Szelényi Zsuzsa lemondott és kilépett az Együttből
Újabb vezető távozik Bajnai Gordon egykori pártjából, az Együttből. Pápa Levente alelnök után ezúttal Szelényi Zsuzsa parlamenti képviselő, elnökségi tag jelentette be a Facebookon, hogy lemond az elnökségi tagságról és kilép a pártból. A parlamenti mandátumát megőrzi.

Szelényi azt mondta, hogy hosszú és nehéz döntés volt. Eddig folyamatosan azon dolgozott, hogy létrejöjjön egy "újszerű, centrista mozgalom", az Együttben fő szószólója volt ennek az iránynak.
Ám Juhász Péter vezetésével nem ezt az irányt követi a párt.
jó ideje nem tudok lelkesedni az Együtt akcionalista megnyilvánulásaiért. Idegen tőlem a botrányszerű politizálás
- mondta Szelényi, aki ezzel nyilván a sípolásokra, fújolásokra céloz, amelyeket Juhász szervezett Orbán ellen a nemzeti ünnepeken.
A "közös küzdelem eddig túllendített a kétségeimen", mondta a képviselő, ám ezen a héten állítólag nyomást gyakoroltak rá a párttársai, hogy bizonyos feltételekkel szavazza meg a plakáttörvényt. Erre pedig nem volt hajlandó, így a távozás mellett döntött.
Juhász Péter, az Együtt elnöke az Indexnek úgy reagált a lemondásra, hogy "nagyon sajnálom, további jó munkát kívánunk neki". A kérdésre, hogy milyen nyomást gyakoroltok a plakáttörvény ügyében Szelényire, azt mondta
azt is nagyon sajnálom, hogy valós indokait nem tudtuk meg, és a médiából kellet megtudni a lemondás hírét.
A plakáttörvény ügyében pedig a pártelnök szerint nem gyakoroltak nyomást rá.
Szelényi arra célozhat, hogy az Együtt a héten saját javaslatokkal állt elő, és közölte, hogy ha a Fidesz megszavazza (ennek közel nulla volt az esélye), akkor szavaznak együtt a kormánypárttal. Értelemszerűen akkor Szelényinek igennel kellett volna szavaznia.
Szelényi korábban, 1990-es évek elején fideszes képviselő volt, 1994 után kilépett, majd a politikába Bajnai Gordon hívására tért vissza. Az Együttnek így egy képviselője maradt a parlamentben, a csepeli körzetet megnyerő Szabó Szabolcs.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
15 perce
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
45 perce
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.
49 perce
- Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság
Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”
tegnap, 20:35
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
2 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon
A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.
2 órája