Szilárda
-2 °C
7 °C

Vannak, akik szerint a szegedi börtönőr sosem ütne meg egy nőt

2015.07.27. 19:39

Nyílt levélben álltak ki a szegedi diáklány megverésével, és közösség tagja elleni erőszakkal megalapozottam gyanúsított ex-börtönőr, S. Vilmos mellett a barátai és edzőtársai. A gyanú szerint a férfi azért esett neki a lánynak, mert az védeni próbálta kubai félvér barátját, akiről S. Vilmos azt hitte, hogy bevándorló, és ezért beszólt neki. A megtámadott lány súlyos sérüléseket szenvedett, az arccsontja eltört, de barátai szerint S. Vilmos sosem lenne képes megütni egy nőt.

A Délmagyarhoz eljuttatott levelet a kick-box edzőként is dolgozó S. Vilmos egykori edzőtársai, tanítványai, és gyerekkori barátai írták alá, összesen harminchatan. "A teljes igazságot egyelőre nagyon kevesen ismerik, mégis sokan vannak azok, akik egy egyoldalú vallomáson alapuló történet hallatán ítélkeznek és súlyos bűncselekmény elkövetőjeként bélyegeznek meg valakit" - írják a levélben.

Mi sem tudjuk, mi történt. Mi Vilit ismerjük. Olyannak ismerjük, aki nem rasszista és nem ver véresre ártatlan nőket.

- állítják a levél írói, és hozzáteszik, S. Vilmos sportszerű, és inkább a gyengék védelmezője, mint sem támadója.  A szegedi Csillag börtönben egy évtizeden át dolgozó férfit korábban egyébként már elítélték hasonló jellegű bűncselekmény miatt, akkor egy év próbára bocsájtották, ez tavaly év végén járt le.

"Mindannyian azt reméljük, minél előbb kiderül a teljes igazság. Addig is megilleti őt, ahogy mindenki mást, az ártatlanság vélelme" - zárták a levelet S. Vilmos barátai, akik egyébként az aláírásuk mellett kedves dolgokat írtak "Viliről", például, hogy jó ember, és sokakat tanított már jóra.