Torz, robotszerű embereket akarnak belőlünk nevelni

Január 6-án a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt levele és petíciója indította el azt az országossá dagadó tiltakozási hullámot, ami szerdán a pedagógusok sztrájkjában csúcsosodik ki. Azóta rengeteg véleményt hallottunk már az oktatási reformok kudarcának okairól, a Klikről, a tanárok adminisztrációs terheiről és a köznevelési kerekasztal szereplőinek hozzá nem értéséről.

Ezen gondolkodott fél évig – tehát már jóval a tiltakozási hullám előtt – egy pestszentlőrinci gimnázium tizenkét másodikos és harmadikos diákja, majd készítettek egy szokatlan és formabontó művészeti kiadványt, amiben javaslatokat tesznek arra, hogy miképpen lehetne számukra jobb, hasznosabb és élhetőbb rendszert létrehozni.

A kezdeményezés a tranzit.hu Művészek az iskolában című programjának támogatásával indult el, aminek egyik hosszú távú projektje a Szabadiskola Kísérletek országos segítése. Így kapott lehetőséget László Gergely képzőművész, Major Virág kulturális menedzser és Váradi Emese rajztanár, hogy egy demokratikus modell keretében, a helyszínt adó Karinthy Frigyes Gimnáziumban felkészítse a diákokat a kiadvány megírására, illusztrálására, szerkesztésére.

Azonban – mint ahogy ezt a diákok is mondják – ez csak technikai, szerkesztési felkészítés volt, a Tanközlöny (pdf-ben itt olvasható el) tartalmi részébe nem szóltak bele. Olyannyira, hogy a diákok saját maguk döntöttek arról, hogy mi lesz a féléves kurzus témája.

Ráadásul a kiadvány elkészítésének érdekében a teljes tavaszi szünetet az iskolában töltötték.

Három szín: piros, kék, fekete

A diákok aprólékosan tanulmányozták az elmúlt száz év oktatási-nevelési rendszereit, elolvasták a mérvadó oktatási szakemberek publikációit, és törvényekből, tankönyvekből, definíciókból, a Pedagógusok Etikai Kódexéből idéznek a kiadványban (kékkel szedett részek). Na meg néhány olyan ismert diktátor oktatási nézeteiből, mint Sztálin vagy Hitler – nem véletlenül, ugyanis alapvetően úgy vélik, hogy a mostani oktatási rendszer nem demokratikus, ahol minden résztvevő egyenrangú partner, hanem számos jellemzőjében jóval inkább autoriter. 

Mindezt összevetették a személyes tapasztalataikkal és olyan, általuk hitelesnek tartott pszichológusok, filozófusok, írók véleményével, mint Vekerdy Tamás, Platón, Arisztotelész vagy Örkény István (pirossal szedett részek). Végül létrehoztak egy háromsíkú és három színnel nyomtatott lapot – a harmadik szín a fekete lett, ami igazi szamizdathoz méltóan a lap korrektúrájaként vagy öncenzúrájaként is értelmezhető.

A Tanközlönynek szerénytelenül azt az alcímet adták, hogy Tankönyv mindenkinek. És valóban, oktatási szakembereket és minden gyerekes szülőt érdekelhetnek az olyan alapvető felvetések, mint hogy

örülnék, ha a rendszer lenne az egyénért, és nem fordítva.

Rég nem álmodoznak róla

Az oktatási rendszerről megfogalmazott kritikáik között nem egyszer fordul elő, hogy túl életidegennek tartják azt, ami az iskolákban zajlik. Miközben mindent be kell magolniuk szöveghűen, fogalmuk sincs, hogyan kell befizetni egy számlát, mi vár rájuk egy állásinterjún, vagy hogyan kellene együttműködniük, dolgozniuk másokkal.

Ráadásul szerintük az iskola nem tanít meg gondolkodni, átlátni a világ működését:

Mindent, amit lehet, a fejünkbe vernek, csak épp gondolkodni nem tudunk. A logikus gondolkodás, összefüggések keresése és következtetések levonása nem olyan dolgok, amelyek a magyar oktatásban szerepet kapnának. A tantárgyak közötti átfedést nem éreztetik, sosem áll össze a nagy egész. Bemagolod Rousseau elveit törin, majd ha szerencséd van, később irodalomra készülés közben ráeszmélsz, hogy ugyanezen felvilágosult elvek nevében alkotott később Csokonai Vitéz Mihály. Ha nem, akkor meg nem. Kit érdekel?

És hogy mit szeretnének ehelyett? Olyan élményalapú oktatást, amiben nem elég valamiről olvasni, hanem megismerni, látni, hallani, megélni kell. 

Rég nem álmodozom róla, hogy valaha egy történelmen vett csatát földrajzi szempontból is megnézzünk, vagy olyan interaktív feladatokat oldjunk meg, amelyek megmutatják a matematika természetben való megjelenési formáit.

