Tiborcz embere sejlik fel a rejtélyes fonyódi szállodaépítés hátterében

2017.04.08. 07:58

Néhány hete írtuk meg, hogy Fonyód egy furcsa bizniszre készül: a fejlesztési miniszter ügyvéd barátja bejelentkezett a helyi focipályáért egy meg nem nevezett vevő nevében, hogy 100 millió forintért (plusz áfa) megvenné, és pályázati pénzből négycsillagos szállodát építene rá. A polgármester pedig örömmel belement a bizniszbe.

Sok homályos pont volt a történetben, például a pályázat kiírásáról szóló önkormányzati ülésen a polgármester nem mutatott semmiféle dokumentumot arról, hogy kik lennének a vevők, mit akarnak pontosan, milyen látványtervek vannak, és a falunak milyen megtérülést jelentene az egész. Kiderült viszont, hogy a megszüntetendő pálya helyett 50 milliós önrésszel és 130 milliós TAO-támogatásból építenének másikat, melyhez a helyi szóbeszéd szerint a GE-vel tudott megegyezni a polgármester. 

A fonyódi focipálya
A fonyódi focipálya
Fotó: magyarfutball.hu

Most azonban felpörögtek az események: a képviselőtestület rájött, hogy módosítania kell a helyi építési szabályzatot, hogy egyáltalán szálloda épülhessen oda, de ami ennél is fontosabb, a héten önkormányzati ülés, és közmeghallgatás is volt az ügyben, amelyeken végre kiderült, hogy kik a pályázók.

Az ülésen, úgy tudjuk, ketten mutatkoztak be: az egyik egy helyi orvos-vállalkozó, P. T. Róla azonban forrásaink azt mondták, szándékosan jelent meg "ellenfélként", hogy közölje: ha mások kétmilliárdos pályázati forrásból odaépítkeznének, akkor azt ő is megcsinálná. Az ülésen kiderült, P. nehezményezi, hogy valaki szinte ingyen ronthatja el a helyi szállodások bizniszét, a polgármester pedig nem bánt túl barátian vele az ajánlattételnél, az orvos-szállodás nem hallgathatta meg például a másik jelentkezőt, mert kiküldték a teremből.

A másik, valódinak nevezett pályázó viszont információink szerint egy februárban frissen alapított egyesület, a Pelso Polgári Sportegyesület. A hivatalos adatbázis szerint ennek képviselője Kiss Zsófia, a székhelye pedig Keszthely, Martinovics utca 68. Ez utóbbi cím a cégjegyzék szerint egy vállalkozó-üzletember lakcíme, Kovács Ferencé. És ez nem csak véletlen egybeesés: a civilnyilvántartás szerint az egyesületet korábban Kis-Balatoni Berek Vadásztársaságnak hívták, ugyanezzel a nyilvántartási számmal, ugyanezzel a székhellyel, és Kovács Ferenc képviseletével alapították 2016 áprilisában.

Az önkormányzati ülésen forrásaink szerint Kiss Zsófia volt ott, és igyekezett válaszolni a kérdésekre. A válaszaiból kiderült, hogy az egyesületnek bevallottan nincs vagyona, összesen tízen vannak, ennyi kell ugyanis egy civilszervezet létrehozásához. Látványtervet is hozott, de hallottunk olyan véleményt, hogy az csak összedobott dokumentum volt, amely úgy készült, hogy egy nem kifejezetten erre készült épülettervet ráfotóztak a fonyódi pályára.

A tájékoztatóból az is világossá vált, hogy az egyesület a balatonfenyvesi pályát nézte ki magának, de az magántulajdonban van, és 250 millióba került volna. És egyik forrásunk azt is állította, hogy az eredetileg bejelentkező közvetítő-ügyvéd, Rátky Miklós az Index első cikke után kiszállt a történetből.

Információink szerint az ügy egyébként eldőlt, mivel P. százmillió-egy forintos ajánlatot adott, míg a Pelso százkétmilliósat.

De ki a Pelsoval összekapcsolható Kovács Ferenc?

Hát annak a keszthelyi kikötőnek a vezérigazgatója, és áttételesen résztulajdonosa, amelyet Tiborcz Istvánék vettek meg még évekkel ezelőtt.

És akinek a vezérigazgatótársa jelenleg is egy Elios-ügyvezető. A kikötőről itt, itt és itt írtunk részletesen.

A miniszterelnök vejét jelenleg nem lehet egyértelműen kötni Kovácshoz, főként azért nem, mert Tiborcz papíron mindentől visszavonult, de a cégadatokból kiderül, hogy akkoriban az egész bizniszt együtt csinálták végig.

Ha valakit érdekelnek a céghálós kapcsolatok, akkor kattintson a lentebbi lenyíló szövegre.

Tiborcz és Kovács, plusz egy elios-vezér

Kovács Ferenc jelenleg a 2016. elején alapított Keszthelyi Yachtkikötő Zrt. vezérigazgatója másodmagával. Társa az a Péter Zsolt, aki egyebek mellett az Elios ügyvezetője. A cég két másik Kft. összevonásával jött létre.:

1. az önkormányzati Keszthelyi Yachtkikötő Üzemeltető Kft., és 

2. a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság. 

Ez utóbbi 2014 júniusában alakult. Alapításkor három cég volt a tulajdonosa, ebből kettő Kovács cége (Phoenix Charter, ebből azóta kiszállt, és Dunántúli Vidékfejlesztési Kft.) a harmadik a PBE volt, ami a Tiborcz-üzlettárs Hamar Endre cége.

Aztán Tiborcz egyszemélyes cége, a Green Investments Kft. megvette a PBE-t, és a PBE-t váltva ő lett az egyik tulajdonos a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-ben. Ezután négy újabb cég is beszállt tulajként, majd 2014 decemberében a Nyugati-medence Kft. megvette a kikötőt. Ennek a cégnek is Kovács és Péter Zsolt volt az ügyvezető-párosa a 2016 eleji összeolvadásig.

A céghálóban feltűnik Lukács Krisztián neve is, aki a Phoenix Charterben társtulaj, a Nyugati-medencében egy ideig ügyvezető volt. Ő annak a Provitalnak az ex-vezére, amely számos fideszes önkormányzatnak is ad közbeszerzési tanácsokat, volt lebonyolítója olyan közbeszerzéseknek is, amelyben az Elios végezte egyes önkormányzatok közvilágítási megújítását.

Információink szerint a fonyódi önkormányzat jövő héten zárt ülést tart, amelynek feltehetően ismét a terület eladása lesz a témája. Írásban megkerestük Fonyód polgármesterét, amint reagál kérdéseinkre, megírjuk.