Az iskolában tanár vagyok, nem férfi

Talán nincs olyan ember, aki középiskolás korában idolokat keresve ne lett volna szerelmes valamelyik tanárába vagy tanárnőjébe. Nagy különbség van azonban a plátói diákszerelmek és a nagyon is valóságos tanár-diák szerelmi viszonyok között. Merthogy talán olyan ember sincs, aki középiskolásként ne hallott volna tanárok és diákok között szövődő viszonyokról.

Az Index szerdán arról írt, hogy egy Veszprém megyei középiskola tanára szexuális tartalmú üzeneteket küldött a diáklányoknak a Facebookon. Az Üvegplafon blog pedig az Indexen kiemelt cikkében nemrég egy olyan fiatal gimnáziumi tanárról írt, aki nagyon népszerű, laza és közvetlen volt, de két diáklánnyal is szerelmi, majd szexuális kapcsolatba bonyolódott. 

A tanárért rajongtak a diákok. Hamar tegező viszonyba került a tanítványaival. Az osztálykiránduláson éjszakába nyúlóan beszélgetett a lányokkal. Saját bevallása szerint tanárként saját elrontott kamaszkorát élte újra a diákok között. A fiatal tanár két instabil családi hátterű diáklánnyal került intim kapcsolatba részben még az iskola ideje alatt, részben pedig akkor, amikor a lányok már elmúltak 18 évesek, befejezték az iskolát, és már a tanár sem tanított ott.

Ezekben a kapcsolatokban a meghatározó a tanár és diák közötti alá-fölé rendeltségi viszony volt. Még ha a lányok oda is voltak a tanárért, ő a helyzettel megengedhetetlen módon visszaélt, és az egyik esetben a szexuális bántalmazás szürke zónájába csúszott. A testiség megjelenése a kapcsolatban mindkét lánynak komoly traumát okozott. A történetben az is érdekes, hogy annak idején mindhárman beszéltek a történtekről az iskola más tanáraival, de senkinek nem jutott eszébe figyelmeztetni a lányokat, vagy felelősségre vonni a tanárt, amiért átlépett egy bizonyos határt.

Hús-vér tanár

„Nem is olyan régen még arra tanították mestereik a leendő tanárokat, hogy a pedagógiai siker érdekében álcázni kell majd önmagukat. Mielőtt belépsz az osztályterembe, hagyd hátra a személyiségedet! – mondták. Ezt várta el tőlük a külvilág. A tanár nem húsból, vérből és lélekből való embernek számított a szemükben, hanem mesterségének szobra volt. (...) Ezzel szemben a fiatalok ma emberarcot, hiteles személyiséget várnak a tanártól. Érző embert, partnert igényelnek a kapcsolatukban, olyan felnőtt társat, aki nem palástolja az egyéniségét." Ezeket az értékes gondolatokat maga Hoffmann Rózsa írta még pedagógiai szakértőként egy 2009-es tanulmányában.

A tanulmány szerint a tanárszerep mára jelentősen megváltozott. A mai gyerekek már nem fogadják el a tanári autokratizmust. A tanárnak ezért inkább meggyőzéssel, kedvességgel, jókedvvel, pozitívan, a diákokkal együtt létrehozott „szellemi közösségben” célszerű tanítania. A tanár nemcsak az ismeretek és az értékek felmutatója, hanem a meggyengült családok gyermekeinél sokszor szülőhelyettes, példaképként a kamaszok identitásának formálója, éntámogatóként növeli a diákok önbizalmát, szorongáscsökkentőként gondoskodik kiszolgáltatott növendékei egyensúlyba hozásán. Az új tanárszerep jellemzőit sorolva azonban a legfontosabb parancs Hoffmann szerint is az, hogy a diáknak nem szabad ártani.

Hol vannak a határok?

Ha szükséges a közvetlenség, a partneri viszony tanár és diák között, vajon hol húzhatók meg a határok? Az Üvegplafon cikkében szereplő tanárnak ez láthatóan nem volt egyértelmű, a pedagógusok döntő többségénél azonban nem kérdés.

