehetett tudni, hogy a kormányzat megtartaná a BKK kirúgott vezetőjét, de akkor még az is felmerült, hogy más európai nagyváros közlekedési vállalatához kerül.

Úgy tudjuk, Lázár János miniszter tartotta fontosnak, hogy Vitézy folytassa a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésében megkezdett munkáját, de ezúttal országos szinten. Információink szerint Vitézy feladata a Volán autóbusz-társaságok átszervezése, majd várhatóan összehangolása lesz a MÁV-val. Az előzetes tervek szerint a teljes átszervezés 2018-ig tarthat.

Vitézy Dávidot december 3-án váltotta le a Fővárosi Közgyűlés három hónapos felmondási idővel. Tarlós István főpolgármesternek több konfliktusa is volt Vitézyvel, összeférhetetlennek nevezte, akivel nem lehet együtt dolgozni. A kormányban többen nem értettek egyet Tarlós lépésével. Úgy tudjuk, Vitézy kormányzati alkalmazásánál nem volt szempont, hogy milyen konfliktusai lehettek Tarlóssal.