Azonosították és elfogták a metrón garázdálkodó férfit, közölte kedd délután a BRFK. A police.hu szerint kedd reggel kilenc körül lakossági bejelentésre mentek ki a Készenléti Rendőrség járőrei egy kispesti címre. Ott igazoltattak egy férfit, és rájöttek, hogy az illető azonos azzal a 32 éves Sz. Károly Róberttel, akit az M3-as metró ügyében gyanúsítanak.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/965/9651/96517/9651735_dcc85d0d0fe61f0f99b1159a93585b5b_wm.jpg)
A józsefvárosi kapitányság garázdaság gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen, és hétfőn tett közzé felhívást a férfi azonosítása érdekében. A rendőrségi közlemény szerint a férfi augusztus 13-án fél hat körül a hármas metrón utazott Kőbánya-Kispest irányából a Lehel tér irányába, és megütött egy számára ismeretlen utast a Nagyvárad tér és a Klinikák megállók között.
Nem ez volt az egyetlen eset, itt foglaltuk össze, amit eddig tudni lehet a metró réméről.