„Aki számára tiszták a határok, annak egyáltalán nem nehéz dolog ennyi feladatnak megfelelni” – mondja egy budapesti gimnázium magyar–történelem szakos tanára. A férfi tanár szerint a pedagógusok és a diákok is egyfajta szerepben léteznek az iskolában. Emellett persze mindenki férfi vagy nő, de nem szabad, hogy az iskolában ez dominálja a kapcsolatokat.

„Miközben József Attila szerelmes verseiről beszélek az osztály előtt, ott és akkor persze férfiként is beszélek erről, vagy ők így is látnak engem, de elsődleges szerepem mindig az, hogy én tanár vagyok.”  

De hát ezek gyerekek!

De vajon mi a különbség, ha egy iskola folyosóján jön szembe egy huszonévesnek kinéző, csinos 17-18 éves lány, vagy ha az utcán? Lehet más szemmel nézni? A férfi tanár őszinte választ adott: „Az iskola ebből a szempontból is egészen más helyzet. Hazugság lenne azt mondani, hogy egy iskolában ilyet nem veszek észre, de ott rá 0,5 másodperc alatt bekapcsol az, hogy ez egy iskola, én pedig itt tanár vagyok."

Ha egy tanáron a diákjai ilyet észrevesznek, inkább nevetségessé válik a diákok szemében. Ezen a helyzeten az égvilágon nem változtat semmit az sem, amikor egy tizenkettedikes diáklány betölti a 18. életévét. Szó sincs arról, hogy onnantól „levadászható prédává” válik, ahogy sokan gondolják: a meghatározó továbbra is a tanár-diák viszony marad. 

Egészen más oldalról közelítette meg ezt a kérdés egy több mint tíz éve gimnáziumban tanító tanárnő. Szerinte ezt a kérdést eleve nem is lehet testi alapon szemlélni: „Lehet, hogy két méter magasak és izmosak a fiúk a gimnáziumban, egyiknek-másiknak már szakálla is van, de ezek gyerekek. Én pedig felnőtt vagyok. Soha fel sem merült bennem semmi ilyen.” A tanárnő számára emiatt is elképzelhetetlen, hogy valódi érett, felnőtt érzelmi kapcsolat jöjjön létre egy pedagógus és a tanítványa között. 

Egy szerelmes vers 

A kezdeményezés nem mindig a felnőtt fél részéről jön. A férfi tanárral eddigi pályáján csak egy nagyon ártalmatlan dolog történt meg: „Az egyik lány tanítványomtól kaptam egy verset. Persze egy szerelmes vers volt. Érthettem volna akár másképpen is, de tanárként természetes, hogy utána is a verseléssel kapcsolatban adtam neki tanácsokat.”

A tanár a diákjaival érzelmileg leginkább iskolán kívüli programokon, osztálykirándulásokon, nyári táborokban kerülhet közelebb. „Nagyon más helyzet, amikor sátorozunk, és nyáron közösen pucolunk krumplit rövidnadrágban. Ilyenkor persze én is kötetlenebbül viselkedem, és a diákok is nyíltabbak. Sok magánjellegű dolgot megosztanak velem, és nagyokat beszélgetünk.” A férfi tanár szerint azonban ennek sincs semmi köze a férfiak és nők közötti viszonyhoz, még ha ilyen témák is szóba kerülnek: „Ezt a bizalmasabb viszonyt legfeljebb a barátsághoz lehet hasonlítani.”

Bejelölt ismerősnek

A tanárok és a diákok közötti kapcsolattartás fóruma ma már az e-mail és a Facebook. Elvárás is, hogy a tanár is elérhető legyen online. Egyértelmű, hogy itt is a fenti szigorú szerepfelfogás él, bár ilyenkor mintha a diákok kevésbé gondolnának bele saját privát szférájuk védelmébe: „Sok tanítványom bejelöl a Facebookon, de mintha nem gondolnák át, hogy onnantól a falamon én is láthatom az összes személyes bejegyzésüket és képüket. Természetesen ezzel sem szabad soha visszaélni.”