Nem gyerekek, robotok

A magyar iskolarendszerben eltöltött 10-11 év után a most 16-18 éves diákok úgy vélik, hogy az iskola nem az élet iskolája, nem az életre készíti fel őket, hanem bólogató Jánost vagy még rosszabb esetben robotokat csinál belőlük:

Amit ebből az iskolarendszerből látok, az az, hogy a sulik becuppantják a világra nyitott, kreatív kisgyerekeket, majd 12 év múlva kinyomják magukból a görcsös jövőképpel rendelkező, túlhajszolt, ambiciózus robotokat.

Úgy vélik, hogy ebben a rendszerben nem az egyén a fontos, nem az egyének kiteljesedése a lényeg – miközben arra akarják őket rávenni, hogy alapítsanak boldog családokat, neveljenek legalább három gyereket, és végezzenek a társadalom számára hasznos munkát. De szerintük ehhez

nem kéne torz, robotszerű embereket nevelni, akik csak „tudnak”, de nem gondolkodnak, nincs véleményük, és az érzelmi intelligenciájuk még a sinus 45 foknál is kisebb.

Kibírhatatlanul sok

De sokat panaszkodnak a diákok túlterheltségéről is: míg egy hétköznapi felnőtt ember 8 órát dolgozik, addig nekik, gyerekeknek minimum 9-10 órában kell helytálljanak, és ez

kibírhatatlanul sokat vesz el az életből. Nekem heti kétszer 8, háromszor 7 órám van. Aztán mehetek haza tanulni, szóval napi 9-10 órát mondanék, amit az iskolára szánok.

Ráadásul tudják, ez nem a tanáraikon múlik, hogy az órák számát, a leckék mennyiségét nem ők találják ki. Hogy ők pont ugyanolyan kiszolgáltatottjai ennek az elhibázott rendszernek, mint a diákok:

A sokak által leszólt tanárságnak sem egyszerű ám. ... nekik is meg vannak szabva az óraszámok, a leadandó anyagmennyiségek. Ők is elfáradhatnak 6-7 óra letanítása után, hogyha egész nap a hangos, passzív vagy totál demotivált diákságot próbálják koncentrálásra rávenni kevés pénzért és még kevesebb megbecsülésért.

És hogy ennek mi az eredménye?

Gyomorgörcsöt kapok, valahányszor az iskolára gondolok, és ez így szerintem nincs rendjén. Az iskola leginkább abból áll, hogy reggel bemegyek fáradtan, a tanárok is fáradtak, a többiek is fáradtak, és akkor mi, együtt fáradtan próbálunk csinálni valamit, amiből általában semmi jó nem sül ki.

Elvárják ők is a tiszteletet

Általános véleményük, hogy a tankönyvek nem a diákok nyelvén készülnek, szerintük pedig ezen csak az segíthetne, ha azokat egy diákokból álló grémium is véleményezhetné. De ennél nagyobb baj, hogy az a tapasztalatuk, a tananyag az csak valami olyasmi, amit vissza kell mondani, aztán el lehet felejteni: 

Arra már rég rájöttem, hogy a tudásmérés a rövid távú memóriám tesztelésén kívül nem sokból áll.

Úgy hiszik, példát kellene vennünk más országoktól, például Norvégiától, ahol „a tanárok szerint az osztályozás csak akadályozza a tanulást”. Vagy Ausztráliától, ahol emberszámba veszik a gyerekeket és van beleszólásuk a dolgokba, akár még a tanárok kiválasztásába is:

Az ausztrál Nossal középiskolában egy diákokból – akiket felnőttként kezelnek – álló testület is rész vesz a tanárok felvételi beszélgetésén, így a diákok sajátos nézőpontja is érvényesülhet. A diákoknak lehetőségük van arra, hogy kipróbálják, milyen a kommunikáció a tanárokkal, hiszen nekik nem csak az információátadás a feladatuk.

Szabadságot, kreativitást, interaktivitást!

A Tanközlöny nemcsak kritizál, hanem javaslatokat is tesz. A diákok ugyanis megfogalmaztak egy 13 pontból álló kívánságlistát is, amiben ilyen javaslatok vannak:

• Több interaktív órát!

• Ne a tárgyi tudáson legyen a hangsúly!

• Szabad gondolkodásmódot!

• Teret a kreativitásnak!

• Szabadon választható tantárgyakat!

• Egyenlő partnerként kezeljék a diákokat!

• Ebédszünetet!

• Ne bemagolni kelljen az anyagot, hanem gondolkodni róla, megtanulni érvelni!

És azt is megfogalmazzák, hogy miért szeretnék, ha komolyan vennék a véleményüket:

Remélem, hogy ezt valaki vagy valakik képesek lesznek megváltoztatni, hogy a saját gyermekem már szeressen iskolába járni.

(A Tanközlöny hivatalos bemutatója a Lumen kávézóban lesz csütörtökön 18 órakor, ahol a kávézó egyik falát a kiadvány szövegeiből készült tapétával borítják be.)