Fel akarta gyújtani a családját egy tiszaroffi férfi
Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség egy tiszaroffi férfi ellen, aki nem tudott belenyugodni abba, hogy élettársa elhagyta és magával vitte öt gyereküket is. Megpróbált végezni a családdal. Az ügyészség közleménye szerint a férfi 2014. július 12-én éjfél körül az ablakot betörve bemászott a nő és új barátja otthonába, benzint locsolt szét, és öngyújtóval meg akarta gyújtani.
A bentlakók szerencséjére azonban az öngyújtóból pont ekkor fogyott ki a gáz, a szikrája pedig – a férfi folyamatos próbálkozása ellenére - nem lobbantotta lángra a benzint. A sikertelen kísérlet után a férfi először rátámadt volt élettársára, utána pedig arra a fiára, aki segítséget próbált hívni, de ekkor a nő új barátja egy vasrúddal akkora ütést mért a lábára, hogy nyílt lábszárcsont törése keletkezett. Ezután a család már ki tudott menekülni a házból, hogy segítséget hívjanak.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel több emberen, részben gyerek sérelmére elkövetett emberölés kísérlete (és még valamilyen más, kisebb súlyú bűncselekmény miatt is) miatt emelt vádat.