Fontos kérdés az is, mikor és milyen körülmények között van helye egy diáknak a tanár lakásán. „Én csak ritkán beszélek személyes dolgokról az órákon, így ha valaki a lakásomba lép, a személyes terembe is lép. Ez azonban nagyon ritka. A diákjaimat legfeljebb a szerenád után szoktam felhívni a lakásomba.” A tanár szerint alapvető etikai kérdés az is, hogy olyan magántanítványt nem is vállal a lakásán, akit amúgy is tanít az iskolában.

Az igazi szerelem

Soha nem lehet azonban kizárni azt a ritka esetet, hogy valaki mégis a tanárában vagy a diákjában találja meg élete párját. Ezeket a helyzeteket kell nagy körültekintéssel kezelnie a tantestületnek. A tanár eddigi pályáján két olyan eset történt, amikor több évig tartó tartó kapcsolat lett egy tanár és diák között szövődött szerelemből. Az ezzel kapcsolatos sztereotípiákat cáfolja, hogy az egyik esetben egy tanárnőről és egy volt diákjáról volt szó.

Mindkét esetnél nagyon fontos volt a szülők, a tantestület hozzáállása, és az, hogy az összeférhetetlenség megszüntetése érdekében vagy a diák vagy a tanár ment el az iskolából. „Az kifejezetten rosszul tud visszahatni egy osztályra és tantestületre, amikor a szemünk előtt és a tudtunkkal zajlik ilyen, de megpróbálják titokban tartani. Amelyik tanár ilyet csinál, az szakmailag azonnal perifériára kerül.”

Az intim kapcsolat kerülendő

Itt most tanárok és diákok között kialakuló (természeténél fogva aszimmetrikus természetű) szerelmekről beszélünk, nem nemi erőszakról és kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélésekről, amik a büntetőjog kategóriájába tartoznak. A Btk. egyértelműen kimondja, hogy "az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel a vele kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végez, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

A tanárok és diákok között kapcsolatot a Nemzeti Pedagógus Kar november 14-én elfogadott etikai kódexe (.pdf) is igyekszik megragadni. Az első szövegtervezetben még az a megfogalmazás szerepelt, hogy „a pedagógus neveltjei, tanítványai magánéletét tartsa tiszteletben, velük intim testi, lelki kapcsolatot ne létesítsen”, de ez mára megváltozott, mondta kérdésemre Horváth Péter, a pedagóguskar elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója. A végleges szövegváltozat szerint „a pedagógus növendékeivel, tanítványaival való kapcsolatait a mindenkori szerephatárokon belül alakítsa”. Ez az általánosabb megfogalmazás jobban figyelembe veszi a különböző korosztályok sajátosságait: az óvodában vagy az alsó tagozatban például még sokkal inkább megengedhető, hogy a pedagógus bátorításként átölelje vagy megsimogassa a diákot.

Horváth Péter szerint józan ésszel lehetetlen megtiltani bárkinek, hogy szerelmes legyen. Azt viszont igenis érdemes megfogalmazni, hogy ameddig tanít valaki valakit, mi a megengedhető szintje az intimitásnak. Horváth Péter szerint „sok karizmával rendelkező tanár képtelen felmérni, mekkora hatással lehet a diákjaira, és ehhez képest milyen gyenge tud lenni a határok megtartásában”.

Ilyen esetek mindig voltak és mindig lesznek az iskolákban. Horváth szerint ilyenkor diszkréten kell eljárni, hogy a gyermek a legkevésbé sérüljön. A pedagóguskar elnöke szerint azonban az semmiképpen nem jó megoldás, mint az Üvegplafon cikkében szereplő iskolában, hogy a tantestület ezt egy nevetéssel vagy összekacsintással intézi el. Ennek nagyon rossz hatása van az iskolai a közösségre. Horváth szerint az etikai kódex épp azért kell, mert az iskolák életében sok jogilag meg nem ragadható szituáció állhat elő. A karnak nincs hatósági jogosítványa, senkit nem tilthat el szakmája gyakorlásától. Ha valaki súlyos etikai vétséget követ el, és ezt egy fegyelmi tárgyaláson megállapítják, az erről készült dokumentumot a kar elküldi az iskola fenntartójának. A döntés a fenntartó kezében van. 

