Rendőrség: Fulladás okozta az előállított hevesi férfi halálát

2016.01.31. 12:18

A Heves megyei rendőrség közleményben cáfolja, hogy megverték volna azt a 33 éves férfit, aki a hevesi rendőrkapitányságon halt meg péntek este. Mint mi is megírtuk, a férfi egyik testvére a Heol.hu-nak azt mondta, hogy a férfit - akit lopásért vitték be a kapitányságra - megverték a rendőrségen. Azt szeretné, ha szakértők vizsgálnák meg az esetet, a rendőrök ellen feljelentést tesznek.

A rendőrség már az eset után úgy nyilatkozott, hogy a férfi „hirtelen rosszul lett, majd eszméletét vesztette”. Azonnal elsősegélyben részesítették, és hívták a mentőket is, de nem tudták újraéleszteni.

Vasárnapi közleményük szerint

az időközben elvégzett igazságügyi orvosszakértői vizsgálat elsődleges megállapításai alapján a férfi halálát fulladás okozta, bántalmazásra, idegenkezűségre utaló nyomok nem merültek fel. A történteket az épület objektumvédelmi kamerája rögzítette.

Az ügyben közigazgatási hatósági eljárást folytatnak. Az elhunyt testvére szerint a férfinak egy korábbi baleset miatt műtétre volt szüksége, a torkába egy csövet helyeztek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport