Miért pont most esett neki Orbánéknak Washington?

Amerika visszavett, békülékenyebb lett, látványosan javultak a kapcsolatok – az elmúlt hetekben, hónapokban nem egy hasonló nyilatkozat, cikk, elemzés jelent meg az amerikai–magyar kapcsolatokról, természetesen jó részük a kormánypárt holdudvarában. Colleen Bell amerikai nagykövet szerdai, a Corvinus egyetemen elmondott beszéde világosan megmutatta, akik így gondolták, illúzióba ringatták magukat:

Politikánk. NEM. Változott.

Bell nagyon nyomatékosan, három szóban összefoglalta, hányadán is áll az Egyesült Államok az Orbán-kormánnyal.

De mi a magyarázat az elmúlt fél év csendjére és hallgatására?

Hogy enyhülést hinni a csend mögött illúzió, már februárban megírtuk. Colleen Bell Obama politikai kinevezettjeként, szappanopera-produceri múltjával a háta mögött az amerikai média szabályos karaktergyilkossága, nagyon kemény politikai támadások és hosszú kongresszusi huzavona után foglalhatta csak el posztját.

A nagykövet tehát nem engedhetett meg magának hibákat. Bele akart tanulni az országba és a munkájába, ki akarta ismerni a viszonyokat, mielőtt – elődjeihez hasonlóan – erős politikai szereplőként lép fel. Ehhez pedig – miután odahaza nemcsak a republikánusokhoz húzó, hanem még baloldali médiasztárok is rajta nevettek – tekintélyt is fel kellett építeni.

Az elmúlt hónapokban nyilvános szerepléseivel egy visszafogott, komoly, mértéktartó nagykövet képét mutatta. A magyar kormányban és holdudvarában Bell barátságosságát pozitívan értékelték, és a Fideszben is mintha felhagytak volna a korábban erős Amerika-ellenes retorikával.

Másrészt nemcsak az otthonról magával hozott terhet kellett ledobnia, de az André Goodfriend és kis részben Eleni Kounalakis által hagyott káosszal is kezdenie kellett valamit. Elődei, különösen Goodfriend túlmozgásossága, saját maga túlexponálása, rengeteg szereplése, nyilatkozata, Twitter-üzenetei és főleg túl sok ellenzéki szereplővel és rendezvényen való megjelenése nagyon komoly szereptévesztés volt. 

Ugyanis komoly mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyar kormány az amerikai kérésekre, nyomásgyakorlásra és nyílt üzenetekre minél negatívabban, ellenségesebben és élesebben reagáljon. Sőt, hogy belpolitikai célokra használhassa fel a konfliktust, és így Goodfriendet a magyar ellenzék emberének mutathassa be.

Le kellett gyűrni az elődök árnyékát

Ahogy korábban írtuk: Bell ugyanúgy végrehajtó, ahogy Goodfriend volt, és bár a személyes kapcsolatok és habitus is nagyon fontos, ezek is csak eszközök. A külpolitika irányvonalát továbbra is Washingtonban határozzák meg, Bell feladata is ennek a képviselete. Az elmúlt fél évben is ezt tette, és most is. Bell eddigi nagyköveti időszaka ugyanis az említett két tekintélybeli probléma okos és türelmes megoldásáról szólt, amivel párhuzamosan felkészült első valódi nagyköveti fellépésére, a tegnap a Corvinuson elmondott beszédére.

Bellt ugyanakkor időközben az is visszafoghatta és hallgatásra ösztönözhette – és persze a munkáját megnehezítette –, hogy miközben ő egyrészt saját személyes, másrészt a budapesti nagyköveti szerep tekintélyét és befolyását próbálta megerősíteni, elődje, Eleni Kounalakis elkezdett aktuálpolitikai kérdésekben erős nyilatkozatokat tenni. Ez pedig nem volt sem összhangban, sem leegyeztetve Bellékkel. (Kounalakis jelenleg Hillary Clinton kampányának egyik fontos embere, adománygyűjtője, aki saját nyilatkozataival – mint Hillary közeli kádere – egyúttal a demokrata elnökjelölt külpolitikai keménységét, hitelességét is megpróbálja alátámasztani.)

A volt nagykövetről korábban is lehetett tudni, hogy őt sokszor Washington, illetve a tisztségéből fakadó szabályok betartása fogta vissza abban, hogy ne lépjen fel keményebben az Orbán-kormánnyal szemben. Szolgálati ideje lejárta után azonban idén tavasszal megjelentette memoárját nagyköveti éveiről, benne számtalan, a Fidesz-kormányra nézve igen kellemetlen történettel. Másrészt cikkekben, interjúkban is kemény bírálatokat fogalmazott meg – ez pedig ellentétes volt Bell azon törekvésével, hogy megpróbáljon a mosolydiplomácián keresztül nagyobb mozgásteret szerezni magának. 

Tökéletes időzítés, meglepődés a kormányban

Hogy a magyar kormányt mennyire felkészületlenül érte és sokkolta Bell fellépése, jól mutatja, hogy az MTI és a kormányhoz legközelebbi orgánumok valamilyen oknál fogva még csak be sem számoltak róla, amíg (jókora késéssel) meg nem érkezett Szijjártó Péter reakciója.

Szijjártó nyilatkozata ugyanakkor teljesen összecsapottnak és fókuszálatlannak tűnik. Egyszerre akar óvatos maradni – mégsem egy román vagy egy horvát miniszternek csap most oda – és fenntartani a jó viszonyt, illetve eközben azért egy erőset odamondani azzal, hogy „Magyarország nem az USA tagállama". Az érdemi bírálatokra viszont semmiféle reakció nincs benne. Az összhatásból tehát világos: teljesen meglepte a kormányt a beszéd.

