Móric
10 °C
18 °C

Szijjártó: Nem látjuk szívesen a holland nagykövetet

2017.08.24. 16:24

„Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány” – mondta Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a 168 Órának a muszlim terroristákról. Scheltema marxistának is nevezte Orbánék világlátását, arra hivatkozva, hogy Magyarországon „csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk”.

„Reméljük, hogy gyorsan hazamegy” – kommentálta a távozó nagykövet kijelentését Szijjártó Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján, majd hozzátette, hogy Scheltemát nem látják szívesen többé a külügyminisztériumban.

A külügyminiszter beszélt arról is, hogy megérkezett a táborozás közben elhunyt magyar egyetemista apja Olaszországba, hogy azonosítsa a holttestet. Grúziában pedig megtörténtek a sziklaomlás során meghalt túrázó holttestének hazahozatalához szükséges intézkedések, amelyeket nem fog befolyásolni az, hogy a grúz hatóságok eljárást indítottak az ügyben.

Elmondta, Magyarország meg fogja erősíteni konzuli programját:  nyolcvan új konzult képeznek, akik főleg Nyugat-Európában fognak dolgozni, és az ottani országokban tartózkodó magyarok érdekeit képviselni. A döntésnek Szijjártó szerint a terrortámadások is az okai között szerepelnek. Szerinte a korábban biztonságosnak számító, fejlett nyugati országok is veszélyessé váltak, ezért szükséges a fokozott konzuli jelenlét.