Nem a tanárképzés dolga

„Ma a tanárképzésben elsősorban a szaktárgyi, diszciplináris ismeretek átadására van idő. Nincs olyan önálló kurzus, ami a tanárok és a diákok között kialakuló határátlépésekről, illetve ezek elkerüléséről szól, és az ilyen problémákra nem is lehet konkrét tananyaggal releváns választ adni” – mondja Szivák Judit, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógia és Pszichológiai Karának oktatási dékánhelyettese.  

Miután a tanárképzésben minimalizálták a pedagógiai és pszichológiai tárgyak időkeretét, nagyon kevés idő marad arra, hogy a leendő tanár személyiségével, önismeretével foglalkozzanak. Pedig erre Szivák Judit szerint is nagy szükség lenne. Ettől függetlenül a tanárképzésbe járó hallgató tanulmányai során találkozik a szükséges pedagógiai, pszichológia, etikai ismeretekkel. Kurzusokon beszélnek az erőszakról, vannak a tanár önismeretét és személyiségét fejlesztő tréningek. Esetmegbeszéléseken tudnak szót ejteni a hallgatók a tanári hivatás alapvető erkölcsi dilemmáiról.

Önmagában a tanárképzés azonban aligha tudná megóvni az iskolákat az ilyen tanári visszaélésektől. Szivák Judit szerint az ilyen jelenségek nem a tanárképzés hibáját, hanem valamilyen rendszerszintű problémát jeleznek. 

A mostani tanári pályaalkalmassági vizsgálat nem alkalmas arra, hogy a diákok számára ártalmas személyiségű tanárjelölteket kiszűrje. Ezt a tanárképzés közben sem lehet egyértelműen felismerni, csak az igazán éles helyzetben, amikor valaki elkezd tanárként dolgozni a gyerekek között. A pálya elején szinte mindenki új önismereti felfedezéseket tesz. Szivák Judit szerint ezért éppen a pályakezdők esetén lenne fontos egy olyan szervezeti támogató és „mentálhigiénés jelzőrendszer”, amelyben a kezdő tanárok meg tudják fogalmazni kételyeiket, felismeréseiket.

A szőnyeg alá söprés kultúrája

Szivák Judit szerint az ilyen iskolai problémák esetén mindig érdemes foglalkozni azzal, milyen normarendszert képvisel az intézmény. Mennyire demokratikus az iskola? Milyen lehetőségei vannak a diáknak vagy a tanár kollégának, hogy a visszás eseteket szóvá tegye? Sokszor sajnos az elhallgatás, a szőnyeg alá söprés kultúrája működik, ami viszont kifejezetten megkönnyíti az ilyen áldozattörténeteket.

A megelőzés érdekében fontos a diákok felkészítése is. Erre számos jó nemzetközi példa van, mondta Szivák Judit. Sok iskolában van emberjogi nevelés, ami a diákoknak megmutatja, hogy egyáltalán észrevegyék, ha emberi méltóságukban megsértik őket az iskolában. Megtanulhatják azt is, hogyan emelhetik fel ez ellen a szavukat, és miként nem válnak a hallgatásukkal cinkossá az iskolában. Nagyon fontos a diák és a szülő közötti bizalmi kapcsolat is, hogy az ilyen természetű dolgokat legalább otthon megosszák a felnőttekkel a diákok.

Szivák Judit szerint az ilyen esetek elkerülésének egyik kulcsa, hogy az iskolában világosan kell definiálni a tanárszerep határait:

Bár ma ez nem feltétlenül népszerű, én szakmailag most is azt gondolom, hogy a tanárnak nem feltétlenül baráti viszonyban kell lennie a diákokkal.