Szerinte a producer csivavaként a gazdi kezében veszettül csahol, ám ha a flaszter valóságára kerül, maga alá piszkít.
Hamarosan az Országgyűlés elé kerül az új törvényjavaslat.
Az átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedik a bérük.
A miniszter szerint az oktatói gárda ugyanúgy magot vet, mint a gazdák.
A nizzai nyaralás verte ki a biztosítékot.
Az egyeztetések lezárultát követően a kormány benyújtja a parlamentnek a törvényjavaslatot.
A szakszervezetek az MSZP segítségét kérték.
Szóba is elegyedett a pedagógusokkal a köztársasági elnök.
A polgármester azt mondta: évtizedes tradíció a pedagógusok megbecsülése.
Az Egységes Diákfront szerint a kormány rájuk küldte a „trolhadsereget”.
Az államtitkár szerint nincs akadálya annak, hogy az uniós források megnyíljanak.
A demonstrálók a rendszer javítását és a túlzsúfolt osztályok létszámának csökkentését követelték.
Életének 101. életévében.
Ujhelyi István úgy vélte: a kormány hülyíti az embereket.
A közoktatási törvény tervezete sokaknál kicsapta a biztosítékot.
Szerintük a tárca semmibe veszi a szakképzésben dolgozókat.
A pedagógusok pénteken is folytatják a munkabeszüntetést.
A Hősök terén tartott demonstráción jártunk.
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke nyilatkozott a közalkalmazotti viszony megszüntetéséről.
A pedagógusbér-emelés mértékével legalább azonos arányban kell növelni a fizetésüket.
Közzétette a Belügyminisztérium a pedagógusok béremeléséről szóló jogszabálytervezeteket.
Nemcsak a tanárokat értékelnék, de erről majd még vitáznak.
A pedagógusok tíz százaléka nem írta meg a magasabb fizetéshez szükséges portfólióját.
Egy álprofillal csalták lépre a tanárt, aki nem tudta, hogy kinek küldi az üzenetet.
Kamera rögzítette a brutális támadást.
Nem fogta vissza magát a műsorvezető.
Azt is elárulták meddig tart a tiltakozás.
Az iskolában meglőtt pedagógus súlyosan megsérült.
A garantált bérminimum összege is nő.
A kormány célja, hogy 2025-re a tanárok átlagfizetése elérje a diplomás átlagbér 80 százalékát.
A diákok hívták fel a figyelmet a furcsa viselkedésére.
2023.02.01. 10:00 Módosítva: 2023-02-02 14:11:03
Az elmúlt év tapasztalatairól kérdeztük a szakszervezeteket, a pedagógusokat, a szülőket és a diákokat is.
Simkó Edit a szöveget „Novák »manír« Katalinnak” ajánlja szavalásra.
A szakszervezetek cinikusnak és embertelennek tartják a módosítást.
Csütörtök este jött ki a rendelet.
Ideiglenes tanítási szünetet kellett elrendelni.
2022. december 22., 14:38
A zenész hivatalos közleményben reagált a híresztelésekre.
2022.12.21. 15:16 Módosítva: 2022-12-22 10:58:57
Ősszel többeket is elküldtek polgári engedetlenég miatt, mutatjuk, kik ők.
2022. december 21., 09:57
2500 tiszteletjegyet adnak Mága Zoltán koncertjére.
2022. december 21., 09:42
Üdvözlendőnek tartják, hogy párbeszéd indult, de úgy vélik, azt minden érintettre ki kell terjeszteni.
2022. december 18., 10:32
Levélben követelik a belügyminiszter távozását.
2022. december 17., 09:34
A kormány közel 68 milliárd forintot fordít az emelésre.
2022. december 16., 21:51
A Belügyminisztérium szerint ez 143 146 ezer iskolai és óvodai pedagógust érint.
2022. december 15., 18:33
Korábban levélben kérték erre a belügyminisztert.
2022. december 15., 16:36
A miniszterelnök politikai igazgatója válaszlevélben reagált.
2022. december 14., 16:02
Hallgatásra intette a műsorvezetőt.
2022. december 14., 06:28
A szülői szervezetek vezetőivel tartott közös sajtótájékoztatót az államtitkár.
2022. december 13., 18:33
Meglepő döntést hozott a vállalat.
2022. december 12., 16:55
Megszólalt a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.
2022. december 12., 14:05
Rég nem a pedagógusok bérharca a kérdés.
Egyetért azzal, hogy a pedagógusok bérét érezhető mértékben meg kell emelni.
Évekre rács mögé kerülhet a fiatal gyanúsított.
A Fővárosi Ítélőtábla meghozta döntését.
A Belügyminisztérium nyomása és a pedagógusok elbocsátása miatt telt be nála a pohár.
A Belügyminisztériumhoz vonultak.
Óvodástól középiskolás korosztályig tartanak témahetet.
Itt készíthetik fel az érettségire a diákokat.
Hétfőtől még többen kezdenek engedetlenségi akcióba.
A gimnáziumban rendkívüli szünetet rendeltek el.
Sokak szerint a tanároknak már nincs hova hátrálniuk.