István, Vajk
17 °C
22 °C

Vádat emeltek a megölt fideszes képviselő ügyében

2015.12.01. 13:21

Vádat emeltek D. Lajos ellen, aki a vádirat szerint 2007 áprilisában megölte Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt, írja az MTI.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség - amely a Legfőbb Ügyészség kijelölése alapján jár el az ügyben - nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken a más ügyben jogerős börtönbüntetését töltő D. Lajos ellen - tájékoztatta Nagy Ferenc megyei főügyészhelyettes kedden az MTI-t.

Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt - tette hozzá.

A vádirat lényege szerint 2007 márciusának végén a börtönbüntetéséből feltételes szabadságon lévő férfi Debrecenben egy építkezésen dolgozott segédmunkásként, de pár nap elteltével elbocsátották.

Az anyagi gondokkal küszködő vádlott ezután elhatározta, hogy az építkezés szomszédságában élő asszonytól fog pénzt vagy értékeket szerezni. Április 6-án éjjel a nyitott ajtón bement a sértett házába, és feszítővassal az ágyon ülve olvasó asszonyra támadt. Többször megütötte a fején, majd olyan erővel szorította meg a nyakát, hogy a nő azonnal meghalt. Ezután a férfi elvette az asszony telefonját, mp3-lejátszóját és húszezer forintot, majd a lakást kulcsra zárva távozott - ismertette a főügyész-helyettes.

Balla Irma meggyilkolásával korábban az áldozat fiát, ifj. Schönstein Sándort vádolták meg. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt 12 év fegyházra ítélte, de a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla új eljárást rendelt el az ügyben. A megismételt elsőfokú eljárásban a Debreceni Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat, és ezt az ítélőtábla jóváhagyta, így a döntés jogerőre emelkedett.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2013 novemberében ismét elrendelte a nyomozást az ügyben. A korábbi és az időközben beszerzett bizonyítékok alapján idén februárban nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt D. Lajos 36 éves debreceni lakost gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

Az áldozat fia ellen folyó eljárás alatt D. Lajos kétszer is beismerte a gyilkosságot, ám később visszavonta vallomásait.