De miért éppen most lépett akcióba Bell? 

Ennek két oka is lehet, amik külön-külön, de akár együttesen is érvényesek. Az egyik az, hogy

mivel azok a kerítés miatt bár bejutnak az Európai Unióba, de elkerülik Magyarországot. Azaz van hely a médiában, a hírek között, miközben akár csak egy hónappal korábban teljesen hatástalan lett volna bármilyen beszédet mondani. 

Arról, hogy a menekültválság után Washington lépni fog, a Vs.hu is írt nemrég, a lap egészen pontosan azt írta: az amerikai nagykövetség politikai osztályának vezetője, David van Cleve egy zárt körű rendezvényen arról beszélt, már várja, hogy vége legyen a menekültkrízisnek, és Kovács Zoltán kormányszóvivőt ismét a magyar demokráciát aláásó intézkedések felemlegetésével „zaklathassa”. A lap értesülése bejött, sőt jóval erősebb a kezdés, hiszen Kovács Zoltán helyett Orbánnak esett neki, ráadásul nem a politikai osztály vezetője, hanem Bell. És mindezt nyilvánosan tette.

Üzenet Lengyelországnak?

De van egy másik magyarázat is arra, hogy miért éppen most beszélt Bell, és a bírálata miért volt erősebb annál, mint amit a Vs.hu jósolt. 

Ha csak a száraz tényeket nézzük, akkor Bell csak a magyar kormányt bírálta a Corvinuson. De ha kicsit távolabbról nézzük azt, ami az egyetemen elhangzott, akkor ez nemcsak egy bírálat, hanem annál több.

Washingtonban régóta tartanak attól, hogy a közép-kelet európai térségben elterjed az orbánizmus. Különösen veszélyes lehet ez egy olyan országban, ahol nem tíz-, hanem harmincnyolcmillió ember él. És Lengyelország ilyen. Éppen ezért könnyen elképzelhető, hogy Washington a Bell-beszéddel annak a Lengyelországnak is üzent, ahol vasárnap politikai földrengés volt: Jarosław Kaczyński pártja, a korábban már kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) nyerte a parlamenti választásokat, a baloldal kiesett a parlamentből. Márpedig a PiS győzelmével sokkal inkább egy nacionalista, Brüsszellel konfrontatív, enyhén euroszkeptikus politizálás várható. Ismerős ez, ugye? 

Ahogy arról már írtunk, a PiS népszerűsége részben a párt nacionalista-populista retorikájának, az elmúlt hónapok heves migránsos ijesztgetésének is köszönhető, valamint azoknak a gazdaságpolitikai ígéreteknek, amik a PiS nagy példaképének, a Fidesznek már annyira bejöttek. Csak néhány példa a sok közül: a lengyelek különadót vezetnének ki a bankokra, a szupermarketekre és a pénzügyi tranzakciókra. A befektetők azzal fenyegetőznek, hogy kivonulnak, de éppen azzal szokták ilyenkor nyugtatgatni magukat a PiS hívei, hogy ez csak duma, mindig ezzel fenyegetőzik a tőke, aztán úgysem lépi meg. Éppen a PiS gazdasági programját kitaláló Piotr Gliński szokott érvelni azzal, hogy a befektetők nem menekülnek majd el, mert Magyarországról sem menekültek el. 

Bell a beszédében a menekültkérdést is érintette. Nem a határ mellé felhúzott kerítést bírálta, hanem a kormányzat retorikáját, ami szerinte (vagyis az Egyesült Államok szerint) xenofób és nincs köze a megoldáskereséshez. Márpedig a lengyel PiS is az Orbán-kormányhoz hasonló menekültellenes politikát folytat, és akár csak itt, a felmérések szerint ott is ez a széles körben népszerű.  

Félelem az oroszbarátságtól

És persze van egy másik fontos része a történetnek, ez pedig Oroszország. Bell az orosz olaj- és gázfüggőségünk káros hatásaira is figyelmeztetett. Szabad és diverzifikált, több forrásra épülő energiapolitika nélkül szerinte Oroszország politikai vagy gazdasági túszaivá válhatunk. Azt, hogy a magyar kormányzat – reálpolitikai megfontolásból és bizonyos gazdasági szereplők üzleti érdekei miatt – kifejezetten baráti viszonyt ápol azzal az Oroszországgal, amely rengeteg pénzt öl abba, hogy az Európai Uniót destabilizálja, még akár le is nyeli Washington. De Lengyelország ebből a szempontból is más.

Bár azt nehezen lehet elképzelni, hogy a hagyományosan oroszellenes lengyelek hirtelen oroszbaráttá válnának, Beata Szydło, a PiS miniszterelnök-jelöltje tett már olyan kijelentést, ami arra utal, hogy ebben is hajlandóak változni: „Jogos felvetés, hogy számunkra elfogadhatatlan az, hogy Orbán és Zeman [a cseh elnök] együttműködik Putyinnal. Ez számunkra elfogadhatatlan. De ha nem törekszünk jó kapcsolatra a csehekkel és a magyarokkal, akkor egyedül maradunk a térségben.” Ez pedig – akár akarja Varsó, akár nem – végső soron Putyin malmára hajthatja a vizet. 

De ugyanilyen veszélyes lenne Washington számára az is, ha a lengyelek a nacionalista politika jegyében még inkább oroszellenesek lennének, ezzel ugyanis csak még jobban szítanák azt a feszültséget, ami Moszkva és a Nyugat között már amúgy is fennáll. Mindenesetre Bell azon kijelentése, miszerint a nacionalista, intoleráns retorikát a szemétdombra kell hajítani, egyaránt vonatkozhat a lengyelekre is.

Szóljon hozzá az Index Facebook-oldalán!