Pukli nem követett el bűncselekményt

2016.05.25. 15:45

Bűncselekmény hiányában még hétfőn megszüntette rendőrség a Tényi István feljelentése nyomán közfeladati helyzettel visszaélés gyanújával indított nyomozást – tudta meg a Nol.hu.

Tényi feljelentésként kezelt bejelentése szerint Pukli Istvánnak, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának a tevékenysége miatt kellett felmondania az iskola egyik tanárának. Amikor Pukli a kormány oktatáspolitikája miatt polgári engedetlenséget hirdetett, nem kérte ki a tantestület véleményét. „A felmondását leadó pedagógus veszélyesnek tartotta a megfogalmazásokat, valamint kifogásolta azt is, hogy a média intézményben való nagyfokú jelenléte ellehetetleníti az iskolai oktatást. Ez ellen az intézmény vezetője semmit nem tesz. A helyzetet tulajdonképpen ő maga idézte elő”.